Fénypontblog - Virágzás

Szeretettel ajánlom

2012-01-31T02:01:00.001-08:00

http://www.fenyhordozok.hu/wordpress/?page_id=1496

Várlak...

2011-09-23T21:50:00.000-07:00

Szeretettel várlak új blogomon: www.fenyhordozok.hu

Ragyogj!

2010-06-15T01:22:00.001-07:00

... talán nincs is más feladatunk a világban, a világért...

Nyári képzések

2010-06-03T01:11:00.000-07:00

Szeretettel vár Benneteket a Fénypont Kreatív Műhely 2010-es nyári képzéseire, Budapesten és Miskolcon. Téma: írás, újságírás, önismeret. Programvezető: Cs. Szabó Virág
Infó: http://www.fenyhordozok.hu/aktualitas.htm

Ajánlom, szeretettel...

2009-10-01T23:19:00.000-07:00

fenylotusz.blogspot.com

Iránytű

2009-10-01T23:12:00.000-07:00

Van egy megbízható iránytű ahhoz, hogy megtudd, az Utadat járod, vagy sem:

- Ha a boldogság és a szabadság (nem a szabadosság!) energiája hatja át lépéseidet, bizonyosra veheted, hogy életfeladatod ösvényét követve haladsz előre, fejlődésed útján.

- Ha azonban a szenvedés, a negatív gondolatok és érzelmek, a betegségtünetek jelen vannak az életedben, ideje változtatnod az irányon, mert eltévedtél.

Csak a bátor, döntésekre felkészült ember juthat el egy nap a Megnyugvás Csöndállapotába.

A halogatás hozta következmény mindig az "ördögi körbe" való belemerülés autisztikus gyötrelme.

Nincs MAJD - és nincs mentegetőzés.

ITT és MOST van.

Ha szenvedsz - használd a Kulcsot, és fordítsd el a zárban.
Ha boldog vagy - ÉLJ!

Nincs más titok.

Folytatás

2009-09-09T09:16:00.000-07:00

Kedvesek!
Elérkezettnek érzem az időt - hálásan folytatom a gondolatközléseket.
Az új blog, ahol megtaláltok: fenylotusz.blogspot.com
Szeretettel: Virág

Harcos tűz

2009-08-15T10:39:00.000-07:00

A dorgálás legyen inspiráció! :-)

A szigorú tanárok vallják, azért magasabbak követelményeik azon diákokkal szemben, akikben lehetőséget látnak, hogy motiválják őket a tettekre.

Fontos ez a hozzáállás is. Akárcsak a simogatás... Mindkettő képes változtatni, ha megfelelő módon és helyen ér célba.

Váljunk egymás tiszta-fényű tükrévé. És érjünk annak megfelelően a másik lényéhez, ahogyan az leginkább inspiráló és ébresztő lehet számára... Ezt azonban felmérni csak odaadással, empátiával és komoly emberismerettel lehet. Eggyé-válással. AZonosulással. Másként könnyen sérülést okozhatunk segítségnyújtás helyett.

Az Út mindenki számára mást hoz. A szükséges tapasztalatok láncát követve járjuk fejlődésünket. Nincs egységes recept - a szeretet inspirációja lehet az egyetlen valóság. Minden más beavatkozás, erőszak. Tekints a másik szívébe, és fogadd el annak valóságát, bármennyire is távolinak ható az a Tiédtől. És szeresd... csak úgy. Mert Ő is AZ. És máris a legtöbbet tetted fejlődéséért. A feltétel nélküli elfogadás az egyetlen gyógyszer ember és ember között.

Nekem ezt jelenti a spirituális út. Nem egyetlen biztos módszert, technikát, meggyőződést, vagy igazságot. Hanem az igazság millió arcát, amelynek felfedezése minden létező kiváltsága. Utat, amely ezerfelé ágazó, és amely mégis egyfelé visz: Önmagunkhoz. AZságunkhoz. A Szeretethez.

Hogy amit egykor tudtunk, de egónk által feledésbe engedtünk - az visszatérhessen hozzánk, bizonyosságként. Életadó tűzként. Áldásként.

Fogjuk meg egymás kezét, emberek - és bízzunk abban nyitott szívvel, hogy együtt csodákat alkothatunk... szerintem készen állunk rá.

Az vagy...

2009-08-15T08:53:00.000-07:00

"Az vagy, amit megeszel".

Legalábbis fizikai síkon. Sajnos hoztam a karmát: gyerekkorom óta felfedezhető, olyankor eszem - ösztönösen - egészségkárosító ételeket, amikor haragban vagyok önmagammal. Átmeneti "élvezetekkel" jutalmazom magam, így talán látszat-jókedvre derülve, miközben mindvégig tisztában vagyok vele: ez hosszútávon büntetés. Nincs az a fehérlisztből készült pizza, ami után jól érezném magam...

Vegetáriánussá akkor váltam, amikor tudatosan elköteleztem magam az ÚT mellett. Nem kényszerített erre senki, sőt! óvtak tőle azok, akik a társadalom által elfogadott irányt követik. De így kellett döntenem, a benső hang erre ösztönzött. Nem váltam fanatikussá, eszem húst, ha jól esik - de érdekes módon az elmúlt években egyszer sem kaptam kedvet hozzá. Energikusabb, könnyebb és egészségesebb vagyok így. És boldogsággal tölt el, hogy állatokat óvhatok meg a szenvedéstől... bár többet tehetnék értük.

Egyre hangosabb a hír: a bolygó gyors ütemű pusztulását egyetlen módon fordíthatnánk pozitív irányúvá: ha összefognánk, és - első lépésként - felhagynánk a húsevéssel. Nem érzem feladatomnak részletesen taglalni az okokat és okozatokat - talán bölcsebb átadnom a szót egy szakavatottabb személynek - olvasgassátok Jane Goodall írásait a témában, vagy látogassatok el a globalisfelmelegedes.info honlapra. Megdöbbentő tényeket találhattok hiteles személyektől az oldalon.

"Az vagy, amit megeszel". Egyet bizonyosan tudok: szeretteim testét nem szenvedésteli energiákkal kívánom táplálni. Hanem tiszta, élő élelmiszerekkel, amelyek valóban gyógyító erőket képviselnek, és egészségessé teszik azt, aki eggyé válik velük. Ez számomra fontos - ez lenne minden feleség, anya, nagymama - nő felelőssége. Szerencsés vagyok: nálunk a férfié is. Komolyan veszi - és róla elmondható, valóban alkot a konyhában. Szíve-lelke az ételben. Igyekszem tanulni tőle. :-) Az étel csodája akkor válik valóra, ha akkor és ott csak a folyamatra fókuszálunk és készek vagyunk a szeretetetünket áramoltatni az alkotásba.

Az étel művészete - az élet művészete.

Az élet csodája is csak akkor válik valóra, ha akkor és ott csak a folyamatra fókuszálunk, és készek vagyunk a szeretetetünket áramoltatni az alkotásba. AZ ITT és a MOST a titok - ennek elsajátításához leggyorsabb, leghatékonyabb módszer a meditáció, amelynek számtalan technikája létezik. Meditálj - azaz fókuszálj a pillanatra, légy benne, add át magad neki. Ne tekints vissza és ne nézz előre - mártózz meg abban, ami épp VAN.

Ez mit jelent? Légy tökéletesen boldog - bármit is hoznak a körülmények.

Mert akkor vagy szabad. Akkor vagy teljes. Akkor vagy Önmagad. És akkor teremted csodálatossá a következő MOST-odat is. Ha nem teszel mást, mint átéled saját benső fényedet. Lényed szépségét, amely része az Egynek.
Ha így élsz - művésze, beavatottja vagy az Igazi Életnek.

AZ vagy - és tudod AZSÁGODAT.

A Szíved kövesd!

2009-08-14T07:19:00.000-07:00

Egyek vagyunk. Sokan vallják, valljuk ezt világszerte - de vajon a szívünkben valóban készek vagyunk-e élni az üzenet igazságát? Vagy ez is csak egy jól hangzó frázis részünkről, divatos spirituális szlogen, amelynek hangoztatásával máris magasabbrendűnek érezhetjük magunkat a hallgatagoknál. Az embernél például, aki nem beszélt sokat, sőt, élete vége felé meg sem szólalt - de hűséggel és bizonyossággal ültette a fákat a domboldalon, ahol élt... és némaságában végül teremtett egy gyönyörű, örömhozó szigetet azok számára, akik a nyugalmat keresik a káoszban.

Azt hiszem, a hősök a Földön éppen ezek a faültető, néma emberek. Akik nem várnak elismerést, csak teszik a dolgukat, egy jobb világért. Szívük üzenetére figyelve. Alázattal, és hálával - az életért.

Baj van, és ezt bizony mi idéztük elő. Együtt. A bolygó válságos állapotát éli. Ha nem lépünk mindnyájan és azonnal - saját "fészkeinket" pusztítjuk el. És azokat, akiket - saját állításunk szerint - szeretünk.

Nincs több idő. Nézz körül a környezetedben, a világban, vagy ha az hitelesebb információ számodra, hallgasd végig a felébredt döntéshozók vészjelzéseit - cselekednünk ITT és MOST kell. Már nincs holnap, eszmélésünk megkésettsége így is számtalan lehetőséget megsemmisített körülöttünk.

A kényelemszeretet persze mást mondat velünk. Ahogyan bűnbak-kereső, halogató természetünk is, amelyet emberi egónk a felismerhetetlenségig gyúrt bennünk önmagunk ellenségévé. És lehet, hogy észre sem vettük... Talán ez az üzenet is csak egy vállrándítást, vagy egy türelmetlen hümmögést vált ki abból, aki olvassa. Mert a világban zajló bajok csakis akkor válnak valóságossá az egó számára, ha azok kifejezetten és célirányosan érintik saját közérzetünket. "Mi közöm ahhoz? Van nekem anélkül is elég problémám. Biztosan megérdemelte, hogy így járt..." - Lépj csak ki az utcára. Hányszor csattan fel e felháborodott kérdés a járókelőkben egy-egy kellemetlen helyzet láttán vagy hallatán? Őszintén felelj.

Az Egységben azonban nincs kívülállóság. Ha a tenger vizét felkavarja egy villám, az minden egyes hullámra hatással van. Ha a világ túlsó felén megkínoznak egy gyermeket, annak fájdalma bennünket is érint. Ha a lelkedben szenvedés van, az kihat a környezeted lelkiállapotára is. Az energia nincs térhez és időhöz kötve. Felelősek vagyunk valamennyien - egymásért és önmagunkért.

Okozhatsz fájdalmat másnak - de a szenvedés bumerángként tér vissza hozzád. Kívánhatod embertársadnak a rosszat - de az ártó üzenetet végül Neked kell befogadnod. Te csak szeress, és imádkozz azért, hogy minden létező megtalálja az örömét, a boldogságát a világban. És ha a másik viselkedése dühöt, vagy fölény érzetét váltja ki belőled - tekints magadra, és húzd ki a szálkát a szívedből. A felismerés ugyanis Téged tükröz. A másik csak felvállalta fejlődésedért a tanító nem mindig hálás szerepét. Összefogásban dolgozunk mind, még ha nem is mindig tudunk róla. Segítőnek, támogatónak érkeztünk egymás világába, még akkor is, ha a fizikai látszat és az egó időnként félrevezet ez ügyben.

Egyek vagyunk. Így is kellene élnünk - bölcsességgel, békével, szeretettel a szívünkben. Nem ártva soha a másik "tenger-cseppnek". És akkor kitárt szárnyainkkal Igaz Önvalónkat élnénk - ragyogással, isteni fénnyel.

Bekövetkezik az is. De miért ne gyorsítsuk fel az ébredés folyamatát? Miért ne fújjunk ébresztőt alvó testvéreinknek? Miért ne foghatnánk össze ITT és MOST egy jobb világért?

A lelkes bólogatás már nem elég. Tettek kellenek.

Földanyánk haldoklik - a diagnózis, a kórkép egyértelmű. Még akkor is, ha az egó megint csak azt ismételgeti: "Mi közöm ahhoz? Van nekem anélkül is elég problémám. Biztosan megérdemelte, hogy így járt...". Megérdemelte, hogy így bántunk vele? Módosítsuk így a kérdést. Egység-tudat ide vagy oda, az letagadhatatlan, hogy Földanyánk nélkül nem vagyunk mi sem... Még az sem, aki ujjával épp a másikra mutogat, felelősségrevonással, számonkérően... Mi tettük. Együtt. Kivétel nélkül, mind. A pusztító munkában sikerült összeadni erőinket.

Vajon létrejön-e összefogásunk akkor is, amikor gyógyítani kell? Azonnal és elkerülhetetlenül.

Remélhetőleg nincs szülő, aki azt kívánná gyermekének, hogy ne legyen lehetősége belefeledkezni az óceán szépségébe, a levegő tisztaságába, az érett alma ízébe, a játék örömébe, a barátok nevetésébe... a szerelem áldásába, a pillanat boldogságába, az élet csoda-voltába... Gyermekeink, unokáink jövője a tét. És immár a mi jelenünk is.

...mert nehéz naponta szembesülni a természeti katasztrófákról szóló híradásokkal, amelyeknek száma egyre nő... mert nem könnyű a szemébe nézni annak a hajléktalannak, aki egyik napról a másikra került az utcára, önhibáján kívül, és mára mindent elveszített maga körül... mert nem egyszerű körbetekinteni és azt látni: az emberek száját durvaságok hagyják el, ritkává vált az ölelés, a segítő szó és tett... hogy összeesküvés-elméletektől hangos a világ, ahelyett, hogy a szeretet és a bizalom művészetét tanítanák a létezőknek... és a reményt, a hitet. A létezés örömét.

Összefogás nélkül nem sikerülhet.

Ez egy olyan misszió, amelyben valamennyiünkre szükség van.

Meg kell fognunk egymás kezét és azt mondani: "Veled vagyok, a közös célért. Szívvel-lélekkel."

És elindulni... Egyszerre lépve, egyszerre dobbanva. A Szív szavát követve. Rendíthetetlenül.

Inspirálni egymást abban, hogy mosollyal, derűvel, optimizmussal tekintsünk a világra.

Inspirálni egymást abban, hogy szeretettel, türelemmel, elfogadással és elismeréssel közelítsünk minden létezőhöz, ítéletek és elvárások nélkül.

Inspirálni egymást abban, hogy higgyünk önmagunkban és álmainkban, tettekbe és ölelésekbe olvasszuk lényünk tisztaságát, fényét.

Inspirálni egymást abban, hogy felismerjük, kik vagyunk és hová tartunk.

Inspirálni egymást abban, hogy elfogadjuk tisztán: minden egyén szenvedése - az Egész szenvedése. Az állatok fájdalma is. Állítólag ha minden ember csak egyetlen napra áttérne a vegetáriánus étrendre, máris gyöngülne e lemondás által Földanyánk kínja.

Inspirálni egymást abban, hogy csak a test-templomhoz méltó táplálékot vegyük magunkhoz - bioételeket, ezzel máris segítve a biogazdák, fákat ültető emberek misszióját.

Inspirálni egymást abban, hogy meglássuk: e törekvések támogatásával máris tettünk a víz, a talaj és a levegő tisztaságáért.

Inspirálni egymást abban, hogy rádöbbenjünk: mennyi szemetet hagyunk magunk mögött minden egyes lépésünkkor. És változtatni tudatosodással, takarékossággal, újrafelhasználással... kreativitással... Műanyag szatyor helyett saját táskával való bevásárlással, állandó autóhasználat helyett sétával és kerékpározással...

Számtalan megoldás létezik. Tégy minden nap egy kicsivel többet - és nagyon sokat teszel máris, az Egyért. Önmagadért. A másikért. A bolygóért.

A jövőért.

Fogjunk Össze Egy Jobb Világért!

Ma még sikerülhet... Inspiráljuk egymást, Barátaim!

Szeretetemmel és végtelen bizalmammal...

Virág

Infó: http://www.fenyhordozok.hu/

Ha magadénak érzed az üzenetet, kérünk, küldd tovább barátaidnak, ismerőseidnek!

Üzenet

2009-07-13T04:44:00.001-07:00

Kedves Útitársaim!
Az Út halad és pillanatról pillanatra változik...
Ne feledjétek: valamennyien küldetéssel érkeztünk. Az erre való felkészülés elsőszámú eszköze pedig az Önmagunkhoz való eljutás, az Önismeret, a Fény-énünkre való rátalálás. A Föld átalakulásban van, akárcsak - vele együtt - mi, mindannyian. Felelősségünk emelni önmagunkat, és egymást. Segíteni, ahol tudunk.
A korábbiakban sokat írtam erről az Útról, és fogok is majd, ha visszatértem Vándorlásomból... Előző blogom (fenypont.blogspot.com) is kínál megoldás-lehetőségeket, egy régi periódusból, és a mostani is, visszalapozva, talán hoz még válaszokat számotokra. Számomra bizonyosan... :-)))

Ne engedjük el egymás kezét - köszönöm, ha írtok, meséltek, tanítotok... Akár itt.
Fogjunk össze egy jobb világért!

Fontosabb, mint hinnénk.
Öleléssel: Virág

Tovább...

2009-07-10T23:50:00.000-07:00

Haladni kell, tovább. A Most-ba.
A múltban való időzés gyengíti erődet, és belesüppeszt korábbi megéléseid iszapjába. Bűntudatra vagy álmodozásra késztet. És ez nem a Harcos Útja, csak a szenvedő emberé.
Ne feledd: áldott küldetéssel útnak indított, fénylő létezője vagy az Egynek - Csoda... Fel kell ismerned és fel kell vállalnod Önmagad, és akkor életed aranyló szirmú Lótusszá válik... Erőt kívánok hozzá és legfőképpen őszinteséget.
Egy időre mennem kell... ahogy írtam: tovább... Több száz bejegyzése ennek a blognak mesél az Utamról, az Utadról, ember-létünk Útjáról, de van, hogy nem elég mesélni, cselekedni is kell. Számomra ez következik. A viszontlátás bizonyosságával zárom soraimat - és kérlek, ha Neked van megosztanivalód, fordulj felém, felénk bizalommal, hadd tanuljunk megéléseidből, mi, útitársak... Egy újabb találkozás reményében, szeretettel: Virág

Szabadon hagyni

2009-07-09T11:29:00.000-07:00

Aki szabadon hagy, csak az szeret igazán. Aki csodálattal szemléli áramlásodat, és akkor sem hiányol, ha a távolba szólít égi-földi küldetésed. Beéri Örökléted bizonyosságával. Szelíden hálás, és ünnepli a MOST-ot, ha egymás közelébe segít Benneteket az élet. Nem akar formálni, alakítani Rajtad - csak gyönyörködik fényedben, és szeretetével emel.
***
Az azonban, aki függőviszonyba sodor, sajnáltatja magát, nélkülözhetetlenné kívánja tenni lényét az életedben - csak kapaszkodik, önnön fényét igyekszik emelni a Te kötődésed, rajongásod által. Pórázt köt a nyakadra, hogy tudatosítsa Benned, az ő jelenlétének hiányában még a helyes irányt sem találhatod meg. Rosszulléteket produkál, majdani "távozásával" sokkol, ha épp mással akad feladatod, és akarva-akaratlanul hátráltat haladásodban. "Önzetlen" féltés-misztériumának hangoztatásával vesz le a lábadról (mert "te vagy minden gondolata"), miközben odabent nem hajtja más, csak saját magányától való szembesülésének dermedt félelme. Nincs más vágya, minthogy maga mellett tartson, merítkezzen fényedben, és ügyes trükkökkel átvegye a vezetést életed felett. Mert az ő mindennapjai konganának másként az ürességtől, hiszen fogalma sincs arról, kicsoda valójában. A kapaszkodó, görcsös ujjak gazdája mindig a halálfélelemre berendezkedett, önmagát nem ismerő ELME.

***
Van egy szomorú hírem: úr és szolga-viszony kialakulása csak két egó között történhet meg: áldozatként létező és uralkodni vágyó "két kis én" között. Szív és szív ugyanis nem teremt ilyen fájdalmas hálót emberi létezés fölé, hiszen bölcsen felismeri: e káros kapcsolat egyenes következménye a karmateremtés, amely kihat a következő életekre is, rabságba kényszerítve hosszú időre a két lelket. Ha azt hiszed, hogy bárkinek is tartozol érzelmileg - saját félelmeidből építed éppen közös ketreceteket, a jövőre. Nem azért, mert a hálátlanság szép tulajdonság, csak mert a szeretet nem vár el semmit - árad, kényszer nélkül. Adja magát, ha a szív megnyílik...
***
Ha nyitott (legalább) egy Szív - nincs esély függőhelyzet létrejöttére. Sajnálatból és segíteni-akarásból sem. Mert aki tiszta iránytűt követ, az tudja, hogy ezzel nemcsak saját szabadságát veszíti el, de a másikat is "bebörtönzi". A megvilágosodott lélek számára bizonyosság, hogy ha saját határtalanságát korlátozza a fizikai síkon, szolgasorba kényszerítve ezzel táncolni vágyó lényét - legalább olyan komolyan vét az Egy ellen, mint aki Útitársát kergeti béklyókba.
Nincs szeretet, amely rabszolgaságot kívánna.
Nincs szeretet, amely elvárásokat táplálna a másik lénye felé.
***
Légy tudatos, ha a Teljességre törekedsz...
... ugyanis ha megfelelési kényszert tapasztalsz életedben, komoly okod van azt hinni, hogy máris függésbe sodortad magad. Mások véleménye alapján ítéled meg saját lényed milyenségét. Ez az energiaként átsugárzott kisebbségi komplexus könnyen mozgósítja az uralkodni vágyó egót. Máris szövetkeztetek egymással, elmében. Úr és szolga megtalálta a kiteljesedés megfelelő terepét az adott helyzetben.
Felelj őszintén:
Van-e olyan személy a környezetedben, aki erős jelenlétével elveszi az energiádat, mégsem tudsz nemet mondani a hívására? Ha elutasítod közelkedését, mentegetőzöl, mert bűntudatot érzel?
Akad-e olyan az ismerőseid között, akinek távolléte magányérzettel, vagy tehetetlenséggel tölt el, és fáj a hiánya?
Kerültél-e már olyan helyzetbe, hogy leblokkoltál cselekvés közben, és ennek hatására kialakult Benned az ön-ítélet: "szerencsétlen vagyok, ha nincs mellettem más, aki ügyesebb, talpraesettebb stb".?
Nehéz-e lemondanod egy-egy kialakult szokásodról, vagy épp nemet mondanod csábításokra?
Egyáltalán: komoly erőpróba-e számodra a NEMET mondás?
Ha bármelyik kérdésre bólintanod kellett - áldozat-szerepből szemléled a világot, és egód alig várja, hogy mozgósíthassa szenvedés-energiáit, egy uralkodó típusú másik egó által...
***
Légy őszinte, ha valóban önismeretre vágysz:
... átélted-e már, hogy mások elismerése, csodálata, rajongása nélkül csalódott vagy önmagaddal szemben?
Kényszeresen ragaszkodsz-e a társasághoz, amely megerősít hitelességedben, szükségességedben?
Szeretsz-e kisajátítani és függésbe kényszeríteni másokat?
Unatkozol-e, ha egyedül vagy?
Félsz-e belenézni saját tükrödbe, és szembesülni azzal, hogy testpáncélod múlandóságra ítéltetett?
Gyűjtőszenvedélyed megmutatkozik-e életedben?
Imádsz-e a társaság középpontja lenni? Kényszeres szereplő vagy? Fontos, hogy Rád fókuszáljon a figyelem?
Folytathatnánk a sort, de van ennél fontosabb feladatunk is: ráébredni, hogy aki úrként érzi jól magát - az is szolga. Csak ő az uralkodni vágyás rabszolgája, saját démonjainak rabja.
***
Az emberek többsége mindkét csoportban jelen van - a pozíció azon múlik, hogy az adott személy milyen típusú "szolgával" kerül kapcsolatba, az adott élethelyzetben.
És akkor még nem említettük a legkomolyabb függést, amely minden, még láncokat viselő létező sajátja: előítéletünk, önmagunkról (és persze másokról). A "címkézés" mániákus szokása, amely társadalmi elvárásként zár "börtönbe" bennünket. Miért is?
***
Áldozat mindenki, aki nem képes szabadon dönteni, az ITT és MOST inspirációjának megfelelően, nyugalommal.
A megvilágosodott harcos egyik fő ismérve: azt teszi, amit a benső hang diktál számára... nem többet és nem kevesebbet.
És nem érdekli, hogy tettei hatására mit szól róla a világ - ő csak lubickol a Szépségben, és bizalommal követi az Isteni Tervet, táncot járva Térben és Időben.
(Szép felismerni, ha gátak vannak bennünk, akkor is, ha a szembesülés fájdalmas. Azonban gyógyulni csak az tud, aki előbb felvállalja betegségét).
Csodálatos, hogy szabadon dönthetsz: milyen Útra vágysz...

Bújócska

2009-07-09T10:32:00.000-07:00

Amikor már nem tudod nem az Igazságot keresni; amikor már nem vagy képes nem az Utadat járni: akkor fogsz elindulni, a szavakon túlra. Az ígéreteket hátrahagyva immár az Önmegváltás felé.
Van egy érzés ugyanis, amely egyre sürgetőbbé, türelmetlenebbé válik Benned: és döntésre kényszerít. A kérdés az: akarsz-e továbbra is magaddal élni és szüntelen küzdelemben állni a világgal azért, hogy elfogadásra találj, vagy megkeresed inkább Tiszta Önvalód Útját? A félelmet választod, vagy pedig szövetséget kötsz végre Szeretetlényeddel?
Mindaz ugyanis, ami az embert szenvedésre és vergődésre bírja - a szeretetlenségtől való félelme. Ha azonban Te ismered az Egységet és éled azt, viccként fogod fel e földi állapotokat, hiszen tudatában vagy annak: minden, ami nem Szeretet - illúzió. Az emberi elme találmánya azért, hogy feledésre csábítson bennünket, szárnyas létezőket.

Ha pokolként éljük meg a fizikai síkon kirajzolódó mindennapokat - az csak arra jel, hogy sikerrel vert át az egónk, miközben szorosan bekötötte harmadik szemünket, és lakattal rázárta az ajtót a szívünkre. Játék az egész - bújócska.
Komolytalan. Csak az elme vesz rá minket arra, hogy elhiggyük: "vérre megy" a mérkőzés.
Nézz szét a világban: az ébredezési folyamat felgyorsult. Egyre többen törnek ki a matéria fogságából, egyre többen vágynak felismerni igaz természetüket. Nem véletlen ez, hiszen feléltük a Föld tartalékait, bolygónk csak magasabb szintű rezgés által menthető meg a pusztulástól. Jobban kell az összefogás, mint bármikor korábban.
Hagyjuk hát abba a játékot, és térjünk Haza, hogy áramló harmóniánk meggyőzhesse Földanyánkat - van értelme küzdeni... átadni hamis énünket, a Világszerelemért.

Titok

2009-07-09T10:11:00.001-07:00

Légy, áramolj, szeress!
Ha e szerint élsz, biztos lehetsz abban, hogy az Utadat járod, kitérők nélkül...

Szíviránytű

2009-07-09T04:49:00.001-07:00

Ne hagyd magad bekebeleztetni futó áramlatokkal! Az egyetlen igazság a Szívben lakozik. Tudsz mindent, és ha más számodra megváltást kínál, majdnem bizonyos lehetsz benne, hogy hantázik. Saját elbizakodottsága, hatalomvágya vezeti szavait azért, hogy spirituális egója begyűjthesse magának híveit. Légy éber! Igaz Mester kizárólag az lehet, aki arra inspirál, hogy benső Lényegedre hallgass, ne pedig kívülről érkező információkra bólogass vak áhítattal.
Könnyű eltévedni ezen az Úton. A spiritualitásra építő "biznisz" fénykorát éli. Mielőtt döntenél, nézz a portékát kínáló szemébe, és kérdezd meg magadtól: mi a célom? Gazdaggá, vagy saját szemében nélkülözhetetlenné kívánom tenni ezt az embert, vagy saját, egyéni utamat akarom járni végre? Akár annak árán is, hogy keményebb lesz, mint a "sült galambként" kapott átmeneti megnyugvás.
Légy tudatos! Döntsd el: valóban szükséged van-e fejlődésedben a másik által kínált misztikus csodákra, vagy csak kíváncsiságod, különlegesség-tudatod elmélyítésére irányuló vágyad hajt bele az adott élménybe? Egyáltalán: készen vagy-e a feléd küldött energiák befogadására, vagy felelőtlenül "megvásárolod" ezeket, és már későn kapsz észbe: megbetegítetted mohóságod által lényedet.

Kérlek, engem se kövess! Csak fogadd el, hogy én így tapasztaltam saját bőrömön, személyes igazságomként: minden megérkezik a maga idejében, kérés nélkül is. Ha igent mondasz a hívásra, az égiek megbízható pontossággal látnak el azokkal a lehetőségekkel, amelyekre akkor és ott szükséged van ahhoz, hogy a Saját Utadat járhasd.
Nincs miért kapkodni. A szellemi fejlődés nem - és nem is lehet - verseny. Csak az kapja meg, aki az elengedést megtanulja, és átadja magát az isteni akaratnak. Aki felkészült a következő állomás hozta próbatételekre. És ne feledd: az egó még a spiritualitásban is képes talajt fogni... Haladás helyett kitérőkre csábítani a vágyakkal felszerelt Vándort.
A megérzéseidre figyelj, és azokra támaszkodj. Légy jelen, a MOSTban. Inspirálódj, ha igazszavúnak érzel egy-egy mestert, tanítót, prófétát, de csak saját megtapasztalt igazságaidat cipeld tovább magaddal az Úton.
Mindentudó vagy. Ideje megkóstolnod a Hazulról hozott hamuban sült pogácsát... hogy végre kinyílhassanak szárnyaid.

Repülj... szabadon!

Kórképek

2009-07-08T06:38:00.001-07:00

---

Az Út elején még csodákra várunk, feszült figyelemmel és derűs koncentrációval halászva a segítő jeleket. Álomvilágot húzunk magunk köré, és talán még azt is elhisszük, hogy különlegesek vagyunk, mert matériába ragadt ismerőseinkkel ellentétben mi "készen állunk" a szárnyalásra. Könyvektől, filmektől és prófétai szavaktól várunk megerősítést - és ha az megérkezik, elégedetten tapsikolunk öröknek gondolt sikereink felett. Az egónk az idáig megszokott kisebbségi komplexusba, megfelelési kényszerbe és az elszigetelődés büszke magányába kapaszkodás helyett immár a spirituális erősödés útját járja - amely még mindig nem az Egységállapotra való fókuszálást inspirálja Bennünk, hanem újabb falépítéshez segít hozzá. Méginkább eltávolít az Igazságtól, a Világszerelemtől. Mert míg idáig féltünk az emberektől, és idegennek éreztük magunkat a világban - most úgy hihetjük, mások fölé nőttünk, akik vakon tapogatóznak csupán és elképzelésük sincs arról, hogy mekkora csoda az élet.
---

Az Isten azonban nem hagyja meg nekünk sokáig ezt az álomittas állapotot. Engedi egy ideig, hogy megéljük - majd felráz, és megmutatja: vannak tisztánlátóbbak nálunk, akik többet tudnak, mint mi. Fizikai megtestesülésükben éberebbek, talán csak hangosabbak, meggyőzőbbek, mint kezdő "útkeresők". Ezen a ponton rá kell ébredjünk: túl sokan vagyunk az ösvényen már ahhoz, hogy különlegessé nyilváníttathassuk egónkat ezen ébredező közegben. Így - megoldásként - immár kétfelé irányul a figyelmünk: megértő "leereszkedéssel" fogjuk azok kezét, akik még el sem indultak az Úton, kivívva ezzel rajongásukat, miközben csodálattal kapaszkodunk választott Mestereinkbe, akik vagy igazszavúak, vagy öntömjénezőek - egy a lényeg: erősítenek bennünket új világunkban, új meggyőződéseinkben.
---

A következő lépcsőfokra való kívánkozás az előzményekhez képest komoly tudati erősödést igényel. Rá kell ébrednie ugyanis az Útonjárónak, hogy amit idáig valóságnak hitt, az esetleg csak egó-építette homokvár, szomjazás a különlegesre. Feltámad benne a kétely - és ezzel együtt a szükségszerű vágy is kitör belőle: "meg akarom találni a Saját Utamat!" Így másoktól (ismét) elszakadva, vad, hajszolt keresésbe kezd, hogy felfedezze, mivel vívhatja ki az elismerést a közösségben. Néha megijed és megtorpan, sőt, időnként vissza is fordulna. Azonban ezen a ponton benső kényszere már nem hagyja visszatáncolni a matéria egyenruhásai közé, ahonnan egykor elmenekült.

---
Itt még mindig többféle irány létezik: álomvilágba menekülés (a "rózsaszín ködbe", a megváltást ígérő spirituális módszerekbe való belefeledkezés, esetleg saját - képzelt, néha valós - misztikus képességeink örökös hangoztatása, bizonygatása a külvilág, de leginkább önmagunk felé), vagy épp igazsághajszolás. Mindkettő az egó akarásában gyökerezik, a változtatás és a kitűnés vágyában, mert már elviselhetetlen az élet így, tombol bennünk a világidegenség, és fogalmunk sincs arról, merre vezet az Utunk, ami pedig garantáltan komoly küldetést hordoz magában - de mi is az? Idegesítőek az emberek, zavaróak az energiák, nincs, aki megértene, és egyébként is: meghalni volna jó...
---
Kisüt a Nap. Aztán beborul az ég.
Hangulataink szertelen hintázásba kezdenek.
Szívünkre ölelnénk az emberiséget - majd ellöknénk magunktól minden létezőt.

Azt hisszük, "készen állunk" - a következő pillanatban pedig sírógörcsöt kapunk egy mogorva pillantástól.

Bízunk - majd ellenséget látunk minden szembejövőben.

Kényszeres alkotásba fogunk, mert az önmegvalósítás mindenek feletti célként mutatja meg magát új lendületű életünkben. Megsokszorozódó energiáink nem hagynak nyugodni - meg akarjuk váltani a világot. Felfedezzük magunkban csodálatos, "csak ránk jellemző" isteni képességeinket, és ismét azzal ringatjuk verdeső egónkat, hogy különlegesek vagyunk, egyedül ránk van szüksége a világnak. Ha azonban elvárják tőlünk a tetteket mások - befelé fordulunk, és kifogásokat gyártva inkább visszavonulunk védett barlangunkba, nehogy csalódnunk kelljen "szappanbuborékként felfújt", újdonsült önmagunkban. Oda csapódunk, ahol befogadnak és elismernek - a kritika azonban olyan élesen fáj, hogy egyre gyakoribbak a konfliktusaink állítólagos barátainkkal is.
---
"Idegen a világ és nem tudom, ki vagyok".
Ez a következő állomás.
Szomjazunk a szeretetre, de nem tudjuk igazán befogadni.
Megerősítést várunk kívülről, hogy értékes létezői vagyunk a világnak - de ha megkapjuk, képtelenek vagyunk azonosulni a dicsérettel. Dühít.
Kicsúszik a lábunk alól a talaj, bizonytalanságunk harsányabb, mint bármikor azelőtt.
Egyedül vagyunk. Nagyon.

---
ELÉG VOLT!

Nincs tovább.
Tombol az egó - a lélek kap szárnyra bennünk.
Fulladunk egyre letagadhatatlanabb emberi hazugságainktól.
Gyűlöljük önmagunkat, amiért képtelenek vagyunk a beilleszkedésre.

---

A következő lépés: vizsgálgatni, elemezgetni kezdjük személyiségünket, életünket, és történéseinket, magyarázatokat keresünk saját lépéseinkre, és párhuzamot vonunk mások múltbeli megéléseivel. Végül tapasztalatok hosszú sora árán ráébredünk: a válaszok nem az elmében, hanem talán mégiscsak a Szívben rejlenek. Saját, egyéni jelenünkben. Elindulunk -befelé, válaszokért.

---

"Nincs szükség több hazugságra... tudnom kell, ki vagyok, és mi a feladatom ezen a világon".
Ezzel a döntéssel mondjuk ki végre az "igent" az ön-lemeztelenítés folyamatára. Ez az önszembesülés a legkeményebb kihívás az Úton - fel kell vállalnunk minden eddigi önámítást, és félresiklást, meg kell találnunk igaz arcunkat. Másokétól függetlenül.

Meg kell halnunk, hogy főnixmadárként újjászülethessünk.
Ennél komolyabb próbatétele az emberi létezőnek aligha lehet. Nincs is.
---

---

---
Hazatértünk, mindent beborít a Világszerelem. Ezért volt a hajsza - hogy visszakapjuk Önmagunkat, és ösztönös-tudatos inspirálójává válhassunk még útonjáró Embertársainknak.
Megértettük végre, hogy az Igazságot mindvégig magunkban hordoztuk - csak felismernünk volt nehéz... leginkább azt, hogy minél erőltetettebb akarással közelítettük a célt, annál távolabb kerültünk tőle.
Ez az Ember Sorsa - először el kell pusztítania magát (az egóját), hogy aztán felépíthesse isteni lényét, amely eredendően ragyogásra van "berendezkedve". Származásából adódóan.

---
Ilyen Út ez.
Mindannyiunké. És nem biztos, hogy egyetlen életen belül járjuk végig.

Valahonnan elindultunk - Valahol tartunk - Valahová eljutunk egyszer.

Az ébredezés folyamatának minden stációja megélésre kötelez. Van, hogy egybeolvadnak ezek, párhuzamosan mutatják meg magukat életünkben - és van, hogy időben hosszabbra nyúlik egy-egy állomáson való szemlélődésünk. Az időzítés Rajtunk áll, felvállalásunk függvénye. Erősíthető a tempó meditációval, jógával, befelé figyeléssel - de tény, hogy mindenképpen azon múlik, hogy energetikailag mennyire készítjük fel magunkat a következő lépcsőfokra. Az egópáncélon egyre átütőbb Szeretetállapotra.
De tudod mit? Nem is ez számít.
Csak az, hogy tudjuk: MI A CÉL?
---
Kérdezem hát: mi a Cél?
Nem, nem a megvilágosodás. Ha így érzed, még nem vállaltad fel, aki vagy.
Egy azonban biztos: nincs miért szégyenkeznünk, ha önmagunkra ismertünk egy-egy állomás taglalásánál. Mindenképpen csodálatos, hogy elindultunk a visszafelé vezető, egószelídítő Úton. Minden egyes stáció ugyanis a mozgásban való létezést mutatja meg nekünk. Az pedig, hogy épp mit élünk bátor felvállalással, nem is lehet ígéret a jövőre nézve az ügyben, hogy előbb vagy később érkezünk be, mint más. Ezen a Pályán haladva ugyanis nincs verseny, és nincs időbeliség sem - egyetlen tényezője a hazatalálásnak: az Önmagunkkal szembeni Őszinteség. És ha erre törekszünk, nincs bennünk csalódottság, tempóvágy, vagy versengésre szólító türelmetlenség. Akkor csak a jelen pillanat igazsága van - ajándékként.

És máris szíven csap a felismerés: üldöztetésünk a fizikai síkon, életről életre, csak azért történt: mert féltünk. Féltünk attól, hogy kevesebbet érünk másoknál, hogy gyengeségeink miatt nem fogad be a közösség, hogy megvetnek társaink, hogy lényünk szeretet helyett (szintén egó-teremtette) gyűlöletet ébreszt a többi emberben. Kívülről szemlélődtünk befelé, lélektársaink irányából elképzelve a világot, amelyet az egónk kisajátított magának - és elhitette egész lényünkkel: rólunk szól. MI vagyunk a világ, és amilyennek e mi-világot látják mások, olyanok vagyunk. Értékünk mérője a más-világ, ami a rajtunk kívül álló valóság, és amely mégis körülöttünk (egónk körül) forog.

Milyen mulatságos e megközelítés a visszanyert Egységállapotból közelítve, ami valódi lényegünk, és amely nem ismeri az "én" és a "te" fogalmát - számára csak a "mi" értelmezhető válasz. Egybeolvadt, elkülöníthetetlen szeretetfény-áradásunk.
A CÉL MAGA AZ ÚT. A tanulás, a tapasztalás isteni-emberi lehetősége.
Ez hajt bennünket olyan erős motorral, hogy útközben akár a szárnyaink is kinyílhatnak tőle... és felfedeztetik velünk az Örökkévalóságot. Itt, a Fizikai Síkon. MERT AZ MINDVÉGIG ITT VAN, VELÜNK, BENNÜNK, ÁLTALUNK. Csak a mi elvágyódásunk, mássá-válni-akarásunk akadályozza az észrevételét.
Minden Élet-Törvény az egyszerűségben rejlik. Azon túl keresni: kitérő.
Áldott az Ember, hogy e csodálatos kalandban része lehet isteni génjei felvállalásával... Áldottak vagyunk valamennyien.

Az Ég felé

2009-07-08T05:50:00.000-07:00

Azt mondod, tudod, ki vagy - számodra az "Ismerd meg Önmagad" - felszólítás immár múlt időt nyert. Állítod, hogy éled a szabadságodat - jelened minden börtönének ajtaját kitártad, nincs függés az életedben.
Elhiszem, ha így van. Elhiszem, hiszen ragyogsz. Nincs Benned kétely. Éled a Világszerelmet - minden létezőt félelem nélkül ölelsz, és ebben nincsenek kivételek. Tükörképed őszinte mosollyal reagál Rád, hálát adsz minden reggel az Istennek azért, hogy Te magad is képviselheted a Szépséget ebben a világban. Felvállaltan járod az Utadat, és nincs, aki kibillenthetne a Fényállapotból. Döntéseid szabadok, lépéseidet nem befolyásolja megfelelési kényszer, vagy kívülről befelé sugárzó ítélet. Megingathatatlan bizonyossággal éled Önmagad - táncolsz extázis-örömben, haladsz harcos-rendíthetetlenséggel, előre. Félelem nélkül. Kint és bent egyaránt hordozva a Teljességet, a Tudatosságot. Az Isteni Terv szerint formálva mindennapjaidat.
...
Kívánom, hogy mindez igaz legyen.
De amíg nincs így - fogadd el, hogy Útonjáró vagy, ahogyan mindenki más. Vállald fel a küzdelmet, és ne add át magad spirituális egód hazugságainak.
Mert vannak fokozatok a megvilágosodás útján, olyanok is, amelyek égi-földi boldogságáramban tartanak hosszú időre. De ez még nem AZ - nincs okod megállni fejlődésed ösvényén, kényelmesen hátradőlve karosszékedben. Az Igazi Megmérettetés csak azután jön, hogy elhitted: beérkeztél. Mert az extázis állapota nem más, mint felvillantása annak, ahová tartasz - isteni mézesmadzag, amely arra ösztönöz, hogy ne állj meg az Úton. Csak épp az egó ezt hajlamos félreértelmezni, és legelfajzottabb esetben akár Mindenhatóvá emelni önmagát átmeneti sikere hatására. Holott a "készen-állás" egyetlen, stabil bizonyítéka: a Rendíthetetlenség. A Bizonyosság. A kétely nélküli Világszerelem. Az Egység-tudat.
Minden, ami azelőtt van - csak lépegetés szellemi létránkon. Szépséges lehetősége a fokozatos emelkedésnek - izgalmas kaland.
De nem maga az Önismeret.
Téveszme, hogy az Ég felé vezető Út kizárólag szépségekkel van kirakva. Illúzió, hogy ha kérünk, megadatik, úgy, hogy közben nekünk nem kell érte tenni semmit.
Csak az ember kényelmes - és inkább a magasba röppent egy imát, mintsem TEGYEN saját szabadságáért. Pedig felvállalt küzdelem nélkül nincs megtisztulás. A Megvilágosodást nem adják ingyen - a leggöröngyösebb, legfájdalmasabb, legkilátástalanabb Út, ami oda vezet. Meg kell érte halni, egó-szinten.
A kérdés csak az, hogy mikor indulsz el rajta. Mert az, hogy egyszer elindulsz - bizonyosság. Enélkül ugyanis nincs esélyed a Hazatérésre, Igaz Önvalódhoz.

Rólad szól

2009-07-08T04:34:00.000-07:00

A történet Rólad szól. Mindaz, amit élsz, tapasztalsz, és az is, ami körülvesz. Jelek sorozata számodra az élet, és ha kész vagy megfejteni, értelmezni őket, sikerrel veheted az akadályokat oldódásod ösvényét járva. Nincs szenvedés, és nincs fájdalom - csak az, amit önként, védekezésként teremtesz magadnak. Azért, hogy ne kelljen felvállalnod az Igazságot, inkább ügyes bűnbak-keresőként az életre, az Istenre, embertársaidra háríthasd a felelősséget. Ideje talán kilépni az Önsajnálat-börtönből, és rácsodálkozni az Útra, ahogyan tisztán kibontja magát előtted. Nincs üzenet, ami ne érted volna - minden azért adatik meg, hogy boldogságra lelj, így visszatalálva az Ősállapot Szépségébe. Nincs más, csak a korlátlan Lehetőségtár - irányt mutatva a "sárga köves úton". Indulj el!
***
Összetett az Ember Útja.
Aktuális életedbe hozod magaddal korábbi megtestüléseid lenyomatait, múlt-tetoválásaidat, a karmákat, amelyek egykori tévedéseid következményei, és amelyek feloldódnak, ha megtanulod, hogy egyedül a Szív Útja az igaz.
Átvállalsz családi karmádból is, és csak komoly küzdelmek árán fogadod be az Üzenetet: életed nem szüleid megítélésének tükrében fénylő, vagy épp sötét - az ő Útjuk akkor sem a Te utad, ha azok szorosan összefüggnek egymással. Lélektársként segíthetitek egymást, de befolyásoló tényezői nem lehetettek a másik sorsának.
Amíg gyermekkorod kötődéseit nem tudod felszaggatni, és függetlenedni tőlük teljesen - párkapcsolataidban és szülőként egyaránt ugyanazon hibákat és bűnöket fogod tálalni szeretteidnek, amelyeket "nevelőid" Rád hagyományoztak. Törvényszerűen.
Ez szintén nagy kihívása a Léleknek - kész vagy-e eldobni a tanult sémákat, és szabad, független lényként Isten gyermekévé nyilvánítani önmagad?
És még az aktuális szerep múltjának démonjai is mögötted lihegnek - dühös számonkéréssel, hibáidra, eltévelyedéseidre figyelmeztetve. Ideje megfordulni és farkasszemet nézni velük: nem gondolod? Vagy meddig kívánod folytatni a menekülést?

Felnőtté kell válni kint és bent egyaránt.
A felnövés - Szabadságot jelent. Azt, hogy nem mások érzelmeitől, véleményétől, gondolataitól, cselekedeteitől függsz, nem harcolsz kényszeresen a szeretetért, hanem áramoltatod azt, Világszerelemként. Másoktól tökéletes függetlenségben.

Ha letetted eddigi utad karmáit, végre megtörténik a gyógyulás, amely a JELENbe vezet. Az ITT és MOST harmóniája hozza meg számodra azt a tökéletes önállóságot, amely az Egységből táplálkozik, és ezért ragyogó, fénnyel teli. Áldott.

A történet Rólad szól.

Senki másról.
Átírni csak Te tudod.

Ébredő Csipkerózsikák

2009-07-08T03:41:00.000-07:00

A menekülés legidillibb formája: belevetni magunkat a pillangókkal színesített rét világába. Felépíteni egy olyan birodalmat, amely édeni állapotot teremt körénk, megakadályozva az igazsággal való szembesülésünk lehetőségeit. Táncot járni egy ideig ugyanis lehet saját Álmaink Mólóján, de ez sem az Önismeret Útja. Minél tovább ringatjuk magunkat e kipárnázott, rózsaszín fészekben, annál jegesebb, hidegebb lesz számunkra a tó vize, amelybe az ébredés lendülete egy nap törvényszerűen belekényszerít... Az asztrálvilágban bolyongva ugyanis egy időre megbújhatunk, de az Isteni Tervnek megfelelően előbb vagy utóbb mindenképpen ki kell lépnünk Illúzióink Erdejéből, és fel kell vállalnunk igaz, földi küldetésünket. És ez nem sikerülhet másként, csak lemeztelenített lélekkel. Legalább annyira önámító, hamis játékot űz ugyanis az, aki felelősséget vállalni nem tudó énjét rejtegetve angyali közeget teremt saját világa köré, ezzel leplezve arcának szeplőit önmaga előtt is, mint aki fejest ugrik a matéria világába.
Egyszer fel kell nőnünk, hogy valóban élhessünk.
Fájdalmas igazság ez. Beismerni, hogy Szépségbe csomagolt létünk sem AZ, aminek reméltük. De az ébredés és a felvállalás göröngyös útjának végére érve garantáltan rádöbbenünk: a Valóság, amelyet megismerni és felvállalni nem mert korábbi királylány-énünk, minden álmodozásnál gazdagabbá tesz bennünket.
Talán most lázadást szül a kijelentésem, de immár örömmel vállalom: a szappanbuborékok felszámolása után kezdődik az igazi Kaland... Érdemes felébredni, Testvéreim.

Élet-lecke

2009-07-07T10:36:00.000-07:00

Van az "aha-élmény" és van a "gyakorlati szeretés". A kettő általában nem ugyanaz. Míg az első átvándorol a másikba, és eggyé válik vele - addig bizony sok zuhanásban és még több ébredésben kell részesülnie az Utazónak.
...
Minden üzenetemet ismered. A lelked szállingózik e sorok között, és időnként elmosolyodik, az összetekintés örömével: "de hiszen ezt én is tudom". Persze, hogy tudod - hiszen Mindentudó vagy. A Lelked magában hordozza az Ősállapot könyvtárát, sőt, időnként ki is kölcsönzöl belőle egy-egy könyvet, és olvasol, míg el nem altat ismét az egód. Amit én ezen az oldalon teszek, nem más, mint a "tollam" mozgatása inspirált állapotban - a felsőbb énem diktálását követve. Erre bárki képes, aki igazságkereső és kész átadni magát a koncentrációnak. Ahogyan emlékezni is mindenki tud, aki energiáit a matériába fordulás helyett az Önazonosság feltérképezésére hasznosítja. Egyikünk sem különb - testvérek vagyunk, a fényünk Egy. AZSÁGunk összeköt bennünket, míg embergúnyánk elválaszt egymástól. Közös sorsunk a konfliktusok és az összefonódások megélése általi visszatalálás a Tiszta Szeretet állapotába, helyzetgyakorlatok lejátszásával.
...
Tapasztalni érkeztünk a fizikai síkra, és testvéreinket felismerve, segítő missziónk által visszatalálni a Lényeghez. Az odaadás, az önzetlenség és a gyakorlati szeretés művészetének elsajátítása az ugyanis, ami által Hazatalálásunk megtörténhet. És ez nem élhető, nem tehető próbára másként - csak közösségben. Vagy ahogyan az egó fogalmaz: társadalomban.
Nem szól másról az Isteni Terv, mint az Egységállapotba való visszatérésünkről. Földi, illuzórikus elszeparáltságunk felszámolásáról. A Szeretetről, amely az egyetlen Igazság.
...
Egyet tudnod kell: nem vagy hibás.
Tapasztalsz, mint a gyermek - és ha bölcs vagy, tanulsz tévedéseidből. Ha nem: egyre magasabb szintű megéléseket küldenek égi segítőid, míg végre belefáradsz a szenvedésbe, és egódtól átvéve az irányítást, önfegyelemre, tudatosságra kényszeríted önmagad. Nincs más út.
Meg kell bocsátanod önmagadnak, el kell fogadnod, hogy ott és akkor arra voltál képes, és valószínűleg épp olyan megélésre volt szükséged ahhoz, hogy itt és most tudatra ébredhess.
Biztosan lehetett volna másként is - de Te így döntöttél. Megtanultad e félresikerült kalandból az Öröklétre, hogy többet így megnyilvánulni nem szabad, vagy legalábbis nem érdemes. Saját érdekedben.
...
Lent vagy fent lebegsz saját egód hintáján, amikor a társadalomban elhelyezed magad - mindegy. Lenézel másokat, vagy épp embertársaid felé csodálattal, önmagadat lebecsülve tekintesz - nem számít. Mindkettő hamis út - és mindkettő következménye az önszembesítés, amely próbákkal, kihívásokkal telített.
Nincs különbség ugyanis lélek és lélek között. Kivétel nélkül, minden létezőt szeretnünk kell ahhoz, hogy visszanyerjük az Ősállapot Szépségét - a Szívünkben. Önmagunkat épp úgy, mint a társadalmi ranglétrán lecsúszott, hazátlan vándorokat, vagy a királyként büszkélkedő pénztárca-birtokosokat. Túl kell látnod a szerepeken, ha a Fényre szomjazol. Fel kell ismerned: mindenki AZ. Mindenkinek feladata, joga és isteni küldetése: a Gyakorlati Szeretés.
...
Amíg az átalakulás nem történik meg Benned - magad alatt vágod a fát.
Az is jó - és valóban az.
Hiszen játék az egész... az persze más kérdés, hogy e játék hitelességét saját "bőrünkön" érezzük, ha emberként még nem bontottuk ki a szárnyainkat, és nem repültünk egónk korlátoltsága felé.
Az egó feladata a szerepek hozta illúziók táplálása bennünk.
Valójában azonban MIND összetartozunk. A Lélekcsoport tagjai együtt utazók, akik aktuális fejlődési igényeiknek megfelelően vállalják szerepüket, és formálják életről életre kapcsolatrendszerüket. A Szeretet a Világlélekben azonban valamennyiünket összeköt - a többi csak látszat, amelyet az Egy küld felénk, egónkkal szövetkezve, egyéni és csoportos haladásunk érdekében.
A többi ember (minden egyes létező!) és önmagunk felé áramoltatott gyakorlati szeretés elsajátításának útja vezet saját, egyéni szabadságunk megtalálásához is, vagyis a kettő egymás nélkül nem működik. Nem emelkedhetünk anélkül, hogy közben ne emelnénk egyre magasabbra másokat is. Ha pedig bántunk, ítélkezünk lélektársaink vagy akár önmagunk felett, éhes bumerángként célozzuk életünket is szeretetlenségünk, haragunk, gyűlöletünk kemény labdájával. Ez a világ(unk)ban tomboló szenvedés, boldogtalanság, félelem és káosz egyetlen oka. Minden mindennel összefügg.
Hát nem csodálatos tanítás az élet?

A játszótéren

2009-07-07T08:49:00.000-07:00

Illúzió mindaz, amit az elméd tapasztal.
Minden szenvedésed kizárólag eltévelyedésed "jutalma": testpáncéloddal való azonosulásod hozadéka.

Az, aki valóban túllát a fizikai sík kollektív tudatból létrehozott álomvilágán - sebezhetetlen. Boldog. A szó isteni értelmében: AZ. Hiányzik belőle ugyanis az emberi lét egyetlen ellensége: a félelem.

...

Isten tehetséges művész - megannyi álarcot képes kitalálni és megalkotni "gyermekei" számára, csak azért, hogy azok hitelesnek érezzék a "jelmezbálban" való megnyilvánulásaikat. Közülük ugyanis mindegyik győzni akar, bebizonyítani a zsűrinek, a közönségnek, hogy az ő maszkjuk a legcsodálatraméltóbb. Holott az Alkotó nem kivételez, minden jelmezt egyedire formál, és nagyszerűen szórakozik azon, hogy e mohó "istenkölykök" milyen beleéléssel játszanak álarcaik mögött... Hazamenni is elfelejtenek, annyira átadják magukat a szerepüknek. A jó "szülő" pedig meghagyja számukra a tapasztalás lehetőségét. Miután nincs számára idő - akár évezredeken át kitart e döntése mellett... de hogy ne váljon unalmassá a játék, kész újabb és újabb jelmezeket kitalálni "gyermekei" szórakoztatására, tanítására. Türelme, szeretete sosem fárad el. Örök.
...

Ne vádold magad azért, ami a múltban megtörtént.
Ha tanultál a tévedéseidből, nem köszön Rád többé a megélt tapasztalat. A szívedben aktivizálódott bölcsességszikra figyelmeztet, és nem hagyja, hogy ismét beletáncolj abba a folyóba, ami egykor örvényeivel a mélybe húzott...
Ha mégis elragadtatnád magad e színes-jelmezes kavalkád által, és elhinnéd, hogy van más az Egységen túl, legfeljebb ismét szembesülsz azzal, hogy túl mélyre áramoltál szerepedben.
Aki egyszer, kétszer, háromszor megégette magát - többé nem teszi, mert ráébred, hogy fájdalmai minden próbálkozás által egyre mélyebbé válnak.

Így tanul a gyermek - tapasztalás útján.
Bölcs nevelő az Isten. Szabadon hagyja azt, akit szeret.
Megadja számára a lehetőséget a tanulásra.
...

Illúzió mindaz, amit az elméd tapasztal. Minden szenvedésed kizárólag eltévelyedésed "jutalma": testpáncéloddal való azonosulásod hozadéka.
Az, aki valóban túllát a fizikai sík kollektív tudatból létrehozott álomvilágán - sebezhetetlen. Boldog. A szó isteni értelmében: AZ. Hiányzik belőle ugyanis az emberi lét egyetlen ellensége: a félelem.

És éppen ezért nem esik nehezére levennie magáról az álarcot - tiszta tekintettel, stabilan megállni a közönség előtt, és kimondani bátran, hangosan: "Vagyok, aki vagyok".
Isten pedig a színfalak mögött büszke szülőként elmosolyodik... Sikerült.

Szeretsz?

2009-07-07T07:03:00.000-07:00

...akkor örömmel tölt el, ha a másikat szabadnak látod... még akkor is, ha az út, amelyet jár, és amelyben táncát éli, számodra veszélyesnek ható vagy idegen...
...

Istenemberként csak az szeret ugyanis, aki nem saját megélt tapasztalatai, és egója által diktált elképzelései által ítélkezik a másik létező útjának helyességéről, hanem megengedi, hogy minden irány személyes megélésekben fedhesse fel szubjektív, és örökké változó arcait.
...

A tudatos harcos ártatlan tekintettel szemléli lélektársa (szerelme, gyermeke, barátja, szülei, kollégái stb.) folyamatait, úgy, mintha még nem lenne lenyomata a világról. Elfogadja ugyanis, hogy minden sors különböző, nincs abszolút recept az életre. Nem élhetünk senki helyett, nem vehetjük el egymástól a megtapasztalás lehetőségét. Tanácsot adhatunk ugyan korábbi élményeink tükrében, de ha a másik másként dönt az útjáról, szeretetteljes nyugalommal kell elfogadnunk azt - hagyva, hogy ő is a maga módján fedezhesse fel a világot, akárcsak mi tettük, hasonló helyzeteinkben.
A beavatkozások nélküli inspiráció és bizalom az, amellyel tisztán egyengethetjük egymás útját.
Máskülönben épp a fejlődés lehetőségeitől fosztjuk meg azt, akit - állítólag - szeretünk.
...

Az, aki éli Igaz Önvalóját - ösztönösen áramlik. Tudja, hogy folyamatos mozgásban van minden

és mindenki. Hálásan hagyja, hogy megtörténjenek vele azok az események, amelyekhez az Egy juttatja őt, tanításként. És ha fáj az érkező tapasztalás - akkor is tudatos marad, és elfogadja az élet hozta megélést. Mert tudja, szüksége van erre is a fejlődésében.
...

Az elengedést meg kell tanulni. Hagyni szabadon menni azt, aki menni akar.
Csak az markol, függ és ragaszkodik, aki önmagától fél, akinek nincs sejtése arról, hogy ki is valójában. Aki magányába süppedten, kívülről várja a megváltást.

Elengedésre csak az képes, aki Istenként szeret. Mert csak az tud a másik szívével gondolkodni. És mivel képes erre, nem tartja vissza őt haladásában - belülről fogadja annak üzenetét: mennem kell... mert szükséges. Életbe, vagy halálba - de mindenképpen a folytatásért, az újjászületésért. A fejlődésért. A jelen szerepen innen vagy túl.
...

Csak az egó ragaszkodik a fizikai összeköttetéshez, az érzékek kizárólag földi világban érvényes tapasztalatához - a Szív tudja, hogy az igazság azon felül létező és örök. A szeretetben rejlik. Nem követel mást, csak a tudatot, hogy a másik van, és valahol a világban épp AZSÁGÁT kutatja. Útját járja, ahogyan minden létező. Halad. A fizikai síkon, vagy épp azon kívül.
Az élet olyan, mint egy kalandtúra; a halál pedig, mint egy álom - és egyszer mindkettő véget ér, új szereppel ruház fel minket, újabb találkozáshoz segítve az összetartozó lelkeket. Más síkokon az együttlétünk persze biztosított akkor is, ott is - csak erről a mohó elme nem tud: számára egyedül a testpáncél tapinthatósága meggyőző.
...

Ha nem azonosítana az egód a fizikai megnyilvánulásoddal - szabadabb volna számodra az élet. Nem volna Benned félelem. Féltés sem. Mert tudatában lennél annak, hogy minden, ami történik - értünk van. Megéléseink mindegyike a Szabadság felé vezet Bennünket.

...

A félelem az, ami ketrecbe zár, és elhiteti velünk, a láthatón túl nincs valóság.
Ez az oka annak, hogy hiányként éljük meg a másik távollétét.

Ez az oka annak is, hogy börtönbe hajszoljuk útitársainkat.
Mert elhitetjük magunkkal - legalább átmenetileg -, hogy biztonságban vagyunk -, nem fog elszaladni a másik. Hiszen a közelünkben tartják a "rácsok".

És így társunk életre nevelése is biztosított - hiszen mi mindig vigyázunk rá, óvjuk mindentől, döntünk és cselekszünk helyette. Mert mi jelenlévők vagyunk - bennünket kizárt, hogy utolérjen a vég. "Ha én nem vagyok, megszűnik a világ is" - ismételgeti az egó, és néha maga sem hiszi el e kijelentés igazságát. És ezért fél - mert tudja, hogy ő maga is múlandó.
...

Aki szeret, nem birtokol. Nem is vár el semmit.
Csodálja az élet körforgásában rejlő bölcsességet.
Szíve kitárul, ha tavasszal új rügyeket hoz az élet - de képes felfedezni az Isteni Tervet a búcsúzó falevelek lassú táncában is.
...
És ha két ember közös története egy időre lezárul - a felébredt lélekben a bizonyosság tovább él: egyszer, valahol, valamikor folytatódik a közös regény... mert Öröklét van, és a szívükben összetartozók útja újra meg újra találkozik. Törvényszerűen.
Addig pedig csiszolódunk, formálódunk, alakulunk, gyógyulunk.

És már egy magasabb szinten, az eddiginél nyitottabb szívvel köszönünk majd egymásra az újbóli összetekintésnél. És egy fényes napon önazonosan forrasztjuk össze lélekhúrjainkat, egységként.
...

Nincs örökre szóló elválás - csak szünetek vannak, két tanóra között.
De addig, míg a fizikai együttlét szépség-lehetőségét is megadja számunkra az élet - tanuljunk belőle, adjunk hálát minden közös pillanatért. Köszönjük meg, hogy tőlünk annyira különbözik a másik, hiszen lényével így taníthat, inspirálhat minket, az azonosságunk felismeréséhez vezető úton.

...

Mind AZ vagyunk. És ha minden létezőre, így önmagunkra is e szerint tekintünk már: váratlanul megszűnik az elszeparáltság, a különállás érzete, és létjogosultságát veszíti a magány is, s így annak minden hamis hozadéka.
Kitárul a Szív - és befogadja a világot.
Az Utazó pedig visszanyeri Egységállapotban megélt természetes Szabadságát, amely mindig is benne volt - csak ő feledkezett meg róla, téveszméi miatt.

Élsz?

2009-07-07T05:55:00.000-07:00

Élsz, vagy csak imitálod a létezésedet?
Szabad vagy, vagy csak úgy teszel, mintha saját döntéseid vezérelnének - és valójában megfelelési kényszered hajt a haladás útján?

...

Ha nem tudsz őszinte lenni önmagadhoz, a változásra és a boldogságra sem állsz készen. Minden megtisztulási folyamat, böjt ára a mérgekkel való előzetes szembesülés. Minden gyógyulást a sebek felismerése és felszakítása előz meg.
És ha elhiszed, hogy ez alól kivétel vagy - tévedsz. Minden emberbőrbe bújt isteni szikra sorsa EGY - a felszabaduláshoz való eljutás. Azt azonban, hogy ezt mikor éred el, Neked kell eldönteni. Az időt húzni lehet, de érdemes vajon? Szenvedésre pazarolni az akár harmóniára is szánható életeket... Önzés ez. Mert segítő csak az lehet, aki teljességét éli, azaz addig nem lehetsz inspiráció embertársaidnak sem, míg nem sugárzod azt, amit szavaiddal képviselsz. Változz, hogy változtathass mások életén. Légy szabad, hogy felszabadíthasd testvéreidet is!
Jutalmad egy tudatos, igaz, hiteles élet lesz.

Mikor indulj el, ha nem most?

A gyakorlati szeretés művészete 2.

2009-07-07T03:02:00.000-07:00

... és megszületett az egó, amely pajkos gyermekként tesz próbára bennünket, kihívásokat és próbatételeket hozva számunkra, ezzel is erősítve földi létünk küldetéstudatát. Barátunk, segítőnk, és nem ellenségünk, ha vagyunk már tudatosak annyira, hogy nem adjuk át neki az irányítás jogát életünk felett. Ha azonban a gyeplő az ő kezében marad - elszabadul a pokol: bent és kint egyaránt.
A kulcsszó tehát mindig a TUDATOSSÁG.
Az egó a kapcsolatainkban is lelkesen közrejátszik. Könnyedén eléri azt is, hogy saját képünkre kívánjuk formálni a másik létezőt, amely pedig épp egyediségétől különleges és gyönyörű. Ám az egó hatalomra tör, és hibákat keres, birtokolni vágyik, és ítéletet hoz. Elvárásokat támaszt. Ha nem vigyázunk vele, és nem fegyelmezzük szigorral - furfanggal és mágiával máris elhiteti velünk, hogy okosan szeretünk, ha tomboló akarással kedvünk szerint alakítanánk az embereket.
A Szívében erős harcos nem ilyen. Ő meghagy minden létezőt szabadnak. Olyannak, amilyennek jelen állapotában lennie kell a másiknak azért, hogy oldódásai által egyre feljebb léphessen szellemi létráján. Bizalma határtalan - és ettől kész szeretni igazán. Istenként és emberként, istenemberként.
Ha elvársz, vagy reményeket fűzöl másokhoz, ha ítélkezel, vagy csalódottságot élsz meg számodra nem tetsző események nyomán ismerőseid, szeretteid körében - tudd, hogy nem vagy szabad, és képtelen vagy embertársaid haladását bölcs csodálattal szemlélni. Ilyenkor egód vezet - és álságosan felruház a Mindenható szerepkörével. Akkor is, ha ezt esetleg hamis alázat-köntösbe burkolja, és nem vállalja fel.

"ÉN - csak ÉN" - rikoltja bele a Világba, és önelégülten vigyorog. - "ÉRTEM kell így legyen, mert csak így vagyok, így lehetek elégedett".
Győzelmi mámorban úszik. És bizonygatja Neked - hogy mindez a MÁSIKÉRT van, akinek a javát akarod. Egy a baj: saját törvényeid szerint. Anélkül, hogy ismerhetnéd az ő egyéni útját, világát, és tudnád, mire van szüksége ahhoz, hogy a szabadulás áramában sodródhasson.
A tudatos harcos nem tesz mást, mint egyre mélyebbre törekszik - saját világában. Önismeretre inspirálja megfékezett egóját. És szeret úgy, hogy személyes törvényeivel nem befolyásolja lélektársai életét. Hagyja őket tapasztalni, megélni és szabadon szárnyalni.

Ennél magasabb szintű tanítás aligha létezhet az emberi világban.

A gyakorlati szeretés művészete

2009-07-06T10:50:00.000-07:00

Tekints rá - és szeresd. Ne pillanatnyi rajongással, amely egy számodra nem tetsző lépés útján máris tovaszáll, hanem tartósan, belülről - mindig tudva: a másik jelenlegi állapotában erre képes, és épp erre van szüksége saját fejlődéséhez. Bízz benne annyira, hogy átadod neki saját élete felett az irányítás jogát - hadd tapasztalja meg mindazt, amire szüksége van épüléséhez.
Nem döntheted el, hogy merre tartson az Ember. Nem tudhatod ugyanis, hogy mi segíti hozzá őt ahhoz, hogy ledobja páncéljait, és a szabadság útját válassza. Akkor sem, ha a barátod, a társad, a tesvéred, vagy épp a gyermeked - és megóvnád őt bármi áron a szenvedéstől. Nincs jogod ehhez, és ha így teszel, komoly eséllyel hívsz életre újabb karmát kettőtök világa közé.
De azért sem határozhatsz más helyett, mert még nem ismered önmagad sem, főképp pedig nem az ő egyedi, összetett lényét. Nem tudsz semmit a múltjáról és a jelenéről, a lélekként felvállalt útjáról - hogyan lehetnél hát benne felelősen a folyamataiban? Ráadásul minden ösvény különböző; egyen-recept nincs az életben való helytállásra.
A szeretés szabadon hagyást jelent. Azt, hogy elfogadod a másik döntéseit, akkor is, ha az számodra áldozattal, önfeladással jár. Bölcs anyaként felvillantod számára esetleg a folytatás lehetőségeit - de nem lépsz helyette. És nem akarod csak azért segíteni az útját, hogy az újabb köteléket jelenthessen kettőtök világa között.
Az önmagát nem lelő, birtokvágytól hajtott, üres Ember kényszeres nyomozással tölti napjait: szereti tudni, épp minek szenteli az idejét (a) más(ik). Számon kér, faggatózik és dühös, ha másként történnek a dolgok, mint ahogyan az számára kedvező volna. Nem volna bölcsebb pedig mosolyteljes öleléssel fogadni szerettünket, és hálát adni azért, ha betekintést nyújt egyedi, és így csodálatraméltó világába? Minden tisztaságban fogant összetekintés áldás - elvárások nélküli, tanításoktól sem mentes, ragyogó energiacsere.
Az isteni szeretetet élő vándor ugyanis nem kapaszkodik, és nem vár el semmit - sőt, még reményei sincsenek. Az csak gyönyörködik a másik felfedezőútjából kapott élményvillanásokban, majd ha azok elhallgatnak, szívbékéből halad tovább, folytatva saját útját. Rendíthetetlenül. Mellőzve életében a függőviszonyok kialakítását.
Ez igaz akkor is, amikor két út összekapcsolódik. Talán akkor kell a legigazabbnak lennie ahhoz, hogy a szeretés valóban megvalósulhasson, és elérhesse legmagasabb fokát. Hagyd LENNI és tapasztalni a másikat, engedd szabadon megélni neki az életet úgy, ahogyan arra szüksége van - és akkor megmutattad neki, hogy érzéseid irányában az EGYSÉGből fakadnak.
Ha körbenézel a világban, különös jelenséget figyelhetsz meg: az emberek pótszernek használják egymást, akárcsak a cigarettát, az alkoholt, az édességet, vagy a drogot. Saját űrjeik kitöltéséért kapaszkodnak másokba. Ez is azért van, mert nem ismerik és nem szeretik önmagukat - nincsenek tisztában isteni származásukkal. A szerelmet és a szeretetet - bár maguk sem tudnak róla -, arra használják, hogy értékesnek hihessék ezáltal saját világukat, bizonyíthassák saját maguknak, hogy méltók arra, hogy egy "idegen", egy másik létező vonzónak lássa megtestesülésüket. De ez önáltatás, hazugság, amelynek gyakori következménye a válás, az elidegenedés, a gyűlölet, a magány.
Csak a teljességét élő ember az, aki felkészült egy útitárs elfogadására, és a közös út felvállalására. Számára ugyanis nem önigazolás a másik jelenléte - hanem lehetőség a kölcsönös fejlődésre. Spirituális kaland, amely az Öröklétben szerződött felek között valósul meg, a fizikai síkon. Mellőzve a "vakság" buktatóit.
Tiszta, egyenes szövetség, két független lélek "násza" - legyen szó akár barátságról, párkapcsolatról, szülő-gyermek viszonyról, vagy bármi másról. Ajándék az önismeret jegyében, a tudatos haladásért.
Szeretni csak az tud - aki a másik lényében való gyönyörködést éli, miközben elégedettség tölti be napjait, és nincs benne hiányérzet - csak őszinte kíváncsiság és nyitottság.
Az isteni szeretetre épülő kapcsolatok sebezhetetlenek - az Öröklétre szólnak, mert a csalódás esélye sincs meg bennük.
Aki nem elvár, csak megfigyel, szemlélődik - annak az élet maga a CSODA, kérdőjelek nélkül.
Tekints rá és SZERESS. Mindenhogyan. Személyes névmások nélkül.
Csak.

Felelősséggel

2009-07-06T04:54:00.001-07:00

Egy igazabb világért csak akkor vállalhatod fel a küzdelmet, ha előtte tökéletes harmóniát teremtesz saját lényedben. Addig ugyanis, míg nem vagy erős, szívben működő, tudatos harcos, csak a vágyak és a szavak szintjén valósítható meg sajátodnak vallott életcélod - és sajnos segítségnyújtásra irányuló törekvéseid is rendre kudarcba fulladnak, vagy - szerencsésebb esetben - pusztán nem teljesednek ki.
A BENT zajló események törvényszerűen kivetítődnek ugyanis a KINT világára. És ha emberekkel, csoportokkal foglalkozol, rezgésed, energiáid érintik az ő fejlődésüket is: felelős vagy értük. Akkor is, ha nem tudsz erről. Nem mentség, hogy rossz passzban vagy - ilyenkor vonulj vissza, és keresd Önmagad. Stabilizáld sugaraidat, és ne terhelj másokat a fájdalmaddal. Ne árts!
Mondhatod persze: Te nem vagy világmegváltó. Nem is állítottam, hogy annak kell lenned.

Azonban kapcsolatban állsz emberekkel, vagy nem? A családodban, a baráti körödben, a munkahelyeden, a társadalom különböző színhelyein. Pedagógus vagy, orvos, színész, hivatalnok, vagy épp eladó a sarki közértben: elkerülhetetlenül találkozásokhoz segít az élet. Hatsz másokra - és hatnak Rád mások. Világok tekintenek egymásra, és befolyásolják a másik haladási irányát.
Nem csak tettekről beszélek, és szavakról - gondolatok és érzelmek szintjén épp úgy kommunikálunk a lélekcsoport felismert vagy fel sem ismert tagjaival. És annak, hogy miként - el sem hisszük, mekkora súlya van a sorsok alakulásában.
***

Mindaddig karmákat gyártunk, és puttonyokat emelünk saját hátunkra, míg a szívünk a szeretetlenség érzését hordozza magában.
Nem kizárólag azokra a konfliktusokra utalok, amelyek indulatot ébresztenek bennünk szeretteink, vagy kollégáink felé. Azokról is, amelyek egónk lekicsinylő pillantását hordozzák magukon, és ösztönösen a háttérbe szorulnak, mert nem tűnnek lényegesnek.
Nézz az életedbe - ki és mi iránt születik harag Benned? Van-e személy, vagy embercsoport, amely ellenállást vált ki Belőled, és negatív gondolatokat szül odabent?

Van egy ijesztő hírem: vele, illetve velük feladatod van. Az oldás és az elengedés megtalálása a szívedben. A szeretet töretlen áramoltatásáé.

És ha ezt önként nem vállalod fel, lehetőséget hoz a megbocsátásra számodra az élet. Mindaddig, míg nem tanulsz meg ítélkezés nélkül szeretni minden létezőt ezen a világon.
Az ítélkezés a félelem érzéséből születik, akkor is, ha ezt nem ismered el. A félelem pedig a szeretet ellenpárja, a gyűlölet társadalom által finomított szinonimája. Önvalód legfőbb hátráltatója, az egód teremtménye. Megküzdeni csak Te tudsz vele.
Démonjaid addig lihegnek-loholnak a nyomodban, míg energiáiddal táplálod őket - míg szükséged van rájuk szembesítőként, az élete(i)dben. Aztán nyomtalanul eltűnnek, egyik pillanatról a másikra, amint a Szíved szeretetben megnyitod korábbi ellenségeid felé.
Amíg azonban ez nem történik meg - menekülj! Hitesd el magaddal, hogy üldözött vagy, szerencsétlenje e világnak.
Nem azért írom ezt, mert a szenvedésedet kívánom - hanem mert tisztán tudom: a szenvedés vezet el a szabadsághoz. Más út nincs, nem is lehet.
És ha ráébredsz arra, hogy EGYSÉGben vagyunk, mi mind, egymással - megérted azt is, hogy amikor piszkos szavakkal, vagy haragteljes gondolatokkal, érzésekkel ostoroztad embertársaidat, csak azért, mert egy-egy jellemzőiket képtelen voltál elfogadni - magadat bántottad. Lélektársaid nem tettek mást, mint vállalkoztak - korábbi szerződéseteknek megfelelően - egy szerepre, amely által méltó tanítóid, segítőid lehetnek a gyógyulás folyamatában.
Bumerángként tér vissza hozzánk a szenvedés, amit másoknak okoztunk.
Felelősek vagyunk.

Szeretet útján váltható csak meg a Világ. BENT és KINT egyaránt.
És felvállaljuk-e tudatosan vagy sem: valamennyien a világmegváltás misszióját hordozzuk "isteni génjeinkben".

Halhatatlanság

2009-07-06T04:14:00.000-07:00

Ami elméből születik - mulandóságra ítéltetett.

Ami a Szív és az Inspiráció összefogásából jön a világra - az Öröklétnek szól.
Ne tékozold szárnyas adottságaidat kényszerből létrehozott halandóságokra, ennél komolyabb küldetéssel érkeztél a fizikai síkra. Ha még nem ismerted fel, mi ez - nem elveszettség, csak jelzés arra, hogy nem tudod, ki vagy, még nem készítetted fel magad arra, hogy megfogalmazhasd igaz Önvalódat.
Lépj az Önismeret Útjára, kezd el megszüntetni "kis énedet", majd a meztelenség állapotából felépíteni azt, aki valójában vagy. És akkor termékeny, boldog lét lesz a jutalmad, amely természetes állapota az isteni fény megtestesüléseinek. Csak az ember ezt nehezen hiszi el önmagáról.

Meditálj, találj rá az ITT és MOST lehetőségeire, amelyek az egyetlen korlátlanságot, és a tökéletes szabadságot hozzák el számodra.
Tisztaság ugyanis csak tisztaságban foganhat - miért vágynál másra?

Az Univerzum egyértelmű jelzésekkel mutatja számodra a helyes irányt. Ám e jelzéseket értelmezni csak az tudja, aki a Szívével gondolkodik, és az Elméjével érez.
Megvalósulni örömben és harmóniában csak az tud, aki és ami készen áll az Isteni Fény befogadására - fizikai létezőként.
Ne sürgess és ne akarj semmit. Hagyd áramolni az élet-eseményeket... bizalommal és szeretettel.
A rohanásra berendezkedett élet nem vezet el a Teljesség állapotába...

Tükör 2.

2009-07-06T03:32:00.000-07:00

Szeretnél megfelelni? Vágysz kivívni mások csodálatát? Fontos számodra, hogy miként vélekedik rólad a környezeted? Megerősítésre szomjazol abban, hogy helyesen végzed-e a feladataidat? Külső Tükör nélkül nincs viszonyítási alapod, és nincs hiteles képed - Önmagadról?
... akkor nem tudod, hogy ki vagy valójában. Mások mércéjével vizsgálod saját lényedet, és ítélkezel az ő véleményüknek, hozzáállásuknak, reakcióiknak megfelelően - életed felett.
Tekints befelé! Ébreszd fel Lelkedben Lakozó alvó Mesteredet!
Ideje, hogy átvegye az irányítást mindennapjaid felett, ha nem akarsz több önbizalomhiányból, félelemből alkotott karmát, amelyektől előbb vagy utóbb úgyis szabadulnod kell, ha a Hazatalálás vágya végre megszületik Benned.
***
Nem vagy kevesebb, mint más. Nem vagy több, mint más.
Ha pedig ítélet születik Benned egy másik létező irányában, csak azért, mert számodra nem szimpatikus jelen életében felvállalt szerepe: bölcs, ha felfedezed magadban a negatív érzés okát. Te vagy a kulcs - ő csak tükör számodra önismeretedben, elfojtásaid felismerésében. Minden sötét gondolat, szeretetet nélkülöző érzés jel arra, hogy korábbi, vagy jelen életedben magadra emeltél egy súlyos puttonyt, amelyre e találkozás emlékeztet, változtatásra inspirálva.
Egyetlen rezdülés sincs, ami ne Rólad szólna. Egyetlen esemény sincs, amely ne tanítás volna számodra - ha elfogadod azt az Égiektől.
***
Ébresztő, Vándor! Ha nem a helyeden vagy, ha nem lubickolsz a mindennapokban, ha nem szeretet-lények csapatában alkotsz, ha fájdalmaid vagy sérelmeid vannak: eltévedtél. És ez nem a Világ hibája - csak a Te vakságod. Azság-tudatodtól való eltávolodásod, elszeparáltságod bizonyítéka.
És ezen változtatni egyedül Te tudsz.
A harmadik szemével nézelődő, Szívével az életet megélő, tudatos ember sajátja: a HARMÓNIA. Égen és földön.
ITT és MOST, a meditatív gyönyörködés áhítatában tapasztalva az Élet Körforgását.
Ösztönös segítőként.

Elég Volt!

2009-07-06T02:43:00.000-07:00

Varázslatos, ha már idáig eljutottál.
Ne nevess! - ez így igaz. A "betelt a pohár"-érzés fájdalmas megélése ugródeszkát jelenthet a folytatáshoz. Jöhet a mélyvíz!

Csalódik, aki simogatást vár a Hazafelé vezető úton. Idealista, aki úgy hiszi, hogy az önismereti folyamatban való előrehaladás kizárólag finomlelkű inspirációból áll. Hazudik önmagának, aki úgy véli, "készen áll" az életre, és közben nem tesz mást, csak sebeit nyalogatja, és a világot vádolja szenvedéseiért.
Kímélheted, ringathatod és óvhatod érzékeny lényedet, áltathatod magad Csipkerózsika-álmú tündérmesékkel, sőt! bizonygathatod nap mint nap, hogy rózsákkal szegélyezett ösvényeden járva csak a Szépség szólhat Hozzád, és a tüskék utól soha nem érnek.
De egyszer csak ráébredsz, nem tudsz úgy tisztává válni, hogy közben ne szembesülnél arcod szutykosságával. A tükörbe tekintés elengedhetetlen a mosdás megkezdése előtt.
Talán rémisztő a tény, mégis így van: csalódnod kell önmagadban ahhoz, hogy változtatni kívánj.
Ez az út olyan őszinteséget kér, amely határtalan, és éppen ezért sokszor emberfeletti fájdalmakkal jár. Ahhoz, hogy kibírd, szükség van isteni erőd felvállalására. Máskülönben nem sikerülhet...
Sirathatod magadat, belemenekülhetsz az önsajnálatba: "Idegen a világ, és én olyan egyedül vagyok benne... Nem tudom, merre vezet az utam, nem tudom, mi a feladatom... A magányom felemészt, nincs ember, aki értene..." És a hangzatos végkonklúzió: "Szánalmas lény vagyok, egy rettenetes világban...".
Ezen hyperaktív egóműködés is része a fejlődésnek, csak nem mindenkinél szavak szintjén nyilvánul meg. Van, akinél "csak" gondolat marad - vagy tettekbe csomagolt önpusztítás. Az ELÉG VOLT - érzés azonban törvényszerűen, mindenkinél felbukkan, hogy beindítsa a fejlődés folyamatát. (Persze nem feltétlenül ebben az életben.)

Benső mesteredet kell elsőként felfedezned és mozgósítanod ahhoz, hogy sikerrel vehesd az akadályokat. Mert kapaszkodhatsz ugyan kintről érkező tanításokba, de azok gyakran tévutakra visznek. Számtalan könyv van, amely a rózsaszín álomvilág felerősítésére szolgál, az igazsággal való szembesítés helyett - és az egónak nagyon is kényelmes ezen csodavilágokba belevinnie Téged. A forrás tisztaságának Szív általi felmérése elengedhetetlen, ha nem akarsz célt veszíteni, és újabb illúziókba ráncigáltatni magad. A spirituális egó felépítése ugyanis legalább olyan gyors és észrevétlen folyamat, mint a negativitás mentén zajló, fel sem ismert ön-elragadtatás. Ébernek kell lenned, ha valóban a fejlődés felvállalására szomjazol, és nem az újabb hazugságkörökbe való belefeledkezés lehetőségét keresed. Nem a látványosság, a szemfényvesztés és a misztikum borzangató megélései hordozzák ugyanis magukban a lehetőséget a hazatalálásra. Csak azok valahogy hívogatóbbak, mint a szerényen kibontakozó tisztaság...

Vannak állomások, amelyek végigjárása nem kihagyható. Vannak pontok, amelyek kikerülésével csak az időt húzod, de megúszni garantáltan nem tudsz egyetlen próbatételt sem.
Ez az Ember Sorsa. Mindenkié.
És bár sok a szenvedés, és a fájdalom útközben, mégis: érdemes elindulni.

Azért, mert így élhetünk csak igazán.
Azért, mert minden "salakanyag" saját múlt-hibáink visszatükrözése - és a felszabadulás is éppen így, csak rajtunk múlik. Más nem dönthet helyettünk, és a tettek is kizárólag ránk várnak.
És azért is, mert előbb vagy utóbb fel kell vállalni azt, aki vagyunk... máskülönben nem találhat ránk az Isteni Boldogság.

Ugorj fejest a mélyvízbe... és ússz a szabadságodért!
A Megváltás harmóniája mindenért kárpótol majd... a Hazatalálás földöntúli békéje, itt, a fizikai síkon.

Válaszok

2009-07-06T01:24:00.001-07:00

Minden válasz Benned van. A kérdés csak az, hogy kész vagy-e felszínre hozni és értelmezni őket.
Ugyanaz a Lélek vagy, aki megannyi élettel ezelőtt vándorútra indult a Földön. Az egyetlen különbség az időközben Rád rakódott rétegek száma és milyensége - itteni emlékeid felhalmozódása, amelyek nem engedik számodra tisztán látni az igazságot.
A fizikai síkon eltöltött léted első hosszú periódusa a tapasztalatgyűjtésről szól - magadra veszel szerepeket, jelmezeket, álarcokat, és játszol. Próbálgatod magadat, és egy idő után belefeledkezel a színházba.
A második periódus az ELÉG VOLT - érzésről szól. Arról, hogy ráébredsz, mindez nem az, ami a valóság, és sírva-szűkölve sajnálni kezded önmagad. Nem találod a helyed a világban, az emberek között, eltávolodsz színészlétedtől is. Idegenné válsz kint és bent, egyaránt. Hazátlanná.
A harmadik periódus a legkomolyabb kihívás - az öngyógyítás időszaka. A szembenézésé, a szerepektől való megszabadulásé, a tiszta igazság kereséséé, a szeretet képességének visszaszerzéséé.

Az pedig, hogy melyik útszakasz mennyi időt és életet kér Tőled - saját döntésed kérdése.
Egy azonban bizonyos: az önsajnálattal csak rombolod lehetőségeidet, egyre pusztítóbb mocsarakba, lápokba vezeted magad, amelyekből szabadulni nehéz. Indulj el... azzal nem veszíthetsz. Minél tudatosabbá formálod magad, annál több segítőt küldenek hozzád az égiek... Sosem vagy egyedül.

Az ÚT

2009-07-05T12:06:00.000-07:00

Az Út hosszú és rögös...
Soha, senki nem ígérte, hogy könnyű lesz...
... és mégis:

... ha tiszta fényű arcodat szeretnéd köszönteni a Világtükörben, vállalnod kell.
Húzhatod az időt, akár még életeken át. De vajon van értelme? Ezt belül kell érezned.

Ha a szívedben az dobban, hogy még bizony kipróbálnál új szerepeket, tedd azt! Ha azonban a szabadságra szomjazol, és fényeddel kívánsz létezni a világban, mert belefáradtál az általad teremtett hamis illúziókba - döntened kell. És változtatnod.
Messze jár az igazságtól az, aki úgy véli, "készen van". Még távolabb, aki elhitte, hogy kitaszított - és a "bűnös, kegyetlen világ" a felelős sérelmeiért. Nem ismeri önmagát az sem, aki embertársait, vagy körülményeit hibáztatja azért, mert boldogtalan. És az sem ébredt öntudatra még, aki "sült galambra" várva halogatja az önmegváltást.

A Bölcs tudja, hogy minden egyes ránk tekintő szempár, minden egyes esemény jelzés arra, hogy hol tartunk az Úton. Ha az életünk fényes és örömteli - az Isteni Tervnek megfelelően haladunk előre. Ha azonban fájdalom és szenvedés a jelenünk - biztosak lehetünk abban, hogy eltévesztettük az irányt.
A helyes vágányra visszatalálni a mi feladatunk.

Ideje a megváltásnak, nem gondolod?
:-)

Tükör

2009-07-05T11:40:00.001-07:00

Valóban tenni egy igazabb világért az tud, aki tisztában van önmagával, és ezáltal energiáiban is tudatos. Akarhatunk ugyanis tanítani, gyógyítani, segíteni másoknak, azonban hitelessé csak az válik e kivételes (mégis, minden létező számára elérhető) "szerepben", aki ragyog, és odaadással szemlélődik a földi síkon. Aki már nem saját démonjaival küzd, lelki kiszámíthatatlanságával sokkolva a külvilágot, hanem a SZÍV és az ERŐ útját járja, szabad harcosként. Másként minden próbálkozásunk csak bizonygatás (befelé és kifelé), megerősítése annak, hogy mi is érünk valamit; vagy hamis önáltatás, amelynek letagadott lényege, hogy embertársaink emelése által magunkat is fényhez juttassuk.
Az igaz harcos az örökkévalóság táncát járja - és arról lehet felismerni, hogy nem tud nem segítően fellépni. Számára olyan természetes a másik létező támogatása, mint a levegővétel. És ami még ennél is szembetűnőbb: nem akar bármi áron szerepet vállalni embertársai útjában. A szívével érezteti meg, mikor, hol és mi a feladata - és aszerint cselekszik. Nem tesz többet és nem tesz kevesebbet sem gondolattal, sem szóval, sem pedig tettel, mint amit a szituáció tőle megkíván. Ha a benső hang azt súgja felé, hogy maradjon távol, az sem esik nehezére, még akkor sem, ha a logika ennek ellenkezőjét javasolná számára. TUDATOS az Isteni Terv követésében. Azzal foglalkozik, amivel valóban feladata van. Kizárólag ott vállal szerepet, ahol hatni tud - pozitív irányban.
***
Tekints az életedre: éled az Egységet? Kész vagy elfogadni minden egyes Cseppjét - beleértve önmagadat is - a Fényóceánnak úgy, ahogyan jelen állapotában megmutatja arcát? Kételyek, félelmek nélkül járod az utadat? Boldog vagy? Teljes vagy?

Mit mutat a Tükör, ha beletekintesz?

Kérdőjelek éneke

2009-07-05T10:59:00.000-07:00

Amíg nem tudod, hogy ki vagy - hogyan is tekinthetnél bölcs tennivágyással mások életére?

Amíg nem tudod, hogy miért jöttél e földi világba - miért hangoztatod, hogy segítőnek érkeztél?

Amíg nem világít a szíved fölött a Sors Amulett (Mandralínia, a Harcosok Földje című könyv), addig hogyan is tehetnél társaidért, felelősen?
***

Van egy ragyogó mag bennünk, kezdettől, amely kikelni, és virágozni vágyik.

Mindenkiben ott dobban, kivétel nélkül.
Abban is, aki nem tudja.
Abban is, aki már sejti, de még nem gondozza.
És abban is, aki tisztában van annak jelenlétével, csak még nem vállalta fel az útját.

Egyformák vagyunk ebben is. Testvérünk, "vérünk-fényünk" az is, akit ma megvetünk, vagy aki felett pálcát törünk, mert nem olyan szerepet játszik, és nem úgy, ahogyan mi azt elvárnánk tőle.

Ha másban szálkát észlelsz, magadból kell kihúznod azt. Azért járjuk ugyanis "csoportosan" az utunkat, hogy tanítsuk, és gyógyítsuk egymást - leginkább tükörtartással. Mert nincs fájdalom, és nincs félelem, ahogyan lelki és fizikai betegség sincs, amely ne önismeretünk hiányáról árulkodna. Arról, hogy még nem vagyunk "készen" lélekszinten vállalt feladatunkra.
***
A matéria körtáncba hív bennünket - ez az egó figyelemelterelő hadművelete, pajkos játéka, mely nem szól másról, csak a próbatételről: vagy-e elég erős a szívedben, és elszánt az utadon ahhoz, hogy egyszer hazajuttasd önmagad?
Ha felfedezed a fényre vágyó magot odabent, a kérdésre a válaszod is megszületik: IGEN.
És akkor ébredezésbe kezdesz - rádöbbensz, hogy mindaz, amit korábban valóságnak hittél, az csak az elme árnyjátéka volt, nem az igazság.

***

Ha kikelt a mag, és meghozta hajtását - vad keresésbe kezdesz a világban. Akarod a válaszaidat, és tűvé teszel értük mindent. Megszállottan keringesz saját tengelyed körül, és sokszor bedőlsz mindannak, ami felvillantja előtted a haladás lehetőségét a lelki úton. Lázadsz, és mohón falsz minden szembejövő élményt... és néha feladod. Máskor meg új lángra kapsz és folytatod a kutatást a csodákban, a misztériumokban, a próféták szavában... mindenhol. Van, hogy e folyamat eltart évszázadokig is. Életről életre kísér.

Van, hogy az ébredés gyorsabb ennél.

A ritmus és a tempó csak Rajtad áll.

***
Erősödik a növény, fényre vágyik. Locsold, tápláld - szorgalmasan.
És amikor a lelked már nem tud nem választ keresni a nagy kérdésre: KI VAGYOK ÉN? indulj el... indulj el az (egó) önmegsemmisítés(ének) útján... hogy egy nap főnixmadárként újraéledhess.
Ez a legkomolyabb kihívás - ilyenkor (is) könnyű visszafordulni, meghátrálni, megfutamodni.
Mert önmagaddal számot vetni - hazugságok és illúziók nélkül - emberfeletti teljesítmény.

Erre csak azok képesek, akik valóban kinyílni vágynak az Egyre.
***

Az út hosszú és rögös.
Egyszer azonban véget ér, és megérkezel valahová - épp akkor, amikorra elpárolognak belőled a kételyek és a félelmek. Szárnyad nő. Újra képes vagy repülni.

Hazatalálsz úgy, hogy rádöbbensz, sosem voltál távol az Otthontól. Mindvégig gondolataid választottak el a megnyugvástól.

Léted virágba borul - kint és bent.
Virágként átadod szépségedet az Egynek - ölelő, boldog áhítattal. És észre sem veszed, hogy ezáltal válsz segítővé, gyógyítóvá. Már ez sem számít ugyanis - csak a lét öröme. A ragyogás.

***
Ha már tudod, hogy ki vagy - akkor is teszel másokért, ha nem kényszeres benned a segítségnyújtás.
Ha már tudod, hogy miért jöttél e földi világba - el is hallgatsz, mert odabent érzed, a szavaknál ösztönösebb és bölcsebb gyógyító a szív.
Ha már világít a szíved fölött a Sors Amulett (Mandralínia, a Harcosok Földje című könyv) - már nincs kérdőjel Benned: akkor is járod az utadat, ha senki nem kíváncsi rád. Mert ez a legemelkedettebb boldogság a harcos-létben - tisztasággal megnyilvánulni, Igaz Önvalónk által, Virágozva a Szívben.

Harcos tudatosság

2009-07-05T00:50:00.000-07:00

Tudd, hogy ki vagy, merre tartasz, és épp hol jársz az Úton.
Másként nem lehet tisztán követni az Isteni Tervet.
Besétálsz egód által épített csapdáidba.

...

Nem elég felismerni a küldetés-ösvényt, felvállalni és járni azt. A Saját Úton haladva is könnyű eltévedni, elveszíteni a helyes irányt. Amíg nincs benned önkontroll, amíg nem tudsz különbséget tenni egód és SZÍVED iránymutatásai között (így mindkettőt ösztönösen elfogadod) - nem harcos vagy, csak lelkesedéstől túlfűtött vándor, térkép nélkül, a sötét erdőben. Az intuíciód szerencsés esetben utat mutathat, de miután nem vagy ura saját asztrálteremtményeidnek, bármikor alattomosan átveheti a vezetést életedben a "kis én". Észre sem veszed.

...
Legalább egyszer minden ember törvényszerűen átesik azon a ponton, hogy elhiszi, beérkezett: holott "csak" egy nagy álma vált valóra. Eufóriája elhiteti vele: ő már "elkészült", harcossá vált.

Ez azonban nincs így.
Harcossá válni komoly, beavatásokkal és fájdalmas próbatételekkel teli Út. Nem külső cél elérésére irányul, hanem befelé vezet - az Önismeret Ösvényén kényszerít haladni, egészen a Hazatalálásig.
...

Harcos az, aki saját elméjével szemben sebezhetetlen - aki lélekként mindvégig képes kézben tartani a gyeplőt, és nem adja át az irányítás jogát egójának. Soha.
Harcos az, aki nem a múlt sikereibe vagy kudarcaiba tapadtan létezik, hanem arra fókuszál, hogy ITT és MOST miként gyógyíthatja a Világ (és így az embertársak) sebeit. Nem saját világában kóborol, érzései pókhálójába tekeredetten, hanem szívében erős tudatosságával, önzetlen segítőként működik: ragyog, sugárzik, áramoltat. Úgy tart tükröt saját békéjével és tisztaságával a másiknak, hogy az önnön szépségét fedezi fel általa, és ezáltal meggyógyul.

...

Az igazi harcos a Fényben él. Tudja, hogy az áldozathozatal - ajándék. Nyitott szívvel osztja meg másokkal mindazt, amije van. Nem elismerést, vagy rajongást vár ezért, hanem őszinte megélését üdvözli annak, hogy egységtársának boldogsága az ő szikrázó öröme is. Áramlik a létben. Szabadon. Nem befolyásolja a hangulatait a külvilág.
...
Az, aki a fejlődés útjára lép - hullámvasút utasa lesz, hosszú időre.
A sebek felszakadásának fájdalom-megéléseivel párhuzamosan a szeretet-és szabadság-extázis is fel-felcsap, amely sokszor kezelhetetlenné teszi az energiákat.

...
Korábban nem élt boldogság lesz úrrá rajtad, ujjong a lélek: sikerült... Majd elfárad a test, az egó pedig ismét színre lép, sokszor erősebben, mint azelőtt, és oda szúr, ahol az emberben gyöngeséget talál. Megtalálja azokat a pontokat, amelyekben bizonytalan, vagy csábítható vagy - és visszaél azzal, hogy még mindig jobban ismer Téged, mint Te önmagadat. Hadjáratot indít ellened, melynek célja: az Egységérzetből való kiszakítás. És újabb, egyre komolyabb próbatételek sora.

---

Nagy csalódás ez. Elfáradsz, és fel akarod adni. Ez is természetes.

De ekkor kell erősnek lenned. A "csakazértis"-dac átsegíthet a dübörgő krízisen. Vagy épp a szabadulás vágya.
És ismét csatába indulsz... amit valószínűleg ismét elveszítesz.

Igen, elbuksz mindaddig, míg TUDATOSSÁ nem válsz.
Amíg meg nem tanulod tisztelni az Élet Törvényeit.

És alá nem rendeled Önmagad az Isteni Tervnek.
...

Minél inkább úgy érzed, hogy "készen vagy", annál távolabb kerülsz az Igazságtól. Annál inkább elkülöníted önmagad embertársaidtól, megtagadva ezzel az Egységbe vetett bizonyosságodat.
Tudd, hogy nem vagy különb - senkinél. Sem több, sem pedig kevesebb. AZ vagy.
Hiheteted, hogy előrébb jársz, mint más, ezért pl. kényszeresen emelni és segíteni akarsz. De ez is az egó inspirációja - nem szeretet. A szeretet ugyanis nem ismeri az "akarást", az csak az áramoltatásban, az élet megélése általi sugárzásban hisz.

...

Szabaddá csak akkor válsz, ha minden létezőt csodaként élsz meg - köztük saját lényedet is.
Hálásan és szívszeretettel haladsz az utadon, köszönve az érkező tapasztalatokat, amelyek segítségével tudatosan építgeted szellemi fejlődésed létráját. Spontán vagy és következetes - egyszerre. Felismered az ITT és MOST által kapott lehetőséget, de csak akkor élsz vele, ha az rímel isteni küldetéseddel. És akkor is csak úgy, hogy az harmóniában legyen a Szeretet Útjával.

Mert nincs más Igazság...

Önarckép 5.

2009-07-03T03:29:00.000-07:00

Áramolj szabadon...

...ha pedig fénylő suhanásod során akadályba ütközöl, lassíts le, állj meg: és fejtsd meg, miről szól a jel, mit üzen számodra, mi az, ami változást kér az életedben.

Minden lelki blokk, kétely és válság, minden fizikai szinten megnyilvánuló fájdalom, betegség: tanítás - azt mutatja, hogy az energiát nem megfelelően áramoltatod a mindennapjaidban. Szembe kell nézned Önmagaddal, mert valami nem úgy működik, ahogyan az isteni származásodhoz mérten természetes volna. Változtatnod kell, hogy visszanyerd az ősállapot Teljességét.

***
Nincs isteni büntetés, véletlen, baleset, igazságtalanság - csak tanítás van. Irányjelző táblák mentén haladunk mindannyian, és bizonyosan elkerülnek a Stop-táblák, ha Szívünket követve, tökéletes szeretetben és szabadságban járjuk utunkat, múlt-lenyomatainkhoz való ragaszkodás nélkül, tudatosan. Ha nem - lassítanunk kell, és befelé figyelni, kibontani a blokk okát, majd begyógyítani korábbi, vagy jelen életben szerzett sebeinket. E sebek ugyanis akkor szakadnak fel, amikor múltbeli eltévelyedésünkhöz hasonló, önpusztító döntéshelyzettel szembesítenek ismét az égiek, a korábbiaknál várhatóan magasabb fokon. A fájdalom mindaddig visszatér, és visszahúz - míg meg nem bocsátunk önmagunknak, és másoknak, míg rá nem ébredünk, a kiváltó ok jelentéktelen egó-termék, az Isteni Tervhez képest.
***

Az, aki tisztaságban és benső bizonyosságban követi az Isteni Tervet - töretlen harmóniát és boldogságot él meg, miután túllépett karmáin és emberi gyarlóságain, félelmein, bizonyítási kényszerein, és megfelelési vágyán, így átkerülve a Fényállapotba. Aki így él, arra nem vár más, mint önzetlen szolgálat, fényszórás a világban. Ez a Mester Útja.

De mielőtt e küszöböt átlépjük, elkerülhetetlen a múlttetoválások megsemmisítése, a jelen hamisságaival való szembenézés, az illúziókról való lemondás hozta szabadságélmény megtalálása és szüntelen megélése - odabent.

***

Szenvedés vezet a boldogsághoz. Míg nem vállalod, az egód okozta fájdalmak kísérnek életeid során. Azonban ha végre igent mondasz a hívásra, kemény munka árán felszabadíthatod magad.

Más választás nincs, nem is lehet.

Ajándékként megkaptuk ugyanis a szabad akaratot - szerencsések vagyunk: mi dönthetünk sorsunkról, és megváltásunk időzítéséről.

Kizárólag rajtunk múlik, milyen minőséget adunk jelenünknek. Ebben nem határozhat helyettünk más. Missziónk tudatos felvállalása saját felelősségünk, és egyben szárnyaink kibontásának egyetlen lehetősége.

***

Vizsgáld meg az életedet!
Van-e fájdalom, bizonytalanság, negatív indulat - lelki vagy fizikai szinten -, amely korlát számodra a szabad létezésben?
Ha igen, hagyd lényedet szembesülni vele. Vállald fel, hogy az is belőled fakad, majd bocsáss meg érte. Köszönd meg, mint isteni tanítást, mint lehetőséget a haladásra.

És szakadj el tőle, ne ragaszkodj többé a szenvedéshez.
Egód persze ennek nem örül majd, de ha erős vagy, meg tudod győzni "kis énedet" is arról, hogy ez így kell legyen... vívd meg csatádat, háborúdat vele, és ha győztél, ráébredsz: ő is csak segítőd, kitartáspróbák által gyúrja izmosabbá az Egyhez való hűségedet.
Légy mindenért hálás, amit az élet feléd sodor - minden egyes jelzés azért érkezik, hogy haladásod irányát meghatározza számodra.
A fájdalom és a betegség is segítséged. Mert valamit még nem tudsz, aminek felismerése és elfogadása elengedhetetlen a Hazafelé vezető Úton. Ezért a figyelmeztetés...
***
Meg kell értened, hogy a Szabadságállapot elérése nem a kiválasztottság eredménye.
Arra is rá kell ébredj, hogy szabadnak lenni természetes.

Persze, ha körülnézel az emberi világban, különös ellentmondást találsz:

"Szabad akarok lenni" - tombolja az egó, vagy suttogja mély bizonyossággal a Lélek.
De hányan tesznek érte, hogy így legyen?

Szinte senki. Vagy ha mégis - erőszakos, vad akarással, az elme hangját követve. Látszat-valóságba (és ezzel újabb egótömlöcbe) hajszolva a létet.
Csak egy mindennapos, tipikus példa, a fizikai síkról: hangoztatod, hogy egészséges életet kívánsz élni. Ábrándozol róla. És a hűtőből előkerül a kóla, a chips, a rántott hús... amit a tv előtt, tunyaságodban behabzsolsz. És máris bűntudatra kényszeríted magad: "Mennyire szánalmas vagyok. Már megint ártottam magamnak. De ma utoljára...".

A tettek felvállalása nélkül nincs fejlődés. Egyetlen síkon sem.

Az ön-szembesülés nélkül nincs feloldás. Anélkül, hogy elfogadnánk: "oké, ugyan nem pozitív a kép, mégis: ez is én vagyok. De nem számít, így is szeretem magam, azonban tény, hogy szabadságom érdekében változtatnom kell. És meg is teszem - MOST".
Tudatos, harcos lényünk felébresztése áldozatokat kíván. Áldozatokat, amelyeknek meghozatalára egyedül a SZÍV képes. Az elme nem.

A Tiszta Önszeretet útja ez. A Gyógyulásé.
Mert az, aki önmagát nem szereti - mások szeretésére is képtelen. Sajnos ez az igazság.
Az, - és csak az -, aki átragyog az emberi lét illúzió-korlátain, már tudja, és éli szárnyasságát. Az nem tesz különbséget ember és ember között akkor sem, ha túlságosan hiteles a szerepjáték. Az érti, hogy ő sem különb, mint a többiek - nem kevesebb és nem több Testvéreinél.
Más és mégis azonos.
Az empátia vezeti lépéseit. A Világszerelem.
Szenvedés nélkül.

Önfeledten.
Járja az Útját.

Ítélkezés és elvárások nélkül.

Szabadon.

Önarckép 4.

2009-07-03T01:54:00.000-07:00

Nem az a bölcs, aki az élet áramából kilépve, önkéntes szívrabságra kényszeríti fájdalmas önmagát. Nem is az, aki saját kívülállóságára hivatkozva rideg fészek-léttel bünteti lényét, miközben mások számára elérhetetlen álombuborékokat alkot termékeny magányából. Az sem érti még a Lényeget, aki missziójára hivatkozva, mások csodálatát önnön erősödésére használja, falként felhúzva kapcsolataiban spirituális egóját, elvárást támasztva közben embertársai felé.

És nem az a barát, aki dicsérő szókkal hizlalja egónkat, és mindenben igazat ad nekünk, megtagadva, háttérbe szorítva ezzel saját benső igazságait. Nem az a társ, aki elfogult egó-rajongásból önarcképét csodálja a többi létezőben, saját lényét magasztalva a másik felszínes emelése által. Nem is az, aki reményekkel, elvárásokkal és ítéletekkel halad az Úton, önélégült mosollyal nyugtázva: minden ember szenvedésre ítéltetett. Bizonyíték ez számára: nincs kivétel, ő sem kevesebb másoknál.

***

A Hűség inspiráló, Szívben születő szeretetet jelent Önmagunk, és az Egy minden megtestesülése felé.

Ha éled az Igazságot - nincs Benned más, csak Fényöröm, amelyet akarat nélkül, ösztönös természetességgel szórsz mindazok felé, akikkel találkozáshoz segít az élet. Nincs kivétel - minden emberbőrbe bújt szárnyas fénysugarat Testvéredként, Részedként tisztelsz, függetlenül annak földi megnyilvánulásaitól, származásától, társadalmi egzisztenciájától, egója aktivitásától. Elfogadással, nyitottsággal szemlélődsz, miközben előre haladsz az Úton, megélve benső harmóniádat, és tanulva a szembejövő jelekből.

Mert bármennyire is tömött a fejed olvasott spirituális igazságokkal, az "aha-élmények" nyomán születő áhítattal, tudni és ÉLNI nem ugyanaz. Tudsz mindent, eredetedből adódóan, ez természetes - azonban ÉLNÜNK jelenleg a Földön kell, itt szükséges megvalósítanunk a Lelkünk által felidézhető ősi Szépséget. Emlékeink így nyernek gyakorlati értelmet, ismét. Jelenlevőséget.

***

Vigyázz! A misztikus élmények sora is sokszor csak elterelő hadművelet - a spirituális egó kielégülése, a Lényegre fókuszálás nehézségeinek felvállalása helyett.

***

Légy éber: az egód nagy mágus. Tudja, mivel tud elkábítani, mivel képes levenni a lábadról, és újabb karmakörökbe, önáltatásokba csábítani Téged. Jobban ismer, mint Te Önmagadat.
De ez változhat, és a változás csak Rajtad múlik.

***
Válj önzetlen nevelővé - és vállald fel benső gyermekedet, tanítványnak. Mutasd meg neki az Igazságot, a maga Tökéletes Szépségében. Ne ámítsd, ne varázsold el illúziókkal! Azt villantsd fel neki, hogy bármire képes, ha a Szíve Tiszta, és ha a Lényegre koncentrál, az ITT és MOST állapotában. Tárd fel előtte a Bölcsességet, miszerint az élet minden egyes üzenete azért talál ránk, hogy okuljunk belőle, és megéléseink, tapasztalataink által egyre magasabb szintre emeljük Szíverőnket.

***
Nincs szerencsétlen ember - EMBER van, aki még nem képes használni szárnyait. Aki fél szembenézni Önmagával. Aki még várakoztatja az életet a tökéletessé válás folyamatában.

***
Nincs jel, amely ne figyelmeztetés volna számunkra - irányadás, a továbblépésre.
Az, aki szívében csalódottságot, fájdalmat él meg, csak azért, mert úgy érzi, hogy a külvilág ellene van - eltévedt. Átadta egójának a gyeplőt. Elaltatta a lelkét. Még ha nem is tud róla...

***
Minden körülmény, minden találkozás, minden megélés rólunk szól. Azt mutatja tiszta tükörként, hol tartunk éppen fejlődésünkben. És ha épp szomorú, keserű számunkra az élet, vagy egy helyzet, nem a Világ hibája - hanem számodra egyre feszesebb, egyre hangosabb információ arról, hogy nem az Isteni Tervnek megfelelően haladsz. Nem az Utadat járod, nem az Életedet éled. Az Önismeret Ösvényén lépkedsz ugyan - hiszen kivétel nélkül, mindenki ezt teszi, tudattalanul is -, de olyan kitérőket teszel, amelyek által újabb és újabb szenvedéstörténetekbe bonyolódsz, egyre távolabb kerülve a Célodtól.

***
Felejtsd el, hogy a panasz természetes velejárója életednek. Ha bántasz, és ítélkezel mások felett, mert negativitás költözik napjaidba, tudd, SEGÍTŐIDET ostorozod, nem pedig ellenségeidet. Önmagad fölött törsz pálcát, egyre mélyebb örvényekbe hajtva létezésedet. Azok, akik körülötted vannak - üzenethozók, ahogyan az események is azok. Csak Te vagy vak észrevenni a jeleket. Tárd ki a szíved - és légy hálás mindazért, ami mesterségesen teremtett világodba beáramlik, figyelmeztetésként, tanításként, ébresztésként. Céljuk az, hogy visszavezessenek a Fényállapotba - simogatással, vagy épp erőszakos, indulatos sürgetéssel, esetleg furfangos kitérők, hűségpróbák beiktatásával.

***

Mindenki és minden úgy tökéletes, ahogyan van. Nem minőségében (hiszen mindannyian fejlődésre érkeztünk) - hanem missziójában.

Ám ha felvállaljuk a Felszabadulás Útját, máris alakítunk az Isteni Terven - gördülékenyebbé tesszük minden létező számára az Ösvényt, amely Hazavezet. Felgyorsítjuk a fejlődést, egyéni és csoportszinten egyaránt. Ezt nevezzük szabad akaratnak. Ez a legfőbb bizonyítéka az EMBER szárnyas származásának.
***

Tudatosnak kell lenned, másként nem kapsz égi segítséget álmaid követéséhez.
Bármennyire is küzdesz egy Célért, ha az nem a Szívedben fogalmazódik meg, hanem Egód által diktált követelményként - nincs sok esélyed a megvalósulásra.
Teremtőerőd pedig akkor válik sugárzóvá, ha benső fényed a szülőanyja.
A benső fényt azonban fel kell ébreszteni.

Vetkőzz meztelenre, fürödj meg, majd öltsd magadra isteni valódnak megfelelő, természetes ruházatod.

Csak e méltó megnyilvánulással válhatsz hiteles gyógyítóvá a Világban...

Önarckép 3.

2009-07-02T23:23:00.001-07:00

Kevés az olyan ember, aki ne szappanbuborékba burkolná létezését. Illékony-múlékony illúziók mentén építkezünk mindaddig, míg nem állunk készen a Valóság Tükrébe való betekintésre, isteni valónk tudatos felvállalására. Mert nem elég hinni, és tudni sem minden. ÉLNI kell - fénylőn, ragyogón, emberfeletti biztonsággal, két-lábon-járó stabilitással, az Ég felé nyújtózkodva.

Az ÚT nem könnyű - a legkevésbé sem az. Meg kell szűnnöd, el kell tűnnöd, mielőtt újra elkezdenéd felépíteni (immár tisztán) önmagad. Fel kell adnod képzelt, hamisságtól sem mentes, mesterséges énedet - a megújulásért. Az újjászületésért. És akkor kezdesz el élni. Előbb nem. A felvállalás pillanatáig csak színjáték az életed, sorban állás. Még akkor is, ha egód átmenetileg - és igencsak trükkösen - elhiteti veled, hogy szabad vagy. De nem lehetsz szabad, míg nem tudod, ki vagy és hová tartasz. Nem élheted önmagad, és szeretni sem tudsz szárnyas létezőként, míg címkézett képeket őrzöl önmagadról. Az általunk készített skatulyákat a legkomolyabb kihívás észrevenni - és ezáltal tetten érni "börtönlétünket".

Légy hálás annak, aki tükör elé állít, és szembesít önáltatásaiddal. Az egó persze azonnal védekezésbe kezd, és meggyőző mentséget, kifogást talál, hiszen ez a dolga. Neki nem érdeke a szabadulásod. Ám Te csak légy tudatos, dac és sértett félháborodás helyett inkább tekints befelé... és engedd, hogy a Szíverőd dolgozni kezdjen rajtad. Biztos, hogy fájni fog. Tombolóvá tesz. Sokszor fel is akarod majd adni.

De már nem fogod, ha kellő tudatosságot őrzöl magadban. Inkább megbocsátasz, pillanatról pillanatra... saját lényednek és a rajtad kívül gondolt világnak. Feloldod a sérelmeket, és mindvégig táplálod a tudást: e folyamat érted van. Azért, hogy "keep smiling"-ként közvetített, rózsaszínre mázolt világod helyett végre a Valóságot élhesd - szeretetteljes elfogadással, áramoltatott boldogsággal.
Nem kell erősnek lenned - inkább légy maga az ERŐ. Másként nem sikerülhet... fel kell adnod mindent... A címkéket, amelyeket homlokodra ragasztottál életeid során, és amelyek alapján kijelented nap mint nap: "ez vagyok én". De nem ez vagy. Amit érzékelsz, csak a társadalmi elvárások mentén felépített szereped - nyüszítésben megélt alkotás terméke, elfogadtatásodért. Kétségbeesett koldulás a szeretetért. Nem több. Ne is áltasd magad azzal, hogy fontosabb vagy maszk-szinten, mint más. Legfeljebb farktollaid díszesebbek, vagy épp egód önámító lüktetése rejtőzködőbb. Egy "cipőben" járunk mind, egy az utunk, még ha az ösvények különbözőképpen mutatják is magukat.
Az önmagunkról alkotott torz képek mindaddig kísérnek minket, míg azt nem mondjuk: ELÉG! Addig mehet az önsajnálat, az önostorozás, a felszínes önimádat, vagy a látszat-behódolás a Világ felé. A hazugság.
Sőt! Menekülhetünk is, álomvilágunkba, amely épp a Valóság felfedezésének és megélésének lehetőségét hiúsítja meg életünkben, rózsaszín illúzió-megoldásokkal.

Ám sokáig a látszat nem fenntartható. Szembesítéseid elkerülhetetlenül megtörténnek, ha a felszabaduláshoz vezető útra lépsz. Őszinteség, teljes meztelenség nélkül nem vár rád Tisztaság.
Küldd végre az égbolt felé a léggömböket, amelyekben hiúságra nevelő eszméidet nevelgeted. Nincs szükséged rájuk - éljék meg sorsukat: semmisüljenek meg, mielőtt elérnék a csillagokat.

***

Ne hidd, hogy jobb vagy rosszabb vagy, mint más - mindenki saját, egyéni bűneivel küzd. Az egó azonban hajlamos komolyabb jelentőséget tulajdoníttatni - akár negatív, akár pozitív irányultsággal - lényünknek, mint ahogyan azt kellene.
Vajon bűneink megélése és a bűntudaton való átbillenés gyötrelme nélkülözhető-e akkor, amikor a Teljesség felé törünk? Nincs-e szükség minden egyes nehézségre és próbatételre, ha a Valóságba tartunk? Van-e jó és rossz, vagy emberi természetünk mesterséges kreálmánya e két minőség, és valójában minden szükséges fejlődésünk útján azért, hogy végre megértsük: nincs és nem is lehet más, csak a Szeretet...?

Nincs lépcsőfok, ami elhagyható.

Tekints hát magadba: nem vagy semmilyen. AZ vagy.
Egyek vagyunk. Egyformák.
Az pedig, hogy milyen szerepeket vetünk be azért, hogy egy nap keserves ébredés árán végre döbbenjünk, hogy az őszinteségnél nincs több - egónk rendezői koncepciója nyomán egyszerűen csak kialakul. Az azonban már tudatosságunk eredménye, hogy meddig vállaljuk-e hazátlan szerepjátékot, vagy egy határozott, elszánt ELÉG-kiáltással végre elindulunk felfedezni igaz önvalónkat.
Senki nem több csak azért, mert kitűnő egzisztenciával, sok pénzzel, szép ruhákkal, büszkén hirdetett, túlérett mosollyal viselt spirituális tudással, vagy komoly ismerősi körrel bír... Nem jelent semmit. Múlandó mind.

Attól sem vagy különb, hogy csodavilágot teremtettél magad köré, védekezésképpen, hogy legyen otthonod ezen a Földön, szomorú elkülönültségedben.

Sőt, tehetséged is csak illúzió, egótápláló veszélyforrás. Mindenkiben OTT van ugyanis - segítsünk inkább egymásnak felnyitni adottságaink aranyló-isteni szelencéjét... és engedjük szabadjára azt, ami által harmonikusabbá, fénylőbbé tehető az emberi világ. Tanítsunk lényünkkel... és adjunk szeretetet, válogatás nélkül, amerre járunk. Emelni jöttünk, nem bizonygatni, hogy igenis mi is érünk valamit, és ezért alkalmasak vagyunk arra, hogy becsüljenek, elfogadjanak, dédelgessenek sorban álló elmekatonák, akik nem is tudják még, kicsodák. Istenként szeretni csak az képes, aki tudja a választ a kérdésre: "ki vagyok én". Aki nem rendelkezik biztos válasszal: annak minden emberi kapcsolata múlandóságra ítéltetett... égen és földön egyaránt. Önszeretete is. Komoly beavatások nélkül nincs Hazatalálás.

Légy hát bátor - vagy inkább: légy maga a BÁTORSÁG.
Döntsd el, hogy felkutatod a Benned élő ÖRÖKKÉVALÓT - és indulj el az Úton. Ne ijedj meg akkor sem, ha az egód akcióba lép, és mindent megpróbál azért, hogy kibillentsen elszántságodból... Te csak légy maga a KITARTÁS, a BIZONYOSSÁG. A HŰSÉG.

Készülj fel a LEHETETLENRE! És ne hidd el azt, ami felszínes sikerekkel csalogat magához. Minden valótlanság kételyébresztés - Te csak tudd, hová tartasz.

Ennyi az egész.

Önarckép 2.

2009-07-01T10:37:00.000-07:00

Minden pillanatban a saját utadat formálod. Mégsem tudod, hogy ki vagy.
Pedig már a delphoi jósda falán ez állt: Ismerd meg Önmagad!
Nincs más ÚT - ezért vagyunk itt, a Földön. Tapasztalatok által felismerni valódi arcunkat.
Indulj el, tudatosan!
És akkor kinyílik előtted egy új Világ...

Önarckép

2009-07-01T09:46:00.000-07:00

A Tiédről beszélek. Ami persze akár az enyém is lehetne...

Születés - Élet- Halál.
Újraszületés - Újraélet - Újrahalál...
Mint a természet örök körforgása.
Elvetnek egy kis magot. Kikel. Nagyra nő. Majd öreg lesz, és meghal.

Aztán elölről kezdődik, minden...
Lásd meg a csodát ebben is!

Menni kell, hogy újra jöhessünk.
Ballagnunk kell, hogy új tapasztalatokért, új iskolába jelentkezhessünk.

De az örök kérdés mégiscsak ez: "ki vagyok én?".

Ezért e végtelen út. Stabil válaszra kell lelnünk. Előbb vagy utóbb.

És tévedsz, ha címkéket ragasztgatsz a homlokodra, és elhiszed, az vagy, akit a tükör mutat, vagy az, akiről így vagy úgy vélekednek mások, vagy Te magad.
Másfelé kell haladnod, ha nem teljes, töretlen és rendíthetetlen a szabadságod.

Minden, ami rabságba kényszerít - önáltatás, hazugság, alkalom az újabb karmakötésre.

Váljak, akivé akaroD?

2009-06-30T12:08:00.001-07:00

Néha úgy érzi az Ember, hogy keresztre feszíti az Élet.
Fáj a levegővétel is.
Ne ijedj meg, ilyenkor változol. Cseppről cseppre telítődik a pohár. Odabent.
És egyszer csak felkiáltasz: ELÉG VOLT! Nem folytatható az, ami nem természetes. Ami nem lényed legmélyéről fakad. Ami - talán mondjuk ki végre - hazugság.
Furfangosan van összeszerkesztve az emberi élet. A külvilág megannyi jelzése provokáció mindaddig, amíg alszik a Szív. Provokáció az ébredésre. Sorban állásra kötelez a lét, és ha nem engedelmeskedsz, fenyegető indulat csap arcon: kívülálló akarsz lenni? Outsider? Őrültnek nyilvánított idegen? Bolond?
Erre mit felelsz? Visszalépsz a sorba? Megalázottan... és a Szíved ismét Csipkerózsika-álomra kényszeríted. Száz évre. Ezer évre. Ki tudja?
TE...
Bölcsen van összetákolva az emberi élet. Ugyanis a döntés, a szabad akarat lehetősége mindvégig kísér bennünket az úton. Az egyetlen kérdés: észrevesszük-e. És élünk-e alapvető szárnyas jogunkkal...
Élhetünk. ITT és MOST.
Mondhatunk nemet bármire. Mindarra, ami feszít, és bűntudatra nevel. Bennünket, akiket eredendően szárnyalásra szánt az Egy.
Bűnösnek érezzük magunkat, és sokszor megfogalmazni sem tudjuk, miért. A válasz pedig egyszerű: mert nem az UTUNKAT járjuk. Hamis illúziók felé terelgetjük magunkat nap, mint nap. Önáltatásunk az égig ér - hangoztatjuk, mi már éljük a szabadságot, miközben fogalmunk sincs arról, mi fán terem az. Bemeséljük magunknak, hogy saját életünk színeit bontogatjuk, miközben arról sincs tiszta tudásunk még, kicsoda az az "én", akinek az életéről szó esik.
És erről nem a Világ tehet...
Csak TE...
...mert érleltél, felneveltél egy képet magadról. Életről életre.
És ettől a hamis illúzióképtől nehéz elszakadnod. Ragaszkodsz hozzá. Kötődéseid vannak felé. Azonosulásaid.
És ugyanígy a Téged körülvevő Történetekhez. Személyekhez.
A Múlthoz. És a Jövő ábrándjaihoz. Az Álmaidhoz.
"Én író vagyok" - tegyük fel, ezt mondogattam sokszor, tudatos teremtésre programozva elmémet. És hibáztam, ha így volt. Mert nincs így, nem is lehet. Sőt! Hozzáfűzhettem ezt is, tökéletes bizonyossággal: "író voltam már sok életemben".

Mégis, számít ez?

Fogalmazhattam volna inkább így: "Szabad Lélek vagyok, aki jelenleg az írás tevékenységében jól érzi magát". Bölcsebb kijelentés ez, minden földi megszállottságnál.

És hogy mi lesz holnap? Ki tudja? Ha holnap már nem esik jól az írás, vagy nem jön az ihlet, mégis folytassam egykori hivatásomat, csak azért, mert egyszer eldöntöttem, hogy mások (vagy önmagam) számára ez adja meg emberi értékemet? Ha más felé terel a Tiszta Hang, mondjak nemet hívására csak azért, mert egykor egy hangzatos esküvel elköteleztem magam?

Durva, léleksértő börtön ez. Az elme alkotta. Megtévesztésül. Mert tudja jól, az önismeret nem ismer címkéket és skatulyákat. Egyet sem.

Ő csak azt tudja, hogy a szárnyas ember arca ezerféle. A jelen pillanatot figyeli, és éli. Ettől Igaz. Ettől Őszinte. Ettől Határtalan.
Meg kell értened, és egy nap így is lesz: az ember Szabadságra született. Ez pedig nem elszigeteltséget, elkülönültséget jelent (író vagyok, szegény vagyok, magyar vagyok stb. - azaz azoktól különböző, akik nem írók, nem szegények és nem magyarok stb.), ellenkezőleg! Az egységtudatban való fürdőzés önfeledtségéről beszélek. Az előítélet-elvárás-és reménymentes lubickolásról. A minden létezővel való teljességérzetről.
Amikor úgy táncolsz, ahogyan azt a pillanatod megkívánja. Nem előre tervezve. Bármikor készen a MOSTba való belépésre.
Nem pedig aszerint lépsz, ahogyan saját komplexusaid, félelmeid, gátjaid füledbe suttognak rémült indulattal, külső megfelelésre vágyva (te nem ilyen vagy, ezt nem teheted, nem rád vall, többet tudsz te ennél, úgysem tudod megcsinálni, nem vagy elég erős hozzá stb.).

Légy AZ, aki az ITT és MOST-ban - önfeledtségben - lenni tudsz... és akkor, de csak akkor azt éled, aki valójában vagy. Álarcok nélkül.
Szabadon. Hűséggel.

Találkozásaink

2009-06-30T11:49:00.000-07:00

Itt vagyunk hát.

Örülök Neked. Erősít ez az összemosolygás.
És boldogít az időnkénti ráébredés: mindketten AZ vagyunk. Lényünk mélyén egyformák.
Az pedig, hogy aktuális szerepünk mennyire veszi át az irányítást életünk felett, milyen mértékben adjuk át a gyeplőt Tiszta Lelkünknek - adott állapotunk, fejlődési útszakaszunk függvénye. Talán nem is számít. Beszélni sem kell róla. Úgyis változik. Folyamatosan. Szüntelenül. Semmi nem az, ami előző pillanatában volt - a múlttal foglalkoznunk pedig csak kerülő, nincs is értelme.
Legyünk itt és most. Egy nagy, aranyló ölelésben. Barátként. Sorstársként.
Mert a felszín alatt ugyanazon megpróbáltatások köszönnek ránk. Mindig is így volt, így is lesz.

Nincs különbség közöttünk. Legfeljebb az időzítés. Te megtanultál már valamit, amit én még nem tudok - én is magamba építettem már olyan tapasztalatokat, amelyekkel Te ezidáig nem találkozhattál. Mesélhetünk ezekről egymásnak, hiszen lehet ez is inspiráció, de talán van ennél fontosabb feladatunk együtt. Az elfogadás. A szeretés. Az áramoltatás. Előítéletek és elvárások nélkül. Csak ÚGY. Mert egymásra ismertünk. Pedig földi létből nem is emlékszem Rád. Lehet, hogy volt már közös az út. Lehet, hogy nem. Mindegy.
Ne kapaszkodjunk görcsösen a spiritualitás hintájába. Nem a misztikus történetekben van a csoda. Hanem a pillanatban. Ami megismételhetetlen, visszahozhatatlan, egyszeri. És ettől felfoghatatlanul nagyszerű.
Jó, hogy itt vagy. Nézlek.
Zavar? Hát persze.
Mert a maszk mögötti világod érdekel.
Az, ami Te vagy. Szerepjáték nélkül.
Hogy nem láttad még így az arcodat?
Nem baj. Majd fogod. Ha már belefáradsz az örök játékba. A megfelelés súlyos köpönyegének viselése kimerít... ha már nincs erőd a mosolyhoz, ami az elmédben születik. Ha már a szíved nyitni kész, és azt kiabálja: szabadságot, de azonnal!... És akkor, de csak akkor valami átfordul Benned. A kinti létről a figyelmed másfelé fókuszál: ODABENTRE. És elkezdődik a Nagy Kaland.
Várod már? Jó. Akkor nemsokára.
Szép lesz. Nehéz lesz. Néha kibírhatatlan.

És mégis... Mert nincs más esélyed a Hazatalálásra.
Ragyogó Út vár Rád.
Veled tarthatok?

Szembenézés

2009-06-29T12:24:00.000-07:00

Nem könnyű felébredni, és rádöbbenni arra, mindaz, amit idáig álmodtál - Illúzióvilágot húzta fel magad köré, rózsaszín ködbe burkolta lényedet... és elfelejtette megmutatni, ki is vagy valójában.
Van azonban egy örömhírem: ha az önfelfedezés útjára lépsz (tudatosan), megannyi - és egyre több - csoda vár Rád a nehézségek mellett. És egyszer csak - talán, amikor a legkevésbé számítanál rá -, megtalálod valódi arcodat.
A Mesevilág lehet szép, de egy nap rájössz, az Igazság minden másnál felemelőbb... Miért is érnéd be a majdnem tökéletessel?

Tiszta Lappal 2.

2009-06-25T12:30:00.000-07:00

Azért vagyunk a Földön, hogy tapasztaljunk, és megéléseink nyomán levont tanulságainkkal haladjunk tovább az Úton. Egyre tisztábban, egyre ragyogóbban...
Követhettél el hibákat (miként tesszük ezt valamennyien), de ha kész vagy tanulni belőlük, egyre magasabb lépcsőfokokra léphetsz fel Szabadságod Piramisát járva.

Ne azzal törődj, aki tegnap voltál; tedd erőssé magad a jelenben. Így alkothatsz bölcs, inspirált jövőt magadnak. Nem állítom, hogy könnyű az út. Ellenkezőleg: ez az út a legnehezebb. Minden döntő lépésedbe belehal "kis éned" egy-egy sejtje. Ordítasz a fájdalomtól, máskor meg csak gyötröd magad csöndes, néma szenvedéssel. Az is lehet, hogy beteg leszel, vagy vad káromkodásba kezdesz, és haragot érzel minden létező iránt. De ez csak az átmenet, egód kétségbeesett expedíciója, amikor már érzi, mentenie kell önmagát. Elmúlik. És beáll a Fényállapot. A Ragyogás.
Ne nézz hátra, soha. Minden visszafelé tekintés során kővé válsz, súlyossá teszed lépteid. Jövőépítés helyett jelenpuszításba kezdesz, amelyből egyre nehezebb a kitörés.
Légy szabad és önfeledt ITT és MOST. És máris kitárul előtted a világ, millió csodájával... Ugorj fejest az isteni akaratba, hagyd magad sodródni... élvezd, hogy élsz... és akkor, de csak akkor valódi arcát mutatja meg számodra az ÉLET.

Tiszta Lappal

2009-06-25T08:18:00.000-07:00

Lehettél bárki, idáig.
Nem számít.

Légy az, önmagadra vetített előítéleteid nélkül, aki MOST vagy.
Új világ létrehozására minden pillanatban van lehetőség.
Azt nem ígérem, hogy a múlt puttonyai nem húznak majd vissza.
Azt azonban tudom, mert élem, a MOST két lehetőséget, két utat kínál számodra: a sebnyalogatásét és a boldogságét. Az első út a lelki súlygyarapodáshoz vezet. A második a szabadsághoz.
Nem mindegy, mikor kezdesz el ÉLNI. Minél később, annál több próba vár majd rád.

Tudd, mit akarsz és örülj! Örömfénycseppekből felépült Világodban szép lesz a LÉT.

Változtass, hogy élj!

2009-06-22T23:50:00.000-07:00

Néha megkondul az emberben a vészharang: változtatni kell. És változtatásra inspirálni.
Földanya haldoklik, és szenvedésébe fordultan nyög ölében az ember is.
(Még ha nem is tud róla.)
Törött a fizikai lét - együtt tettük azzá, az évszázadok során.
Míg a bolygó egyik oldalán éhező gyermekek síró tekintettel készülnek a halálra, a túloldalon a civilizáció által fertőzötten morális járványban fuldokolnak az emberek.
Mindkettő szomorú irány, mindkét út a pusztulásba vezet.
Szabad akaratát az ember rombolásra használja. És vagyongyűjtésre. Mert eszébe sem jut, hogy az öröklét öltözete a meztelenség. Minden, ami ezen túli szerzeményünk: múlandó, felfalja az idő. És a továbblépés pillanatában nem lesz nekünk más, csak az Istenbe, az Egybe vetett hitünk-bizonyosságunk. Származásunk tiszta tudata. Ház, és autó, egzisztencia-illúzió-zsák, és hírnév nem kísér bennünket Odaátra. Emberi kapcsolataink közül is csak a kivételes Igazak - amelyek átnyúlnak Téren és Időn: az őszinte barátságok, a szeretet-kötelékek, amelyek érdekek, elvárások és remények nélkül, arctalanul és nemtelenül lubickolnak, újabb és újabb viszontlátás-örömben, az Örökkévalóságban - EGYütt, körtáncban.
Komoly tévedésben siránkozik az ember - megfelelni vágyik KIFELÉ, és szenvedésre kárhoztatja magát BEFELÉ. Ezért felelőtlenül él: gyűjtőszenvedélye, kötelezőnek gondolt önzése és boldogtalansága viszi tévútra, amit élete során fel sem ismer, vagy csak ritka, kivételes esetekben. És akkor lázas keresgélésbe kezd: "ki vagyok én? Mert nem az, akinek idáig gondoltam magam; a maszkhoz, amelyet viseltem, sok közöm nem volt, csak átéltem a szerepet, amelyet választanom kellett ahhoz, hogy megtapasztalhassam Önmagam, és általa új, szükséges felismerésekhez juthassak". Az önfelfedező út a legkomolyabb kihívás az emberi természet számára, megannyi áldozattal és lemondással jár, míg végre kitisztul a kép: és az illúziómentes valóság megmutatja magát. A létező pedig ismét "szárnyassá" válik, ahogyan arra isteni gyökerei alapvetően "feljogosítják". Szabaddá válik és fénylővé - gyógyítóvá.
Kellenek a gyógyítók a világban. Kellenek a mesterek, a tanítók, a példamutatók. Kell, hogy irányt kapjon az eltévedt ember. Irányt és inspirációt - a változtatásra.
Szükséges visszatalálnunk Önmagunkhoz, isteni eredetünkhöz ahhoz, hogy jóvá tegyük, amit a történelem során pusztulásra ítéltünk, egónk félrevezető sugalmazásai miatt. Mindenki felelős. Te is, én is. Valamennyiünk tisztaságára szükség van ahhoz, hogy megállítsuk a folyamatot, ami behálózta rideg csápjaival ajándékként kapott lakhelyünket. És nem kifogás az, hogy: "én nem, a másik tette"... Ha egyetlen egyszer is beletapostál az érintetlen Természet Csöndjébe, ha egyetlen egyszer is belegázoltál a Másik Létező, Testvéred lelkébe, ha egyetlen egyszer is született elmédben keserű, bántó gondolat, ha egyetlen egyszer is negatív képet alkottál önmagadról, odabent - ideje megbocsánatod érte szűkölő egódnak, és elengedni mindazt, ami fáj. Búcsút kell inteni a múltnak, hogy átadhassuk magunkat a Jelen Pillanat Lehetőségének - a gyógyulásnak és a gyógyításnak. A szeretetteljes gondolatoknak és érzéseknek, az örömnek, az adhatás gyönyörűségének... a szupermarketek világából való kiszakadásnak, a gyűjtőszenvedély gyakorlása helyett az Örök Igazság felkutatásának... a külsőségek helyett a benső értékek felfedezésének... a vágyak helyett az ITT és MOST miatt érzett hála felelevenítésének...
Ne függj! Sem élménytől, sem embertől, sem tárgytól. A szabadság nem a jólét, nem a felfelé ívelő vágypiramis álmodása, hanem a PILLANATBAN való elmerülés képessége, az isteni tűz alkotás által való megvalósítása. A tánc, a Fényben. És az ölelés, bármerre járunk. A MÁSIK LÉTEZŐ szemébe tekintés, az összemosolygás, az EGYSÉG felismerése - és az elvárás nélküli átadás. Mindig azt ajándékozni, felajánlani, amire testvérünknek szüksége van, és ami nem gátol bennünket sem haladásunkban. Megnyilvánulhat ez sokmindenben - ételben, tanításban, jó szóban, simogatásban, biztatásban; de egyetlen lényege az önzetlen szeretet. Ami soha nem valaminek a függvénye - amely árad, és nem ismer korlátokat, csak a földi kifejezés határait, melyek a bölcs, mértékletes, tisztességes kommunikációt segítik.
Tény, hogy a bolygó egyik oldalán éhező gyermekek síró tekintettel készülnek a halálra, míg a túloldalon a civilizáció által fertőzötten morális járványban fuldokolnak az emberek.
Mire vársz? Miért táplálod még mindig szenvedés-lángjaidat, ahelyett, hogy végre tennél a MÁSIKÉRT, ezáltal is feloldozva magad egészségtelen bűntudatod alól? Nem mindegy, mibe teszel energiát: az önostorozásba, önsajnálatba - vagy szeretetlényed életre keltésébe... Minden perc számít.
Válassz hát segítő missziót: érezd meg, hol tudsz leginkább tanulni és adni? Afrikában, ahol minden falat érték, vagy Amerikában, ahol a multik nem győzik már mivel kábítani a régóta félrevezetett embert - és ahol akkora a napi tékozlás, hogy annak csekély hányadával jóllakathatók lehetnének az etióp gyerekek... vagy a természetben, ahol szeméttel lassan gyakrabban találkozni, mint virággal; vagy egy otthonban, ahol a magányos idősek lelkének napfényt jelentene egy mosoly... vagy alkotásban, benső tüzed által emelve a felfelé vágyót! ... Mindegy. Csak légy jelen! Áramoltasd az Örömöt, a Gyógyító Fényt! Látványosan, vagy sem - de hidd el, a világ minden egyes pontján, minden egyes szívében elkél a segítség... ITT és MOST. Sugározz, amerre jársz, és tekinteted örömfényével simogasd a szembejövőket.
Igen, néha megkondul az emberben a vészharang: változtatni kell. És változtatásra inspirálni. Miért ne MOST? Hittel, reménnyel, bizonyossággal, hogy sikerülhet. Neked és nekem. EGYÜTT. Gyógyíts, hogy gyógyulj általa Te magad is! Ez az egyetlen Út...

A Fátyolon Innen

2009-06-20T05:49:00.000-07:00

Egyszer törvényszerűen bekövetkezik a pillanat, amikor szembesülni kényszerülsz azzal: a Fátyolon Túl is létezik egy világ - és valósabb, mint az, amit ezidáig magadénak hittél. Az Illúziókra való ráébredés, a Harmadik Szem felnyílása nem fájdalommentes "beavatkozás". És még csak az első Kapu emberi felemelkedésed útján. Azt követi a többi, Beavatásaid Ösvényén.
Erősnek kell lenned. Mert ez az a folyamat, amit nem járhat végig senki helyetted. Ez alól nincs felmentés. És minél mélyebbre mész önmegismerésedben, az igazság annál metszőbb, a fájdalmak annál elviselhetetlenebbek, a magányod annál kétségbeejtőbb, és Te magad egyre meztelenebb vagy.
Ám minél több Küszöbön vagy túl - annál sokszínűbben mutatja meg számodra magát az Élet; annál könnyebb a puttony, amelyet a hátadon viselsz; annál felszabadultabb a létezés.
A boldogságnak ára van: le kell vágnod sárkányaid fejét, hosszú, próbaterhes vándorutad során. Merülj el a népmesék világában - Te lennél a szegénylegény, aki elindul szerencsét próbálni?
Ugye, nem is olyan elképzelhetetlen már?

A Fátyolon Túl

2009-06-18T04:23:00.000-07:00

Beszélgethetünk róla.
De nincs értelme.
A szavak néha kevésnek bizonyulnak.
---

Odaátra egyedül mész. Nincs más lehetőség.
Nincs társ és barát sem, aki veled tarthatna.
Még akkor sem, ha számodra erőt jelenthetnének a sötét démonokkal való küzdelmedben.
Nem.
Ez az ÚTszakasz Rád vár. Rád, a Meztelenre.
---
Félsz? Tudom.
Fázol? Azt is tudom.
De így a jó. Legyőzni Önmagad - emberfeletti kihívás.
Az Égbe kiáltani, szívből: Legyen meg a Te akaratod!
És elengedni mindent... MINDENT... teljesen...
Megfeledkezni arról, hogy vagy... miközben az "én vagyok" kétségbeesetten sikolt benned, figyelemért könyörögve...
De már nincs "én". Csak ÉN van. FényÓceánCsepp - szerepben.
---
Felszabadult nevetés.
Megérkeztem!
Isten hozott!

:-)

2009-06-17T05:48:00.001-07:00

Érd tetten magad! Ki irányít az adott pillanatban? A Szív vagy a fejedben zakatoló hang, az egó?
Ha ezt felismered: már sokat tettél a CSÖND-ért.
Ha a felismerésed megtörtént, lélegezz! Tudatosan, mélyen. Add át magad a békének, ami ekkor megszületik benned és átjár, tetőtől talpig.

Élvezd a létezést... Ilyenkor vagy igazán szabad...

Ébresztő!

2009-06-17T05:08:00.000-07:00

Millió és egy kifogást talál az elme, ha szenvedni akar. Márpedig szenvedni akar, bármi áron! Ez adja létének biztonságérzetét. Ott lép működésbe, ahol gyenge pontot talál - három síkon (test, gondolat és érzelem) keresi azokat a támadási felületeket, amelyek kellően védtelennek mutatkoznak létezésedben. Árnyalni is sokféleképpen tud - olyan, akár a tehetséges, ambíciózus festő: kiszínezi világodat, és megtéveszt vele. És ha átveszi az uralmat, ha kezében tartja a gyeplőt, bármit is dobog a szív, nehéz meghallani tiszta üzenetét - az egó harsányságával ugyanis figyelmedet önmagára tereli, így győzedelmeskedik szabadságra szomjazó, hiteles lényed felett. Átmenetileg. Míg hagyod. Míg azt nem mondod: elég. És fel nem ébredsz, egészen.

Válaszút

2009-06-16T10:41:00.000-07:00

Elmerülök a Csöndben.
Nincs dolgom máshol.
Egómat táplálom, ha elhiszem: küldetésem kötelez.
Nincs küldetés, nincs misszó.
A Pillanat boldogsága van. Vagy épp nincs.
A választásaink csak erről szólnak.
Arról, hogy mennyire vagyunk tudatosak a MOST-ban élni. Felvállalva Szépségünket, emelve ezzel a Világot.
Gondolatok, elvárások, remények és megfelelési kényszer nélkül. AZSÁG-tudatban.

Áldásként

2009-06-16T08:39:00.000-07:00

Miért hagyod magad? Olyan nagy a szükség a Szeretetre a világban.

Annak, hogy nem úszol önfeledten a boldogságban, egyetlen oka van: az, hogy engedsz egód önkényeskedésének. Hagyod letéríteni magad a Tisztaság Útjáról, és átadod magad inkább a szenvedés körforgásának.

Ha tudnád, milyen csodálatos és egyedi megnyilvánulása vagy az Egy-energiának; ha tisztán látnád, hogy mindaz, ami miatt negatív érzés terem benned, csak illúzió: elmosolyodnál... és elvesztenéd minden függőségedet. Szabadon áramoltatnád magad a MOST-ban, odaadással belehelyezkedve a Pillanatba. Nem perelve többé az élettel. Nem menekülve többé a haláltól. Félelem nélkül élnéd a létezést. Ragyogásban, szüntelen gyógyításban, szívedre ölelve minden létezőt ezen a Földön...

Megszűnés

2009-06-16T02:52:00.000-07:00

...az Isten szól Hozzád, és Általad... Belőled...
Nincs más, csak Fény és Békesség.

Szükség van a Csöndre... hogy ne zakatoljon körülöttünk a Világ...
... hogy gyönyörködhessünk abban a Teljességben, amely gyökereinkből fakad... és áthat, átjár, betakar...
Csak Igazság van.
Kívánom, hogy találj rá!
Odabent...

Szeretsz?

2009-06-16T02:38:00.000-07:00

... vagy akarsz?

Megismered és szerepjátéka által elhiszed róla: ő az igazi. Az igazi szerelem, az igazi barátság. Igazi, mert az egód számára önkéntes színjátéka hiteles; szép ígérete annak, hogy az ő szemüvegén keresztül Te erő vagy és szépség: pótolhatatlanság a világban. De ez illúzió: mert talán nem is Őt szereted, az isteni létezőt; hanem őt, az egót, amely Téged csodál és nagyra tart - mindaddig míg az illúziók szilánkokra nem törnek, és egy hatásos lelepleződés által véget nem ér köztetek az, ami korábban minden másnál nagyszerűbbnek tűnt.
Valódi Szeretet ugyanis csak két szabad lélek között köttethet az Öröklétre, akik AZSÁGUKBÓL adódóan ismerik fel és fogadják el egymást, nem elvárások és remények mentén, földi címkékbe kapaszkodva. Ha ilyen kapcsolatra vágysz - legyen szó szerelemről vagy barátságról -, találd meg, ki vagy - és csak utána oszd meg világodat a Másikkal, akiben felismered az Istent.
Szeretsz vagy akarsz?

Nem mindegy.

Ha szeretsz -áramlasz és úgy csodálod a másikat, akár az Isteni Egy tökéletes megnyilvánulását, szemlélődve és gyönyörködve, a közös út tanulását felvállalva Egységetekért.
Ha akarsz - eleinte szintén csodálsz, ám csodálatod tárgya a felszín marad, nem az Örök Lényeg. A test, a mozdulat, a viselkedés, a gondolkodásmód, a világlátás; és a pillantás, amely Téged "istenné" avat. Mindez ingatag alap egy építkezéshez; és így ritkán van jövője. Az egóban születik, és abban is ér véget - amint lehull a lepel, és felszínre tör az igazság.
Ne akarj társat - csak élj! Keresd Önmagad! És ha készen állsz az igazi szeretésre - megérkezik az igazi társ is. De mindaddig, míg nem tudod, ki vagy és hová tartasz: az emberi kapcsolatok a hiánypótlás funkcióját töltik be, az egót erősítik abban, hogy szerethető. Ez is jó persze, hiszen minden találkozás tanulásra inspirál - csak ne csalódj nagyot, ha ráébredsz, egy jelmezt szerettél a másikban, és nem a valót. Egy képet, amellyé az ő rajongása által Te egy időre válni tudtál.
A Szeretetre készen kell állni.
És érdemes... mert az akarás nélküli Szerelem, Barátság érzésénél nagyobb ajándék aligha lehet ember számára...

Ketrec

2009-06-16T01:24:00.000-07:00

Nincs szenvedés - csak az egó önsanyargatásra ingerlő, harsány késztetése van.
Te magad vagy a Szabadság, a Szépség, a Fény. A lényeged ez - és ami ezen felül van: illúzió, akarnok elméd rémmeséje, amellyel ketrecbe zár, befalaz, megvakít.
Engedd el mindazt, ami Rajtad kívül van! Dobd le jelmezeidet, légy tisztaságban fürdőző, örömben megvalósuló Igazságod... amely mindig is jelenlévő, csak a Rád aggatott kosztüm takarja, előled is.
Felszabadulásod kulcsa születésedtől a kezedben van. Miért nem fordítod el a zárban?

Csönd

2009-06-15T13:14:00.001-07:00

Minden válasz hordozója.
Ha csak szemlélődsz, ítéletek nélkül - akkor és csak akkor élsz igazán.
Áramolj... és szeress...

Ha így teszel, az élet áldásként hullik vállaidra, és betakargat szelíden, fénnyel... felkészítve minden pillanatban az Utazásra.

Változások

2009-06-15T00:50:00.000-07:00

Létezünk. Hát nem csoda ez már önmagában is?
A Nagy Kaland, az Élet csak arra vár, hogy kibontsuk, mint egy színes ajándékcsomagot, és felfedezzük a megannyi benne rejlő szépséget. A lehetőségek tára az, amit útravalóul ránk bíztak az Égiek. Az pedig, hogy képesek vagyunk-e élni ezzel, már csak a személyes fejlődésünk eredménye.

---
Ha a MOST-ban létezel, minden élet-eseményt úgy szemlélsz, mintha először találkoznál vele; így az élmény és a tanulás lehetősége mindenben megmutatja magát számodra. És ha szembejönnek félelmeid, miközben előre haladsz fejlődés-ösvényeden, pillants rájuk úgy, hogy ne gyakorolhassanak hatást rád - csodáld meg őket (nahát, ilyen is van?) - mint egy gyermek, akiben nincs szorongás, akinek még minden történet tisztasággal bír - majd döntsd el, hogy van-e tennivalód velük vagy sem.
Csak az előítélettel létező ember fél, akit korábbi tapasztalatai bizalmatlansággal töltöttek meg az élettel szemben. Az, aki a jelen szépségétől mámoros, már tudja, nincs két egyforma megélés - hiszen minden változásban van: mi és az életfolyam egyaránt. Nincs két egyforma találkozás. Semmivel és senkivel.

Átalakulás

2009-06-11T23:25:00.000-07:00

Ha félelem születik Benned: teremts Csöndet. Ha a Csöndben elmúlik a szorongásod, akkor csak az egód játszott Veled. Ha pedig továbbra is fennmarad a feszültség: nincs más hátra, mint pozitívra fordítani az energiát, ezzel is beindítva a folyamatot, a szeretetteljes teremtés irányában. Ez a transzformáció komoly önfegyelmet és tudatosságot igényel. Azonban ez az Út az egyetlen, amely a lélek felemelkedéséhez vezethet.
Minden pillanatban őrizni az Egyensúlyt - ez a Mesterek titka. Mert ha zavaró hullám nem kényszerít térdre egód hatalmaskodó akarnoksága előtt - akkor a tiszta intuíció és az Önazonosság vezet, az Isteni Terv követése marad a legfőbb célod.
Érd hát tetten magad, ha beborít a negativitás, vagy kizökkent a szeretet-áramból valamely helyzet - hunyd le a szemed, csendesedj el és várj, míg törekvésed nyomán visszatérsz Isteni Önvalódhoz. Ha így élsz, nem hozol létre újabb karmákat, nem csapod be lényedet, hanem megmaradsz szabadnak. Boldognak.

Nyitás a világra

2009-06-11T10:07:00.000-07:00

Nincs lényegesebb feladata az Embernek saját benső világának felfedezésénél. Ha lélekerősítő tananyagként, bölcsen tálalva, ez mindennapos gyakorlata lenne az iskoláknak, egy boldogabb jövőt tudhatnánk a Föld lakóinak. Amíg azonban ennek megvalósulása várat magára, fontos, hogy a gondokban való elmerülés, a mindennapok körforgásának automatikus lejátszása, és hamis álomvilág kiépítése helyett önként kísérletezzünk, és próbáljunk meg választ találni az örök kérdésekre: Kik vagyunk? Hová tartunk? Mit kell tennünk ITT és MOST, a boldogságunkért?
És ha megvan a válasz: TEGYÜNK.
Csodálatos minden ember - csak nem tudja még használni isteni adottságait. Ha e képességet kinyitjuk magunkban és felemelkedésünkkel embertársainkat is segítjük: szebbé tehetjük valamennyiünk életét...

Képes vagy rá

2009-06-11T02:01:00.000-07:00

Ha odabent már dorombol a bizonyosság, miszerint az isteni EGÉSZ tündöklő szikrája vagy Te is - akkor már abban sem kételkedsz, hogy bármire képes vagy, kiterjedésed, erőd és szépséged határtalan. Csak hozzáállás kérdése, hogy emelsz, vagy rombolsz a világban. Ha a Szívedben Szeretetszirmok nyílnak, már nem kell sok hozzá, hogy virágba borítsd előbb saját életedet, majd környezetedét, meg sem állva az Örökkévalóság ÖrömTáncának szüntelen járásáig.
Köszönöm, hogy CSODA vagy, és egyre inkább felismered, felvállalod CSODA-voltodat.

Földanya életére

2009-06-11T00:17:00.000-07:00

Ha lelki Utat jársz, már tudod, hogy gondolataid, érzéseid, tetteid nem kizárólag saját mikrokozmoszodra vannak hatással, de a teljes Univerzumban lenyomatot keltenek teremtőerőd által.
Nézz csak körül! Nem a világban, hanem az emberben működtetett gonoszság (sok esetben: tudatlanság) az, ami beteggé tette Földanyánkat. Az egó irányítatlan játszmái - a düh, a harag, a gyűlölet, a megvetés, az ítélkezés, a felelőtlenség, az önzés, a bántani akarás, a féltékenység... és hosszan sorolhatnám. Mindaz, ami az EGY elleni merénylet és támadás. Mindaz, ami nem a Szeretetről szól.
Felelősek vagyunk. Valamennyien.

---
Nem üres riogatás: 10-15-20 év és Földanya haldoklása az eddigieknél is látványosabbá válik. Egy élőlényt bántunk, saját otthonunkat pusztítjuk, kilakoltatásra ítéljük gyermekeinket, unokáinkat - hontalanná téve őket, mielőtt tudatra ébredhetnének.
Nem azért van szegénység, háború és annyi szenvedés a világban - mert az isteni igazságosztás elfogult. Azért, mert mi, emberek eltévedtünk.
És nem az ujjal mutogatás a megoldás. Nem az "ő tette" győzedelmes kiáltása. Nem.
Már régen nem.
Hanem a felelősségvállalás.
Amiről annyiszor meséltem már: ha egy Csepp meggyógyul, a teljes Fényóceán erősebbé válik. Ha mi példát mutatunk azzal, ahogyan élünk, és beragyogjuk a mindennapokat - már sokat tettünk embertársaink ébredéséért.

---

Ha pedig ráébredünk arra, hogy nemcsak az okolható a Föld haláltusájáért, aki eldobja a szemetet, hanem az is, aki nem szedi fel útközben - talán változunk. A példamutatás a legkomolyabb tanítás. Akkor is, ha első körben gúnykacajt kapunk áldozatos munkánkért jutalmul.
Vagy például megértjük azt, hogy nemcsak szidni kell a szupermarketek ízetlen kínálatát, hanem megkeresni és önizalommal erősíteni azokat a falusi termelőket, akik saját kezükkel (szívükkel) simogatták éretté a paradicsomot, paprikát, azt az idős nénit, aki gyöngéd gondoskodással vette rá tyúkját, hogy tojással örvendeztesse meg őt.

Vagy vegyszeres műillúziók helyett értékekben gazdag táplálékkal kiteljesíteni szeretteink életét... Anyák, asszonyok, nők - mikor felejtettük el, hogy a szívünk vezessen döntéseinkben? Mi vagyunk a család működtetői, férjeink, gyermekeink mesterei... Rajtunk múlik az élet minősége...

---
És szeretni, amerre csak járunk... felemelni azt, aki elesett; igaz szóval vigasztalni azt, aki elárvult; simogatni azt, aki dühével palástolja félelmeit. Mert az egyetlen igaz gyógyszer: a Szeretet. Egymás iránt - és Földanyánk iránt.
Menjünk ki az erdőbe, és feküdjünk hanyatt a harmatos fűben. Megannyi élet tárja fel körülöttünk az Igazságot: CSODA a VILÁG.

Hogyan is hagyhatjuk elveszni?
És ez nem más bűne, nem más felelőssége. RÁNK vár a katasztrófa feloldása. Ki, ha mi sem?

Árnykép

2009-06-10T09:22:00.000-07:00

Minden lépcsőfokot végig kell járnunk ahhoz, hogy eljussunk a Tökéletes Ragyogás Állapotába.
Aki a Lelki Felemelkedés Útját választja, annak nemcsak az Isteni Szépség áhítatával kell szembesülnie, hanem saját árnyaival is. Nincs kivétel. Nincs kibúvó. Önáltatással nem léphető át a Küszöb, amely a Fényállapotba vezet. A Megvilágosodás csak teljes önfeladással teljesülhet.
Szép eszme - ám kínzó gyakorlat. Égigérő fájdalom. Aki még nem tapasztalta meg fázisait, annak elmagyarázni nehéz, hogyan is vergődi végig az ember a folyamatot, mely a Tisztaság Állapotába vezet. Az talán úgy hiszi, és elhiszi: a Felébredés a kiválasztottak számára érkező égi áldás, amelynek bomló szirmai mindenkoron bevilágítják az Éjszakát.
Ez a hiedelem azonban két ponton is sánta: egyrészt, mert e kiválasztottság valamennyi emberi létező évezredes sorsának velejárója, csak az időzítés különböző (a "mikor" a felvállalás kérdése), másrészt pedig az Emelkedés nem "sétagalopp". Komoly elhatározást kíván, majd egy bizonyos fokozat elérése után (amely számtalan, földi elme számára megmagyarázhatatlan jelenség bevonásával jár) - a Kísértéssel, a Csábítással való szembenézést és az arra való nemet mondást. Az EGÓ ugyanis bármire kész azért, hogy megőrizze hatalmát a Lélekkel szemben - és kiválóan ismeri az adott ember érzékeny pontjait. Nincs benne kímélet. Nincs benne könyörület, sem pedig együttérzés.
Sosem ismert fájdalom az, amit előidézni képes az emberi létezés minden síkján. Támadja az érzelmeket, a gondolatokat és a fizikumot, egyaránt. Oda nyúl, ahol gyöngeséget érez, és azzal érvel, amivel a leginkább meg tudja ingatni biztonságunkat az ÚTON.
Helytállni akkor, amikor a Sötétség Arca tekint vissza a Tükörből, miközben érzékeny lényegünk már a Fény felé törekszik - olyan kihívás, amelynek megfelelni csak AZ tud, aki kész bármit feladni a Szolgálatért. Aki már túllépett önnön, személyes létezésének kérdésein; karmái feletti csodálkozásán és önsajnálatán; jelenének mókuskerék-valóján; görcsös akarásain és megfelelési kényszerein; sőt, már a Küldetése feletti elméletei sem foglalkoztatják. Aki már eljutott - földiesen szólva - a "minden mindegy" állapotába.
Megbirkózni ezzel másként nem lehet...
A Hazatérés Élményét nem adják ingyen. Aki illúziói mentén építkezik, spirituális olvasmányai hatására "rózsaszín ködbe" burkolja mindennapjait, elméjében "tündérfényű" reményt őriz saját majdani benső fejlődésével kapcsolatban - annak a csalódása erőteljes lesz. Az ébredése korábban felépített világait összezúzza, mielőtt az Univerzum továbbengedi őt szellemi Ösvényén, előre. Nincs ember ugyanis, aki a Választóvonal előtt várakozva ne kapna először könyörtelenségig provokáló, a szívet is kiforgató faggatózó kérdéseket ("valóban készen állsz a Szabadulásra? tényleg kiérdemled azt?"), majd végső megmérettetésként saját Emberi Elméjében élő Ördögének leplezetlen arcát, tükörképként... És ebbe a szembenézésbe igenis bele kell halni, másként nem születik meg az Elengedés... és a Tökéletes Felszabadulás Állapotába való belépés. A hazatérés, Isten Országába.

---
Csak hagyd, hogy megtörténjen az Isteni Terv szerint érlelődő Sorsod. Siettetheted Önnön fejlődésedet meditációval, de beavatkozásokat ne eszközölj, ne AKARJ olyan szintekre lépni, amelyre esetleg még nem állsz készen. Az Égiek tudják, mikor, milyen élmény befogadására vagy alkalmas és nyitott. Törekedj a Gondolati, Érzelmi Pozitivitás stabilitására, tedd erőssé testedet a Változásra - és akkor az emberi kreativitásnak megfelelően teremthetsz terepet a továbblépésre. A legjobbkor.
Ne siettess, ne sürgess semmit - élvezd az Utat, ami törvényszerűen, akarás nélkül is felkészít az Emelkedésre. A jó harcos éli a Pillanatot és nem előre gondol: csak tudomásul veszi, amit a MOST hoz számára. Ragyog. Gyógyít. És ha megérkezik számára a NAGY LÉPÉS lehetősége - már biztos Önmagában (bár a kihívás akkor is emberfeletti, amit az utolsó döntés megkíván). És ezért Győzhet akkor (is), amikor magának az ERŐNEK kell lennie, ITT és MOST.

Áldott a lét

2009-06-09T12:30:00.000-07:00

Ne nézz hátra! Soha.
Azt szemléld csak, ami ebben a pillanatban kitárul előtted, megajándékozva Szépségével.
Megannyi élményről lemarad az, aki rohanva éli mindennapjait. Habzsolna, mohó étvággyal, azonban jól nem lakik soha, hiszen mielőtt szájához emelné a falatot, már egy következő íz foglalkoztatja. Így nem is tanul semmit, Önmagáról, a Világról, mert bár a tanítások jelek képében megérkeznek hozzá, mielőtt köszöntené és örökbe fogadná őket, már egy újabb találkozás hajszolásába fekteti energiáit.
ITT és MOST van. És ez az, ami a jövőnk minőségét is formálja. Ha a MOST-ban megmártózva az Öröm lengi át lényünket, komoly eséllyel egy boldog holnap köszönt ránk. De foglalkoznunk ezzel sem szabad, hiszen ez is majd csak megtörténik magától, minden erőfeszítés nélkül.
Te csak LÉGY... Ahogyan az újszülött, döngicsélve fogadva az új impulzusokat. Úgy, mintha még sosem szembesültél volna a Világgal. Hiszen nem is, annak csak apró részleteit ismerheted: megannyi csoda vár még rád vándorutad során. Ezek befogadására és megélésére azonban csak az képes, aki szívében nyitott, és elméjében elcsendesült. Aki úgy éli a napjait, akár a pillangó - úszva a fényben, gyönyörködve a virágok ébredésében. Áldottan.

Repülünk!

2009-06-09T08:52:00.000-07:00

Ha szeretsz, gyönyörködsz: imádkozol.
Van-e ennél gyógyítóbb erő a földi világban? Érdemes-e másba fektetni energiánkat, mint a Szolgálatba, az Ébresztésbe, a Fény Terjesztésébe?
Talán megszületett már a válaszod, csak az indulás nehéz - visszatart megannyi félelem és blokk, amelyeket korábbi életeidből és jelened neveltetéséből tartalékolsz, börtönt építve belőlük magad köré.
Néha vágyakozón elmerülsz a fecskék önfeledt ricsaját hallgatva, vagy feltöltöd szívedet csodálattal a sas kitárt szárnyú suhanásának látványától. De saját repülésed lehetősége még mindig csak vágy - nem pedig bizonyosság benned.
Ha pedig elmondhatnám, micsoda beteljesült Szépség az élet annak, aki Saját Útját járja, beleolvadva az Isteni Terv Teljességébe - nem tétováznál tovább.
Talán elmondhatnám mégis... de nem tehetem. Mert az már nem a Te utad lenne...
A felvállalás bátorsága nélkül nem születnek Csodák.
Az Útba vetett bizonyosság nélkül csak az egó irányíthat, nem a Szív.
Nincs vallás - csak a Szeretet.
Fogjuk meg EGYmás kezét, és tegyük meg így az első lépéseket... Ugye, nem is félsz már?
Repít a Világszerelem...

Bölcs Út

2009-06-09T07:53:00.000-07:00

Csoda vagy. Szükséges, nélkülözhetetlen Alkatrésze a Nagy, Isteni Gépezetnek. Hogyan vélekedhetsz hát megvetően, lemondással Önmagadról, amikor - állítólag - hiszed az Istent? Saját lényed felé áramoltatott, haragteljes energiáid az EGYET gyengítik, hiszen amit megél a Csepp, a teljes Fényóceánt felkavarja. És ugyanígy - ha embertársadat megbélyegzed, vagy fájdalmat okozol neki negatív erőiddel: szigonyod sebet ejt a Teljességen.
Sok élet próbatételei színesítik emlékezetemet, így tudom jól, hogy ITT és MOST akkor sem egyszerű az önfegyelem, ha az ember tisztában van bizonyos Törvényekkel. Mégis... erőt kell gyűjtenünk, és összpontosítani végre, a Célra, amelyért e földi forradalmat vívjuk - Lelkünk felszabadításáért, Egónk uralmával szemben.
Egyetlen Út vezet ugyanis Önmagunkhoz: a Bölcs Szereteté. Mindaz, ami nem ennek a kifejeződése: elterelő hadművelet, kitérő, kifogás, időhúzás, visszatáncolás az Egó Alkotta Időben. Őszintétlen játék.
Nem elég AKARNI megváltani a Világot - Tiszta Szolgálatra csak az képes, aki kétely nélkül tudja, kicsoda és ki a másik létező. Aki éli az Egységtudatot és nincs benne vívódás: mély bizonyossága, hogy mindaz, ami történik, része az Isteni Tervnek. És nincs más feladat, mint Szívvel, részvéttel, együttérzéssel fordulni minden lény felé ezen a Földön, megérezve és biztosítva azok fejlődéséhez a szükséges igényeket. Ölelni áhítattal a koldust és a királyfit - mindazokat, akikkel egy színpadra terel az Isteni Bölcsesség.
Nincs más Út a Szárnyas Ember számára - nem is lehet. Ha pedig ezt járjuk, az Univerzum csodákkal támogatja szellemi haladásunkat. Az akadály, ami szembe jön az Ösvényen - nem tévedés, és nem büntetés: csak jel arra, hogy még nem teljes a BIZALMUNK a létezésben.
Nincs miért tétovázni. Halld meg és értelmezd Szíved dobbanását - melyik Út a Tiéd a millióból, amelyet járva legtisztábban szolgálhatod az emberiség felemelkedését, Fény felé juttatását? Az a Te Saját Utad, az a küldetésed, az a hivatásod. Az a Boldogság Forrása számodra ezen a bolygón.

Küldetés

2009-06-08T10:13:00.001-07:00

Ha úgy látnád - legalább egy pillanatra - Önmagad, amilyen isteni létezőként, igazán vagy: olyan tiszta ébredésben volna részed, amely megváltoztatja a teljes földi létedet. Attól a ponttól számítva többé semmi (SEMMI!) nem lesz, és nem is lehet olyan számodra, mint amilyennek korábban mutatta magát. Még akkor sem, ha a szembesülés után erőt próbáló, időnként végtelennek ható fejlődési periódus következik: a felvállalásé.
A Küszöb-átlépés ugyanis nem teljesülhet másként, csak ha az egódat feladod, és kitárt szívvel, égigérő bátorsággal, földöntúli tudatossággal folytatod Utadat, egy más, magasabb, korábban ismeretlen minőségű energiakörben.
...
Mindannyian küldetéssel érkeztünk a földi világba. Kivétel nélkül mind hordozzuk magunkban az isteni fény egy-egy szikráját. A lehetőség a kiteljesedésre valamennyiünk számára adott - a kérdés csak az, hogy merjük-e megtenni azt, amit Szívünk dobban, de egónk tagad: a Saját Útra lépésünket.
...
Ha szétnézel a világban, ritkán szembesülsz mással, mint leszegett fejű halálraítéltek halmazával, akik korábbi életeik lenyomatait hordozzák tarkójukon, billogként, csatakosra növesztett hajukkal takargatva azt. De az is lehet, hogy épp jelen életük téves neveltetésének zörgő bilincseit feszítenék le csuklójukról - ha lenne hozzá merszük, kitartásuk. Hitük.
...
Beteg a társadalom.
Láthatod Te is: ha megkísérelsz nyitott szívvel belenézni egy (rab)társad szemébe - a szomorúság és a csalódottság tekint vissza rád, viszonzásként.
Beteg a társadalom, de gyógyulhat benne az ember, ha megmakacsolja magát és minden gúnykacaj vagy félrevezetés ellenére mégis feltekint az Égre. Akkor és ott csodát talál, ami nem hagyja többé visszaesni őt a Matéria Fogságába. E pillantáshoz azonban kell a kitörés vágya. Az álmodni tudás.

...
Hiába is ismétled torkod-szakadtából a Szabadság Himnuszát annak, aki rab, és soha nem látta szabadon szárnyalni a sast a kéklő égbolton. Talán engedelmesen meghallgat, de aztán csak legyint, és halad tovább véget nem érő vándorútján, belefeledkezve a szenvedésbe.
Példát mutatni szavakkal nem lehet. Ahhoz kell a Bentről Jövő Ragyogás. Az "élnijó" - létezés félreértelmezhetetlen sugara. Az az Erő, amely csak a Felébredetteket jellemzi.
...

Mutass hát Utat azzal, ahogyan élsz.
Ne akarj szavakkal meggyőzni senkit arról, hogy csak egyféleképpen érdemes - azt majd a másik önként eldönti: készen áll-e megvívni élete(i) legmeghatározóbb csatáját, amely saját lényével szembesíti, vagy vakon kering tovább a Földönjárók Éretlen Paradicsomában, míg magától meg nem történik benne az Ébredés.
...
Nézz a Lélek Tükörbe!

Tisztán látod magad?
Ráébredtél rab-léted reménytelenségére?
Változtatni akarsz?
Akkor tedd azt.
Ne kérdezd "hogyan", mert a válasz úgyis a megfelelő időben, magától megérkezik számodra.
A Te válaszod. Amely nem egyezik senki máséval.
Ahogyan két emberi lény élete sem egyforma.
Minden Út más.
Még akkor is, ha a Társadalom igyekszik elhitetni velünk: a rabszolga-létünk fénytelenségébe való beletörődés az egyetlen lehetőségünk. A sorba való beállás. Az egyenruha-viselés.
Te csak ne hallgass a Hamisokra. Bízz inkább abban, amit a tükör mutat feléd: a lángoló tekintetű harcosban, aki álmaiért és a világ jobbé tételéért küzd, rendíthetetlenül.
Mert ez a Te valóságod, amelyet szíved sugarával formálhatsz - bármilyenné.
...

Ha úgy látnád - legalább egy pillanatra - Önmagad, amilyen isteni létezőként, igazán vagy: olyan tiszta ébredésben volna részed, amely megváltoztatja a teljes földi létedet.
Készen állsz rá?

Gondolatok az emberi természetről 2.

2009-06-07T07:20:00.000-07:00

Észrevetted már, hogy mennyire hasonlítunk EGY-másra? Ha önmagamról írok, betűim mögül mintha a Te arcod köszönne rám - és ha olvasol, talán olyan, mintha ismernél, holott saját magadról kapsz képet, általam.
Lehet-e ennél hitelesebb és meggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy a "gyökerünk" egy? Megéléseink tanulságai azonosak - legfeljebb a "csomagolás" és az "időzítés" lehet(ett) különböző.
Ha zavaró, ítélkezésre késztető számodra egy-egy vonásom: csak azért van, mert még előtted áll a szembesülés valamivel, ami megnyilvánulásaimon át ilyenkor Rád tekint, és talán még nevén szólítani sem tudod, mert életeid során idáig elkerült (vagy nem "csípett el") a vele való találkozás. És ugyanígy: ha bennem türelmetlenség vagy értetlenség fortyog egy-egy téma megírása során, csak jelzés, hogy még nem vagyok "túl" rajta, még nem fogadtam be lényembe az adott kérdés által közvetített energiát, és nem alakítottam át azt önmagamban - Szeretetté.
---
Mindketten Útonjárók vagyunk - Te és én. És egyikünk sem jár előrébb a másiknál. Te megéltél már olyat, aminek tapasztalata belőlem még hiányzik; én pedig levontam már a tanulságot olyan emberi tévedésemből, ami még előtted van, elsajátítandó Lényegként. Van, aminek a megértése számodra nehezebb leckének bizonyul, mint számomra - és bőven akad bizonyára olyan is, ami fölött én időztem sok száz évig, míg Te könnyedén átléptél felette, nem átadva magad a gyötrődésnek.

---
Biztosan találkoztunk is már (talán nem is egyszer), különben nem találtál volna ide hozzám, vagy én nem hívtalak volna meg a világomba, Téged.
És jó érzés tudni: hogy néha talán elég egy összenézés, egy egymásra sugároztatott lélek-mosoly: és máris akár kölcsönösen inspirálhatjuk egymást annyira, hogy e közösen megélt fény által közelebb kerülhetünk fejlődésünk egy újabb állomásához.
Tisztasággal bír ez az elvárások és remények nélküli "randevú".
---
Az ember biológiai fejlődéséről mesélnem nem kell, hiszen saját "bőrödön" tapasztalod, milyen átalakulásokat hoz számodra a törvényszerű folyamat, míg a születés pillanatától eljutsz a fizikai halál állapotába.
Szellemi fejlődésünk ugyanilyen "kikövezett" Úton zajlik - valamennyi lélek számára hasonló megpróbáltatásokat kínál a felemelkedés spirálja. És ahogyan a biológiai változások megélése és elfogadása sem nehézségmentes, úgy a spirituális fejlődés talán még komolyabb erőfeszítésekkel jár, hiszen ez a konkrét életen túlra mutat, átível sok száz, ezer megtestesülés illúzióján a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt, több síkon.
---
Ítélkezhetünk ugyan a másik felett - ám előbb-utóbb fel kell ismernünk, hogy az egó e túlpörgetett sajátossága csak tudatlanságunkból fakad: aki az Egységet éli odabent, nem bántja a másik létezőt (sem érzéssel, sem gondolattal, sem szóval, sem tettel). Az már ugyanis tisztán látja, hogy minden ítélet rólunk szól (a kihúzandó szálka bennünk van; az ártó gondolat bumerángként tér vissza, hozzánk), arról, amit még nem tanultunk meg kezelni saját működésünkben; arról, ami elidegenít bennünket a világtól, és aminek (meg)tanulási kényszere egy nap törvényszerűen ránk köszön, épp olyan erősséggel, amilyen bennünk az ellenállás mértéke.

---
Két tipikus példa erre, az Élet Tárából:
1. ...ha bőrszíne miatt erősen negatív éllel tekintünk egy másik "isteni gyermekre", szinte elkerülhetetlen, hogy egy következő életünkben magunk is ne társadalom által kivetett személyként szülessünk újjá, akit származása miatt rugdosnak mindaddig, míg rá nem döbben, hogy csak a Szeretet Igazsága az Örök.
2. ...ha a pletykára szomjas szomszédasszonyodat korholod magadban azért, mert kibeszél másokat - a kínos tulajdonság valószínűleg benned is ott van, csak talán elfojtásként tekeredik a nyakad köré, ezért kelt agressziót benned. Ha megveted őt hamisságáért, elképzelhető, hogy egy nap épp téged árul el egy megbízhatónak remélt barát azért, mert valakiről lekezelő megjegyzést tettél. Vagy az is lehet, hogy rólad terjesztenek majd valótlanságot, csak azért, hogy az Univerzum lelkes "dolgozói" megmutassák Neked: mindenki tévedhet... és nincs más feladatunk, mint mások feletti bírálat helyett saját (!) lényünket felszabadítani saját (!) negatív tulajdonságaink hatalma alól. És az is előfordulhat, hogy épp olyan valaki, akiben nem bíztál, pozitív csalódást hoz számodra - ezzel felkeltve benned a szégyen energiáját.
(Természetesen a szomszédasszony is "megkapja" szükséges és méltó tanítását a megfelelő időben.)
---

Sokszor az is megtörténik, hogy miközben nem tanulsz a figyelmeztetésekből, a feléd érkező intő jelekből - nem is valós szituációt küld feléd az élet, hanem - és ez talán még emlékezetesebb tanítás - olyan bűntudat-óceánt, amelynek féktelen hullámzása magával ragad, szinte bekebelez; mindaddig, míg fel nem oldozod önmagad korábbi tetteid kísértet-zaklatásai alól.
Minden feloldozás, minden lecke-elsajátítás felszabadító - véget vet az adott téma miatt kapott szenvedésednek. Egy fejezet pontot kap, nincs már feladatod vele - jöhet a következő kihívás.
---
Ezen Út járása nem is történhet másképp - nincs köze a hitedhez, vagy az életről alkotott elképzeléseidhez. Mindenkinek át kell esnie a folyamaton, a kérdés csak az: tudatos felvállalással, felgyorsítva azt; vagy pedig tyúklépésben haladva előre, odabent dörögve a "kiszámíthatatlanság" és a "véletlenek" miatti kétségbeesés miatt, ezáltal nyújtva a Megpróbáltatások teli Utat, akár a rétestésztát.
---
Nincs okunk az ítélkezésre, a falak felhúzására, hacsak nem vagyunk sértettek, sebzettek és tudatlanok lényünkben. A megoldás akkor sem az elszigetelődés a Másiktól: hanem az Öngyógyítás. Az Önmegismerés felvállalása. És ennek árán a felismeréshez való eljutás: miszerint minden Létező egyformán szép - és valamennyiünk léte elengedhetetlen a Világ teljességéhez.
Egy "cipőben" járunk - Egy a fájdalmunk - Egy az örömünk - Egy a feladatunk - Egy a lényegünk.
És ami a legfontosabb: EGY-más nélkül nem boldogulhatunk.
A Másik gyöngítése által - saját lényedet is földhöz vágod.
A Másik emelése által - saját lényedet is erőhöz juttatod.

Szoros kölcsönhatásban állunk EGYMÁSSAL - Mindenkoron.

---
Ha tehát ítélkezésre ingerel egy élethelyzet, egy Másik Személy - tekints gyorsan magadba, és vedd észre, mi a haragod, megvetésed VALÓDI OKA. A Forrást pedig keresd meg saját természetedben, és kezdj tudatosan dolgozni rajta. Bízhatsz abban, hogy e bölcs felvállalás által kíméletesebben és hatékonyabban tudod feloldani saját múltból hozott blokkodat, mintha lusta, kényelmes módon rábíznád magad az Univerzum akaratára, legyintve: 'úgyis megoldódik minden, nem kell ehhez erőfeszítés vagy munka...'.

Az elengedés az egyik legistenibb tulajdonságunk - azonban vigyázz, nem jelent egyet a tettnélküli lézengéssel, a fejlődés iránt tanúsított közönnyel. Befektetett munka, áldozathozatal nélkül a Vándorút során olyanná válik a Lélek, akár a rongybaba, irányíthatóvá, erőtlenné és üressé... és ebből az állapotból a felemelkedés megfogalmazhatatlanul nehéz.
---
Áldás a léted - fogadd el!
Áldás akkor is, ha még nem tudod, hogy az.
Amint Istentudatra jutsz, és átjár a Világszerelem áhítata - megérted, hogy minden múltbéli bántás, önostorozás eltékozolt energia volt, amely bármelyik pillanatban átfordítható lehetett volna - Egységtudattá.
Ne feledd: ha a Fényóceán egy Cseppje öntudatra ébred, emelkedik általa a Mindenség.
Miért ne MOST?

CSA(cs)K(a)ságaim

2009-06-07T06:54:00.000-07:00

Csak!
Azért mert általa közelebb jutok Önmagamhoz. Ezért teszek bármit is.
Miért, Te nem?

A tudatos cselekedet és az öncélú, vagy ösztönös cselekvés egyaránt ÉLNI tanít, következményeivel.
(Ha a gyermek kaviccsal betöri az ablakot, és a résen beáramlik a hideg - megtanulja, hogy többé ilyet ne tegyen, hacsak nem akar legközelebb is fázni.)
Földi vándorutunk e tökéletesen megalkotott ok-okozati láncra fűződik fel, amely szoros kölcsönhatásban van a Másik Ember földi vándorútjának ok-okozati láncával. Minden egyes tettünk újabb eseményeket, megélés-lehetőséget von maga után, ezzel feltárva előttünk az egyértelműséget: az Isteni Tervnek megfelelően jártunk el ott és akkor, vagy sem. Szabad akarattal bírunk, vannak választásaink és döntéseink - azonban mögöttünk áll egy Szívében Erős Nevelő, aki bár szigorúan megmutatja, hogy korábbi lépéseink helyesek voltak-e, ugyanakkor megengedően lehetőséget biztosít számunkra a korrigálásra, az újbóli nekifutásra, a TANULÁSRA.

Itt, a Földön azért vagyunk valamennyien, hogy visszanyerjük Tiszta Öntudatunkat, Hazataláljunk - ODABENT. Ehhez azonban le kell mosnunk magunkról az Út porát, meg kell állnunk a Tükör előtt: és fel kell ismerjük Önmagunkat, hogy emlékezni tudjunk: honnan jöttünk és hová tartunk...
---
Vagyok, hát tapasztalok.

Immár tudatosan - okulva sok korábbi élet eltévelyedéséből.
Tanulok, mert ezt kértem a Nevelőtől, aki vigyáz rám. Miért teszi? CSAK. A válasz ez. Vagy: az Önzetlen Szeretet. Mert elvárások nélkül, a mohó, komisz emberi csacskaságokon túllépve tanítani csak az tud, aki éli Igaz Önvalóját - a Világszerelmet.

Gondolatok az emberi természetről

2009-06-07T02:38:00.000-07:00

Aki "harap": fél.
Aki indokolatlanul, hevesen támad, az úgy érzi, hogy kevés a világnak. Így inkább agresszióval leplezi önbizalomhiányát, megfélemlítést keltve a másikban, hogy addig se legyen annak bátorsága az igazi okra gyanakodni: az esetleges megfelelni nem tudás miatti kővé dermedtségre.

Aki "ugat": fél.
Aki örökösen a figyelem középpontjába vágyik, lesöpörve mindenki mást a "porondról" - és inkább vállal konferanszié- vagy bohóc-szerepet, csak ki ne maradjon az eseményláncból, azt rémíti a láthatatlanság, az értéktelenség lehetősége. Harsányságával, túljátszott létezésével igyekszik fontossá, nélkülözhetetlenné tenni önmagát - társasága számára.

Aki megaláz másokat: fél.
Szintén figyelemelterelő hadműveletet folytat az Egó, amely harsány diktatóriával, vagy fülbe sziszegett gúnykacajjal ítélkezik embertársai felett. Úgy véli, azzal, ha másokat helyez középpontba, és gyengíti pozitív megítélésüket - emelni tudja saját fényét.
Aki kibeszél másokat: fél.

Tart attól, hogy nincs témája - vagy ha beáll a csönd-állapot, ő maga is pellengérre kerül, és kiderül, a legkevésbé sem "arany, ami fénylik".

Aki energiáival zsarnokoskodik: fél.

Van, aki szavak szintjén ugyan szimpátiát kelt embertársaiban - és mégis... energiájával olyan zsarnoki játszmát űz, hogy szinte megbénítja vele beszélgetőpartnereit. Manipulál, és szégyenérzetet kelt a másikban, így leplezve saját félelem-dermedtségét.

Aki ítélkezik: fél.

Aki tudja, kicsoda és miért van e földi világban: nem vét az Egy ellen, sem gondolattal, sem szóval, sem tettel. Ítéletet mondani nyilvánosan csak az képes, aki hatalomra tör, az uralkodó álarca mögé rejtve kisebbségi komplexusát.

Aki dicsekszik: fél.

Az az ember, aki túlságosan sokat beszél önmagáról és győzelmeiről - szintén a félelem démonjával küzd, és hazugságokat gyárt azért, hogy bebizonyítsa: értékkel bír. Önbizalomhiánya befalazza, érzékenységét, empátiáját megsemmisíti szenvedő embertársai felé. Saját hangjának hallatása által a világ középpontjává emeli Önnön Lényét, melynek irányítója az egó.

Aki extremitásba csomagolja lényét: fél.
Szintén figyelemfelkeltés a célja - csak épp középpontba helyezkedés helyett a lázadás, a másság, a különállás illúzióját igyekszik felkelteni másokban. 'Ha nem érezzük "megfelelőnek" magunkat a társadalom számára, inkább különbözzünk - de gyökeresen! Így minden reakciónk "normális" lehet, hiszen a mi "fajtánkat" úgysem értheti meg az, akinek más a "motorja". Önvédelem ez - ítélkezés ellen, a hangos értetlenség felkeltése által.

Aki meghunyászkodik: fél.
Van, aki inkább fejet hajt minden akarat előtt, és soha ki nem nyilvánítja véleményét - csak ne bizonyítsa be (önmaga számára is) nyilvánosan az élet, hogy kevesebb, mint más. Belemegy bármely alkuba, bármennyire is távoli tőle az aktuális ajánlat; mosolyba erőszakolja magányát és kétségbeesését.
Aki panaszkodik: fél.
A "szegény én" drámája is a félelemből fakad. Ő az, aki inkább hangsúlyozza saját szerencsétlenségét és gyengeségeit - csak ne más rántsa le róla a leplet. Úgy érzi, így elkerülhető a megaláztatás, ha a figyelmet eltereli valódi "hézagjairól", és átirányítja azt saját sorsának "egyedi, extrém méreteket öltött" szappanbuborék-szenvedéseire. A sóhaj a fegyvere - így igyekszik felkelteni az érdeklődést és a részvétet másokban, ezáltal energiát nyerve embertársaitól.

Aki mártír: fél.

Ő a nagy bűntudatkeltő, aki úgy kíván hatalomra szert tenni, hogy önmagát mutatja szenvedőként, ezzel másokban megteremtve a lelkiismeret-furdalás szörnyetegét.
Aki tökéletes: fél.

Az, aki mítoszt teremt maga köré azáltal, hogy sugározza, mennyire tökéletes, hibátlan az élete és Önvalója - szintén energiát nyer mások csodálata által. Manipulál. Csak mások szeretetteljes elfogadása és emelése által beavatkozás-és erőszakmentes a kommunikáció.

Aki elbújik: fél.
Már a bátorság csírája is elhalt benne - annyiszor érte megaláztatás. Ő az, aki meghúzódik a háttérben, és bármennyire is sikerét kántálná az élet, maga sem hiszi el, hogy hozzátehet a világ kerekségéhez.
Aki beáll a sorba: fél.
Aki a szíve szavának való engedelmeskedés helyett inkább a Tömeg útját járja, feladva ezzel álmait, és égi-földi misszióját: reszket attól, hogy megfelelni nem tud embertársainak. A bizalom hiánya miatt és által töri kerékbe életét.
Aki kommunikációs megszállottságban él: fél.
Nehezen viseli a magányt (és néha épp ezzel bünteti magát), bár ezt megszállottan takargatja azzal az elképzelésével, miszerint túlságosan is emberbarát, ezért nyílik ki mások előtt, könnyen. Ő az, aki nehezen hallgat társaságban, és szívesen megosztja vívódásait, akár magánügyeit másokkal - elsősorban azt hangsúlyozva, hogy ő alapvetően sokat hibázik, de botlásaiból szívesen tanulna... Számára a másik fél inkább pszichológus, mint egyenrangú partner - kényszeresen meg akar felelni ugyanis a "jókislány"-"jókisfiú"-szerepnek, amely arról szól, hogy: 'a "szüleim" előtt nincsenek titkaim, mindent átadok nekik, hogy ezért, jutalmul szeressenek'. A "beszámolás" miatti "görcs" készteti szüntelen megosztásra. A felnőtté válás számára még nem következett be, továbbra is tart a szülői ítélettől, így minden kapcsolatában alárendeli magát, ha értékelésre kerül sor.

Aki a tettek megszállottjaként él: fél.

Ha nem tevékenykedhet, vagy nem szolgálhat épp másokat, úgy érzi, hogy megfosztották szerepétől, és letargiába lép. Lételeme a tett, és az azért kijáró dicséret, vagy épp sajnálat. Ő a szolga, akinek nincs egy "nyugodt perce", aki folyamatos tervezés-és tettlázban ég, akinek telítve a határidőnaplója nélkülözhetetlensége bizonyítékaival.

Aki az illúzió-tettek megszállottjaként él: fél.

Azt hiszi, folyamatos munkában van, holott épp elméje motorja nem hagyja eljutni őt a tettekig. Örökké mások, vagy - ritkábban - saját problémáival foglalkozik, beleássa magát ezekbe, és elhiszi, hogy szenvedés az élet. Aggódásba fojtja energiáit, és nem érti, hogy mitől kimerült... Látszat nélküli tevékenységeinek tudja be fáradtságát, és szüntelen panaszkodik, hogy soha nincs eredménye tetteinek.

Akit vágyai hajtanak: fél.

Aki örökké vágyakat kerget, és képtelen kibékülni a MOST áldásaival; aki tárgyak csillogásával kápráztatja el egóját, vagy pótszerek, (rög)eszmék hatásával ámítja birtokolni vágyó énjét, esetleg az emberektől kapott csodálat által kívánja emelni önmagát, szomjazva a kívülről érkező szeretet-vagy szerelemenergiára - szintén nem Önmagát éli. Csak mímeli az életet. A kint segítsége legfeljebb illúzió, drog (pozitív eseben: inspiráció, megerősítés) - és így kifejtett hatása múlékony: valódi áldást egyedül az Örök Értékek hozhatnak.

Aki megszállott: fél.
Két irányban kell haladjon az ember: küldetése teljesítésében és (isten)emberként való kibontakozásában. Ha személyes Utunkat járjuk (szakmánkban, hivatásunkban, kapcsolatainkban stb.) - az égiek elhalmoznak csodákkal, ami méltó és szép bizonyítéka annak, hogy bölcsen emlékezünk. Ugyanakkor ez csak félig megélt élet - pusztán a küldetés mögé bújni épp úgy nem egészséges, mint kizárólag emberi tevékenységeinknek szentelni magunkat. A BENT és a KINT egységben működése elengedhetetlen az élet teljességének megélésében. (Sok esetben ez a Művész tragédiája - folyamatos tűzben ég, miközben a földelés szükségességéről hajlamos megfeledkezni - így gyakorlatilag lassú öngyilkosságot követ el, a Földtől való idegenségérzete miatt).
Aki ragaszkodik és birtokol: fél.
Magánya enyhítésére használja embertársait, mert fogalma sincs arról, hogy a világ Egységben él, és a szeretés titka a szabadságban rejlik. Mások rajongása, jelenlétének rendszeressége által ítéli meg önmagát, saját fontosságát, így terelteti el figyelmét a vívódásokról. Van, aki nem emberekben, hanem tárgyakban keresi saját értékét - gyűjtőszenvedélyével elégíti ki (átmenetileg) azt a vágyat, amelyre egyébként csak az Istentudat képes, álladósultan.
Aki beteg: fél.

Aki fizikai tüneteket produkál azért, hogy mások részvétét felkeltse, és így markoljon energiát, időt magának - annak játszmája épp oly komoly manipulációt rejt magában, mint a félelem többi megnyilvánulása. Mindig a betegség gyökerét kell fellelni, és meggyógyítani (ez sokszor múltbéli, hozott szenvedésekből, kötődésekből fakad) - akkor elmúlik a lélek mártírom-akarnoksága.

Aki sanyargatja testét: fél.

Az, aki fizikai sanyargatásba fojtja önmaga iránt érzett gyűlöletét, az több síkon is beavatkozik az élet természetes rendjébe. Önutálata már nemcsak érzelmeiben és gondolataiban nyilvánul meg (ez önmagában is kellően káros, akár betegséget is teremthet), hanem "templomára" is büntetésáradatot zúdít - nem egyszer korábbi élet bűneiért is vezekelve. A vezeklés megvonásban (pl. koplalás) vagy túlhajtásban (pl. evéskényszer) egyaránt jelentkezhet.

Aki elméjével él: fél.

Az elme erősödése egyenes arányban van a szíverő gyöngülésével. Az, aki teóriákat gyárt, ahelyett, hogy megélné saját sorsának pillanatait - menekül.

Aki halogat, vagy türelmetlenség-démonjaival küzd: fél.
Aki így él, képtelen csöndesen, nyitottan szemlélődve részt venni a MOST áramában, mert fél attól, hogy nem azt kapja, amit korábban remélt. Tart attól, ha belenéz a Lélek-tükörbe, olyan arcot lát viszont, amelyben nem ismerne rá saját fantáziája által megformált önmagára. Így inkább rohan, vagy meg sem érkezik, hogy véletlenül se hagyjon időt magának a Szembesülésre.
Aki alvásba, vagy álmodozásba menekül: fél.
Az asztrálvilág sok szépséget hozhat a megélt élet kopárságát feledtetve. Az illúziók világa azonban csak pillanatnyi kábulatot hoz, az igazi hazatalálás komoly, megszenvedett munka "gyümölcse" - és csak így adhat "belépőjegyet" az Örökkévalóságba.

Aki az élet megvetésébe (passzivitásba) burkolózik: fél.

Ő az, aki bebiztosítja magát, hogy ne legyen sebezhető fő félelmével, a halállal szemben. Ez a "biztosíték" azonban csak látszat, nincs köze a valódi védettséghez. A félelmét dédelgető ember hajlamos az önsajnálatra, és a teljes passzivitásba menekülésre.

Aki elvágyódik: fél.

Ő emlékeire hivatkozik, miközben csak fél szembesülni a földi lét próbáival.

Aki túlmisztifikál másokat, vagy saját csodateremtő képességét: fél.
A valóság elfedésére ennél hatékonyabb, látványosabb módszer aligha létezhet. Fantáziánk bekapcsol - és hőssé avatja azt, akire épp az egó figyelme irányul. Vigyázz, mert torzít a tükör! Az igazság ennél sokkal meseszerűbb és hitelesebb válaszokat kínál, ha hagyjuk magunkba fogadni azokat. Minden ember csoda - és ettől kerek a világ.
Aki jelekbe, irányzatokba, mesterekbe kapaszkodik, vagy épp a matéria rabjává avatja magát: fél.
Egyik sem az önállóság útja - mindkettő (legyen az spirituális, vagy földi börtön) szabad akaratunktól von meg minket, kényelmes mankót, ragaszkodási felületet, függőséget biztosítva számunkra az úton. De vajon, ha Tiszta Énünk nem vesz részt a fejlődés folyamatában - csak égi-földi, emberi-tárgyi utasításokat követ: létrejöhet-e az Ébredés?
...

Légy hát éber!
Az egó által gyártott "mítoszok", magyarázatok és érvek száma kifogyhatatlan. Ne hagyd becsapni magad! Ha tetten éred énedet valamely játszmában (akár egyszerre többen is), azonnal tudatosíts magadban a tévedésedet, és ne engedd, hogy az egód meggyőzzön téged, lelkesen, túlfűtötten lihegve: "ez csak azért volt, mert a másik...". Nincs másik.

Nincs ok, amely egy tudatos létezőt felmentene az isteni természet gyakorlása alól.
Ha döntöttél, már nem lehet kifogás az sem, hogy "de hiszen emberből gyúrtak"...
Kérdezd meg magadtól: az Ég felé tartasz, vagy sem?

Ha igen, az önfegyelem rendíthetetlen képességét meg kell találnod - ODABENT.
De ha hibázol mégis, akkor se ess kétségbe (ilyenkor hajlamos ugyanis az önsajnálat vagy bűntudat által az ember egy újabb egó-drámába "beszállni") - helyette vond le a tanulságokat, és legközelebb próbálj meg nem "ugyanabba a folyóba" lépni. Tanulni ugyanis csak akkor tudsz, ha tetten éred magad (lehetőleg még az akció előtti pillanatban) - és változtatsz, a gyakorlatban (az elmélet itt nem elég!). Vagyis: legközelebb nem adod át magad ugyanannak a csábításnak, nemet mondasz rá, és a döntés hozta tiszta önbizalom áramában a Helyes Úton haladsz tovább.

Soha ne felejtsd el: nem vagy bűnös, csak diák - az Élet-iskolában. És ez nem egyszerű feladat.
---

Az Életfolyam olyan, akár egy végtelenített társasjáték. Nincsenek kihagyható mezők, utunk során minden egyes próbatétellel szembe kell néznünk ahhoz, hogy győhessünk Önmagunk felett - és így eljuthassunk (sok élet megélése árán) a Célhoz. Amely állomáson elbukunk, ott azonban mi nem "kiesünk", ahogyan a hagyományos játék szabályai diktálnák - hanem lehetőséget kapunk az ismétlésre, az újbóli megmérettetésre egy másik szerepben, egy újabb életben. E "mezők" addig "kergetnek" bennünket, míg helyt nem állunk, és el nem engedjük a felmerülő csábítás ránk gyakorolt hatását, rezzenéstelen szívvel. A "nemet mondás" megtanulása az egyik legkomolyabb erőpróba a "játékos" számára - azaz: az elengedés művészete. Az "énből" való kitörés. Az Egységbe való visszahelyezkedés tudati biztonsága.
---

A félelem pedig a szeretet ellenpólusa. Minden negatív érzelem ennek a "kistestvére", ebből fakad még a harag, a gyűlölet és a bosszúvágy is. Ez az egód leghatékonyabb fegyvere - ellened (és "számodra", hiszen nem tesz mást, csak lehetőséget biztosít - a provokáció által -, fejlődésedhez).
Ha tehát Te a Szeretet Művészetének elsajátítására törekszel - fel kell adnod félelmeidet, illetve a félelmeidben gyökerező, hamis játszmáidat, taktikáidat.
Ha ez sikerül - máris emelkedsz fényedben... előre haladva - és emelve másokat - így a Hazafelé vezető úton.

(Ui.: Lám, milyen egyformák vagyunk! Lehetséges, hogy ha más felett ítélkezünk, saját magunk iránt érzett dühünket éljük meg megmagyarázhatatlan félelem-fellobbanásaink miatt? Talán lehetne ezzel a gondolattal indítani tudatos tanulásunkat az Empátia Birodalmában...)

Érzés az Emberről

2009-06-07T01:32:00.000-07:00

Nézlek, elmerülök lényed örök fényében.
Nincs bennem gondolat, sem ítélet: olyannak éllek meg, amilyen ebben a pillanatban - számomra ("éntelen" létező számára) - vagy. Szubjektív csodálattal. És könnyedén megszületik bennem közben az érzés: megfogalmazhatatlan gyönyörűség, hogy az Isten egyedül csak általad nyilvánulhat meg ebben a szerepben és formában, ezekkel az önkifejezési eszközökkel, ezzel a felvállalt misszióval.
ITT és MOST.
Áldott vagy. Csoda. Maga a Szépség.
---
Tudom, hogy okkal és céllal vagyunk egymás közelében ebben az életben - de ne haragudj, ebben az átitatott pillanatban nem érdekelnek az inkarnációs megélések és szabályok. A karma ma hidegen hagy, meg sem érint. A múlt távoli, talán csak én képzeltem egykor, hogy álmaim mélyrepülései által megfigyelhessem működésemet a különböző élethelyzetekben. A jövő pedig még meg sem született, bármivé alakulhat - és szép lesz, tudom, ha a jelenben a szeretet vezet, ekkora mélységek felé.
---
Nézlek, és hagyom, hogy ezáltal átsugározzon rajtam a SzívÖröm. A "Te is AZ vagy, én is AZ vagyok" felismerése miatt megélt extázis. Hogy megtaláltalak, bár tény, hogy soha nem voltunk külön: Egység-származásunk kötelez. (Csak épp a furfangos egó épít falakat ember és ember közé, mintha azok valóban léteznének... és a vicc az, hogy mi sokszor el is hisszük... mert túl erőteljes az illúzió: gondolataink felhasználásával anyaggá sűríti önmagát.)
---
Nézlek.
Jó ez a csönd.
Kellene, hogy ne érts félre - nem úgy tekintek rád, mint ember az emberre. Nincsenek bennem vágyak a játszmákra. Megkötözni főképp nem szeretnélek. Az a feltételezés, hogy jelmezbe öltöztetlek, és maszkot emelek arcodra, csak azért, hogy kihasználjam e szent pillanatot (tanulásra, szerepjátékra) - ezen állapotomban elfogadhatatlan számomra.
Nem köt hozzád földi érzelem: most, hogy nézlek, mindvégig az Örökkévaló Dala szól bennem. Az az erő, amely felemel és nyugalommal tölt el afelől, hogy mi EGYEK vagyunk. Hazatalálás van. Még akkor is, ha szerepeink kevésbé meghitt perceinkben a földbe szögelnek (átmenetileg). De már tudom, akkor is OTT VAN AZ, ami bennünk múlhatatlan, és amire egymás jelenléte által bármikor emlékezhetünk, újra és újra...
Így, hogy csak nézlek...
---
Magam vagyok a Szeretet. Általad. Inspirálsz. Sok ezer éve már.
Köszönöm.
----------------------
JÓTANÁCS

Ha szembejön egy Szerep az utcán, Neked pedig megdobban a szíved és azt sugallja: feladatod van vele: lassíts, figyelj, várd meg mi történik odabent... Hiszen már tudod (még ha gyakran el is felejted esetleg): a koldus-árnyék mögött minden esetben királyfi-fény rejlik, csak talán még tart attól, hogy felfedje kilétét... mert túl sokszor sebezte az élet sokszázados vándorút során. És bezárt... mert fél. Akárcsak Te.
Csak tekints rá, és ismerd fel álarca mögött az Isteni Létezőt... és nevess rá, szívből, boldogan, a tiszta megélés örömével... és ezen égi Szeretet, mely akkor és ott megszületik kölcsönhatásotokból, meggyógyítja őt. Virágzása erősebbé tesz téged is.
Ha pedig véget ér a közös tánc, intsetek (átmeneti) búcsút egymásnak - haladjatok tovább az Élet-Úton.
Adjátok tovább, amit megtanultatok Önmagatokról a találkozás inspiráló megélése által...
Gyógyítsatok, amerre járok... és mutassátok meg az Embernek: így szeretni - áldás.
---
Segítsük, emeljük egymást, Emberek. Hiszen csak EGYütt, összefogásban boldogulhatunk "isteni gyermekként", e káoszba fulladt emberi világban. A találkozások mentén megélt Világszerelem által emelkedve az Ég felé. Nézelődve, csodálkozva ártatlanul - egymás Szépség-Világa felé.

Csodavárás

2009-06-07T00:33:00.000-07:00

Kelj fel... és láss!
Láss csodát!
Nincs ugyanis tökéletesebb komplexum az Univerzum szerkezeténél: minden apró részlete és egészének teljessége egyaránt arra hivatott, hogy a Föld ébredezőit öntudatra hozza azért, hogy együtt szolgálhassuk a bolygó és az Egy felemelkedését. Minél több Világító Középpontú Ember tevékenykedik - lélekszinten felvállalt missziójának megfelelően - a világban, annál erősebb a Szeretet, amely gyógyít és átalakító hatással bír egyszerre, vagyis új minőségű rezgésbe hoz valamennyi létezőt.
Ha a segíteni vágyás hatja át lényedet - nem tétovázhatsz már sokáig: a Nagy Döntés ideje közel.
Engedd el mindazt, ami lustává, vagy beteggé teszi a szárnyaidat, add fel az egódat, amely letérít a helyes útról. És repülj végre... Szabadon.
Mindenki erre vágyik - csak sokan hisznek inkább a matéria hazugságainak: szerekhez nyúlnak, mert azt mondták nekik, azáltal sikerülhet... Holott valódi szárnyaláshoz csak a Fény vezethet, minden más átmeneti illúzió, amelynek befogadása előbb vagy utóbb beteggé teszi igazságra szomjazó lelkünket. Az eltévelyedések következményei lecsapnak ránk, mint az éhes sas a mezei pocokra - ha nem vagyunk készek a Tisztaság felismerésére, könnyedén egónk zsákmányává válhatunk. A gyors út felszínes győzelmeket hoz, amelyek a kártyaváréhoz hasonló múlandósággal bírnak. A tudatosan felvállalt, befektetett munka az egyetlen, ami megélt változásokat hozhat az életünkben, elindítva bennünket a valódi segítő útján.
Ha nem akarsz további komplikációkat az életedben - ENGEDJ El mindent. Leginkább sóvárgásaidat, sürgető vágyaidat, masszív akarásodat, önimádatba burkolt ateizmusodat, istenhitnek hazudott ragaszkodásaidat, világmegváltó indulatba csomagolt menekülési kényszeredet. Nézz szét és láss! Lásd meg, ki vagy valójában, és ha elfogadod, amit a Lélektükör eléd tár: INDULJ EL, mert akkor készen állsz a feladatra. Mielőtt felelősséget vállalsz gyógyítóként a világban, ismerd meg Önmagad, hogy tévedéseiddel, önbecsapásaiddal ne okozz fájdalmat, ne mélyíts sebet a másikban. Légy tiszta és erős forrás - és akkor sikerül...
Kelj fel és láss... láss CSODÁT!

Az akarás labirintusa

2009-06-06T07:40:00.000-07:00

Nem kell elemezned és nem szükséges megmagyaráznod semmit. Az, ami válaszként kell, hogy megérkezzen Hozzád - mindig erőlködés nélkül áramlik majd feléd, és a szívedben értésre talál.
---
Ne akarj! Soha, semmit. Minden akarás a gondolkodás "gyermeke", az egó hamiskás "szülöttje", ami nem tesz mást, mint eltereli a figyelmedet a Lényegről.
---
A titok: csak LÉGY! És fogadd el, ami beköszön az életedbe lehetőségként (hiszen mindaz lehetőség, amely szembejön és megérint földi haladásod során).
Ha így létezel a mindennapokban, vagyis nem teszel kitérőket és energiafaló köröket: akkor csak azok az események és kizárólag azok a személyek találnak rád, amelyekkel és akikkel megoldásra váró feladatod van ahhoz, hogy továbbhaladhass fejlődésed ösvényén.
---
A spirituális úton járók közül sokan könyvlapokkal takaróznak, "mesteri" kijelentésekre hivatkoznak, vagy minden lépésükkor tartalommal bíró jeleket keresnek maguk körül. Talán épp ez az oka, hogy nem veszik észre az Igaz Válaszokat, amelyek néha bizony túlságosan egyszerűek ahhoz, hogy az elméleti tudással felvértezett elme komolyan vegye őket. Nem AKARNI kell az ezotéria bűvöletét, a csodákat, hanem elengedni a vágyakat és a csöndben szemlélődni... és akkor - de csak akkor - MINDEN megérkezik, amire szükségünk van fejlődésünkhöz.
---
Öröm, hogy egyre több a Világító Középpontú Ember - a tanító, a mester, a gyógyító - a világban. Ez ébredezést sejtet, és azt mutatja: érik az IDŐ a felemelkedésre. Szükség is van rájuk - hiszen inspirálnak, fényükkel-tüzükkel arra késztetnek, hogy tegyünk: ÖNMAGUNKÉRT. És Önmagunk által az EGYÉRT.
De vajon azáltal, hogy túlmisztifikálsz személyeket és tanokat, esetleg beleragasztod magad másoktól hallott tapasztalatok csodálatába - nem válsz-e egy irány fanatikusává, vagy egy csodálatos, működni kész eszme rajongójává - ahelyett, hogy a saját, egyedi, megismételhetetlen utadra összpontosítanál?
---
Ha egy guru azt mondja Neked: kövesd őt - félő, hogy önnön lényének labirintusában tekereg ő maga is. Ha azonban azt hallod tőle: a válaszaidat csak ODABENT lelheted meg, saját BENSŐ Mestered útmutatásai által - akkor a földi spirituális vezetőd csak lelkesít, és közben meghagy szabadnak... Minden tiszta tanítás alapja ez.
---
Soha, senki nem találhat válaszokat a kérdéseidre. Csak te.
Minden más létező ezen a világon - segítőd, aki inspirálhat, vagy helyzetbe hozhat, ezzel tanulásra késztetve lényedet. De élni helyetted nem fog senki - és fejlődni sem.
Ne hagyd akarni egódat - inkább add át magad az Univerzum szolgálatának... És máris minden világossá válik benned - körülötted.

A másik "én" (Kölcsönhatásban)

2009-06-06T06:48:00.001-07:00

Ha valaha nem értettelek - oka volt.
Ha valaha nem találtunk összehangot - bennünk fogant az ellenerő, egymás lénye felé.
Ha valaha indulat, vagy épp negativitás született bennem, irányodban - elfogadom, az is én voltam. Meg te. Azaz a másik "én".
---
Mindez nem számít. Akkor és ott, EGYütt erre voltunk képesek.

Mindannyian azért érkezünk ugyanis e földi játszótérre, hogy közös játékaink során megtanuljuk elfogadni, és feltétel nélkül szeretni egymást.
A győzelem pedig tapasztalás - vagyis benső és külső harcok megélése - nélkül nem érhető el. Kísérleteznünk kell önmagunkkal, és a külvilággal ahhoz, hogy igaz, megélt válaszokra lelhessünk.

---
MOST.
Itt vagy te. És itt vagyok én.
A múltban talán voltak vitáink. Összecsapásaink. Értetlenségünk egymás világa felé.

Na és?
Mesterem voltál. És mestered voltam én.

Ez az, ami vitathatatlan. És csak ez számít.
Mert hibáztam. Sokat. Te is. Sokat.
De felróhatja-e egyik színész a másiknak az előző esti előadás történetében lejátszott konfliktusokat? Az a szerep már nem mi vagyunk - csak egy lezajlott epizód az élet-áramban.
Változtunk azóta, és tesszük ebben a pillanatban is.
Hogyan is kérhetnék számon tőled bármit akkor, ha te már azóta új megtestesülése vagy az isteni energiának? Vagy hogyan is feltételezheted te, hogy esetleg azóta én nem tanultam semmit a létezés mikéntjeiről? Hogy nem ért megrákódtatás, vagy katarzis az elmúlt pillanat óta, ami mozgásba lendített és leterelt a helytelen útról?
---
Csak az tud tanulni, aki a szívével nézelődik a világban.
Aki csak szemlélődik, megfigyel, és gyűjtögeti élményeit, mint a tengerpart homokjában táncolva a kagylót a gyermek... Ártatlanul, tisztán. Ítéletek nélkül.
A gondolatnélküliség szabadságában - arra tartva, amerre kalandvágya vezeti. Pillangóként szálldosva egyik virágról a másikra. Gyönyörködve a létezés csöndjében.

---

Az a pillanatod cserben hagyott engem. Az a szerepem fájó pofont hagyott rád.
Nyilvánvalóan okkal történt. Akkor és ott született egy másodpercnyi ok.
De az már a MÚLT. Egyikünknek sincs köze többé ahhoz.
Haragosdi, nemszeretemesdi helyett inkább nevessünk egy jót - és nézzünk utána, kínál-e újabb közös szerepjátékot, kihívás-teli jelenetet gyermeki párosunknak az élet... Ha igen: jó.

És ha nem: az is jó. Akkor megyünk tovább, külön utakon, és majd egyszer biztosan újra találkozunk...

---

Örülök, hogy együtt változunk. Lényegünkben örökké összetartozók vagyunk.

---

És ha valaha hibáztam, sajnálom - nem a bántás volt a szándékom.

Talán inkább a bántásod által megtapasztalni valamit, ami nélkül MOST nem ilyen lennék... és a bántódásod által biztosítani a fájdalom, a sértettség tapasztalatát számodra ahhoz, hogy MOST ilyen lehess...

---

De azért sajnálom, hogy bántottalak - és általad minden létezőt. Többé igyekszem nem tenni, és talán te sem teszed többé - mert ez számodra, és számomra egyaránt jelentős tanulás volt. Vagy ha nem: egy nap - ebben vagy egy következő életben - ismételjük a jelenetünket. A feladatunk ugyanis: a felejtés. A megbocsátás. A továbblépés. Az elengedés. A szabadságra találás.

---
Mert az, aki az ITT és MOST megismételhetetlenségét éli - nem rágódik a megtörtént vagy meg nem történt események felett - az csak arra figyel, hogy mit biztosít számára a pillanat.

---
Szoros kölcsönhatásban van ember az emberrel.
Tanítani érkeztünk egymást - saját tanulási folyamatunk által.
Tanulni jöttünk - és saját lényünk sugaraival tanítani a másik "ént".
A másik "ént", aki csak szerepében különböző: a vérünk, a fényünk EGY.
Érted már?
Ha veled beszélgetek - magammal társalgok. Ha téged bántalak - önmagamat ostorozom. Ha a te lényedet emelem - saját létezésemet is fényesítem.
És ez fordítva is igaz... Olvasd csak, és fogadd magadba, hogy azáltal én is tisztábban értsem: :-)

Ha magammal beszélgetek - veled társalgok. Ha önmagamat bántom - téged is ostorozlak. Ha a saját lényemet emelem - a te létezésedet is fényesítem...
Nincs különbség. Közted és Köztem. Egyek vagyunk.

---
Azért jöttünk, hogy szeretni tanuljunk... és a szeretés tanulása által végül eljussunk az EGY-SZERETET-ÁLLAPOTÁBA, amely mindig jelenlévő, csak időnként mi nem tudunk róla. Felelősségünk van.

Szeressük egymást, Emberek!

Szolgálat

2009-06-06T06:18:00.001-07:00

Minden Ima, amelynek tartalma összhangban van az Univerzum akaratával - meghallgatásra talál. Ha felajánlod önmagad és a Tiszta Szolgálatot az Isteni Fénynek, felgyorsítod saját benső fejlődésed tempóját, hiszen ezen "éntelen" misszióra felkészültnek kell lenni minden síkon, máskülönben beleroppan az ember. Az Út, amely a döntés pillanatában legördül előtted, az elhivatottság legkeményebb próbája. Minél több puttonyt cipelsz hátadon, minél több negativitás, szeretetlenség bújik meg benned, minél távolabb vagy Igaz Önvalódtól - annál több megmérettetés vár Rád e vándorút során. Az erőpróba időnként valóban az égig ér, a halál esélyét is megrezzenti benned - ugyanis mindvégig az elengedésre és a Tökéletes Szeretésre tanít: jelek, irányok felvillantásával, a kétely és a félelem hullámzó felkeltésével, és az Önmagunkhoz való hűség próbájával. Aki nem "hal bele" ebbe az utazásba, az nem juthat el a Fényállapotba sem. A(z elkerülhetetlen) meghatározó állomások ugyanis önfeladást kívánnak, amelyek szintén edzést jelentenek az Istenhez való hazataláláshoz. Minél közelebb vagyunk az Otthonhoz - annál erősebb a szenvedés, amelyet egónk gerjeszt, haldoklóként, hatalom után kiáltva. És itt kell erősnek lenni - vagy ha nem: blokkoljuk magunkat, újabb karmákat gyártva eljövendő életeinkre.
A választás a miénk - fogságra ítéljük magunkat a Matéria Világában, megvárva a pillanatot, míg végül döntéshozatalra kényszerít az Univerzum, vagy önként felvállaljuk az Utat, felgyorsított tempóban, elkötelezve önmagunkat a tanulásnak, a felszabadulásnak. Mindkettő EGYFELÉ visz - csak épp az egyik kényszermunka, míg a másik önkéntesség.
Egy azonban bizonyos: minden létező a Szolgálat végrehajtásának vágyával érkezett a földi világba. Még akkor is, ha ezt egyelőre nem ismerte fel, csak keres, szüntelen, egyre haloványabb reménnyel követve CÉLJÁT. A CÉL itt és most előttünk áll - csak kellő alázat szükséges az észrevételéhez.

Adhatnék

2009-06-04T12:51:00.000-07:00

Önzés eltékozolni "vagyonunkat", dohos, sötét pincében őrizni, csak azért, hogy ne részesülhessen belőle más. Ha az égiek útravalóként tehetséget, tudást, bölcsességet bíztak ránk - márpedig mindenkinek megadatott egy-egy "hamuban sült pogácsa" az induláskor -, azért tették, hogy az emberiség javát szolgálhassuk vele; megosszuk kincsünket azokkal, akik ínséges időket élnek, és szomjasak a Fényre.
A Harcossá Válás egyik legkomolyabb próbatétele: a felvállalás. A félelmek elsöprésével teret biztosítani az Adhatásnak, hogy általa teljesebbé tehessük a világot.

Útonjárók története

2009-06-04T11:49:00.000-07:00

Járjuk az Utat.
Bukdácsolásainkból, időnkénti hasraeséseinkből, eltévelyedéseinkből és zsákutcáinkból leszűrt tanulságaink által - szinte észrevétlenül - emelkedünk az Ég felé.
Egyikünk vándorlása sem "sétagalopp" az örökkévalóság mólóján. Valamennyien tanulni, tapasztalni érkeztünk, és megéléseink által elsajátítani először a Föld, majd az Univerzum szabályait. Az, aki megtanul az Isteni Terv szerint cselekedni, elmondhatja: spirituális életművésszé vált, aki ismeri a boldogság, a harmónia titkát. Azonban az Isteni Terv megismerése és elfogadása sok lépcsős folyamat, melynek szakaszai nem elhagyhatók: végig kell járnunk valamennyit.
Nincs szerep(kör), amelyet ne próbálnánk ki életeink során. A kérdés csak az, hogy mikor vagyunk készek nemet mondani a hamis kihívásokra, és mennyi "időre" van szükségünk bejárni a Társasjáték Mezőit, amelyeknek próbatételei közül mind - tanítás. Tanítás: a szeretetre, az emlékezésre, Isteni Önvalónk felismerésére. Ismétlésre addig van szükség, míg helyt nem állunk egy-egy visszatérő kihívásunkban. A Bölcs Énünkhöz való visszatérés pedig egyet jelent a színházi lét végleges feladásával, a jelmezlevétellel.
Ne hidd, hogy bárkinek is könnyű ez az út. Az, hogy jelen életében valaki milyen karaktert alakít, választás kérdése - arról szól, hogy az aktuális inkarnáció előtt a lélek milyen szerepben érezte meg a fejlődéséhez szükséges tapasztalás leghatékonyabb módját. Nincs megélés ugyanis, amely "véletlenül" talál ránk - minden esemény szembesítés, arra mutat, hogy hol tartunk éppen haladásunkban, mit kell itt és most megtanulnunk ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk Fényállapotunkhoz.
A megvilágosodás folyamat, amely a legkevésbé sem fájdalommentes. Valójában az emberi lét legkomolyabb kihívása, és egyetlen örökérvényű célja. Vannak ugyan technikák, amelyek által gyorsítható az útjárás, azonban a személyes terhek ledobása, a felszabadulás nem megy és nem is mehet komoly munka, erőfeszítés és áldozathozatal nélkül.
Az egó ugyanis nem adja fel könnyen magát, és még az újabb lépcsőfokra lépés előtti utolsó pillanatban is képes olyan hazugságokkal, játszmákkal és taktikákkal fellépni, amelyek elbizonytalaníthatnak a Határátlépéskor. Ne légy mérges rá ezért - ez a dolga. Próbára tesz, vizsgáztat, felméri, valóban készen vagy-e a boldogságra, vagy csak emberi vágyaid, dicsőségszomjad, nosztalgiád hajt felfelé.
Átlépni a küszöböt kizárólag az tudja, aki meztelenre vetkőzik Önmaga előtt. Mert játszhatunk, palástolhatunk, leplezhetünk sokáig, de az élet úgysem hagy menekülési útvonalat számunkra - addig hozza a tanításokat, míg végül az ember felsír: "Istenem, legyen meg a Te akaratod"... és akkor megtörténik egy oldódás. Aztán még egy. És még egy... mindaddig, míg tisztán nem állunk a Tükör előtt. Megmosakodva, vágyak nélkül - szeretettől ragyogva. "Éntelenül".
De addig csak haladjunk... mindig előre, a MOST-ban lubickolva... mert minél több pozitív energiát sugárzunk magunkból önmagunk és embertársaink felé - annál könnyedebb és gördülékenyebb fejlődésünk az Úton. És ez az az Út, amely senki számára nem megúszható, vagy elkerülhető: még akkor sem, ha a jelenben úgy hiszi az ember, hogy a lelkiség csak "líra" - és nem valóság. Egy nap mindenki szembesülni kényszerül azzal: földi létünk egyetlen célja és értelme a HAZATALÁLÁS.

Léleksimítások

2009-06-04T08:00:00.001-07:00

Simogatunk az energiáinkkal, ha szeretünk, ha bízunk - ezátal késztetjük haladásra egymást a Fény felé vezető Úton.
Értőn figyelni, érzőn befogadni a másik világát - tanítás. A szavak néha csak felszínes okoskodások, és így az egó teremtményei; a Szív néma dobbanása gyakran komolyabb erő, mint a magyarázatok. Az önként adott figyelem és a csodálat sokszínűsége, amely a másik lénye felé áramlik: ajándék, inspiráció, az isteni kommunikáció megnyilvánulása két emelkedett lélek között.
Ha segíteni vágysz, ne akarj tenni, hiszen azzal karmát gyárthatsz, még ha akkor és ott nem is tudsz erről - inkább csak tárd szét szárnyait és takargasd be vele a szenvedőt.
A léleksimítások gyógyító hatással bírnak - ha a szeretet légkörébe fogadjuk Testvérünket, aki bátorításra szorul.

A szeretet...

2009-06-03T12:49:00.001-07:00

... maga a Szabadság. A szabadon élés - és a szabadon hagyás művészete.
Amikor az elengedés és az odaadás vezeti lépteinket, a másik létében való gyönyörködés teszi teljessé megéléseinket. Válogatás és (elő)ítéletek nélkül. Nincs akarás és nincs elvárás: csak szivárványba burkolt örömünnep.
---

Történt egyszer, hogy az isteni energia sűrűvé vált, és testet öltött.
Általam. Általad. Általa. Általunk.

Egy tőről fakadunk mind, csak a "házak", amelyek fizikai láthatóságunkért felelnek - különbözőek.
És így a jó: ez a "másság" a leghatékonyabb tanítás számunkra - az elfogadás útján.
Az Egységbe való visszatéréshez elengedhetetlen ugyanis az Azonosság tudatosítása önmagunkban.
---
Elindultunk hát egykor hosszú vándorútra, tapasztalatot gyűjteni - azért, hogy egy nap ismét hazatalálhassunk a Tökéletes Szeretet Állapotába, újra élve isteni minőségünket. A kezdet és a vég Egy, és ami közötte van: színház - sokarcú Önazonosság-keresés, Emlékezetünk visszanyerése izgalmas kalandok árán.
---
Te is AZ vagy. Ő is. Én is.
A lényeg ez.
Csak a formánk más, a megnyilvánulásaink, amelyeket az egó irányít, a földi mókamester, amely a show-ért felel a bolygón.

---
Nincsenek falak, sem távolságok. Amiket mi annak hiszünk: az Illúzióvilág termékei. Felkavaró próbatételek, amelyek tükröt tartanak felénk, és megmutatják: hol is tartunk éppen Önismeretünkben. E jelekre figyelni érdemes, mert irányadó táblák, útjelzők számunkra Fejlődésünk Ösvényén.
---
Az igazság az, hogy nincs más, csak Fény, azaz Isteni Szeretet. Mi is - valamennyien, kivétel nélkül - ebből a minőségből, energiából "szövődtünk", és ma is hordozzuk származásunk bizonyítékait odabent, Szívládikánkban.
---
Az ember, míg alszik, vagy álmosan tekint körbe a világban - az egójával "szeret" (vagy inkább: tapogatózik, keresi a magányenyhítés alanyait saját maga számára, elviselhetőbbé gyúrva ezáltal a földi létet). A ládika kulcsát megkeresni - idegen tőle, félelemteljes misszióként tekint a fel-felmerülő kihívásra. Megbotránkozva néz azok szemébe, akik már élik a Fényt - majd sietve elkapja róluk tekintetét, őrültnek minősítve őket. Értetlensége indulatot szül, vagy kimondatlan féltékenységet, irigységet, mert a Szabad Létezéssel való szembesülés valójában törvényszerűen beindítja az ő benső harcait is. Az egó pedig olyankor a legharsányabb, amikor veszélyeztetve érzi fennmaradását.

---
Az egó nélküli Szeretet - gyógyító. A Szívvel áramoltatott energia olyan az Ébredezőnek, Keresőnek, akár a méhnek a virág kelyhe. A nyitott Szívládika önmagában is inspiráló, ezért könnyen bevonzza azokat, akik a Fény felé nyújtózkodnak, nosztalgikus emlékezéssel. E testetlen, önzetlen Ajándék tudattalan megnyilvánulása is fejlődésre készteti a lelkeket. Világító középpontú emberek jelenléte a világban - mindig felkavaró, mert példaértékű. Remény arra, hogy LEHETSÉGES: nemcsak az emlékezés, de a HAZATALÁLÁS is.
---
Az, aki már kinyitotta Szívkapuját embertársaira - felelősséggel bír, nagyobbal, mint bárki más.
Mert a figyelmet önmagáról bölcs hallgatással, finom intuícióval a másik félre kell terelnie ahhoz, hogy az ne függést alakítson ki vele szemben, hanem elinduljon Befelé, saját Szépségvilága felderítésére. Mert Istenszeretethez, Egységéléshez az juthat, aki Saját Középpontjához érve felismeri: mind AZ vagyunk. Egyformán gyönyörű sugarai a Napnak, amely éltetőnk.

Harcosok

2009-06-03T10:40:00.001-07:00

Harcos-küldetésünk: tükröt tartani (válogatás nélkül) embertársainknak, amelyben felfedezhetik saját lényük szépségét. Mindenki olyan ugyanis, akár a kagyló - igazgyöngyöt hordoz bensejében. (A látszat ellenére is.)
...
A mi feladatunk, hogy az alvókat fényenergiánkkal ébresztgessük, ezzel is inspirálva őket az indulásra, a haladásra az Isteni Önvalójukhoz vezető Úton.
Egyetlen, egó által érintetlen, tiszta szándékú lépésünk: sugározni a Szívben, a Szívből - ezáltal gyógyíthatjuk leginkább a világot.
...
Nézz csak körül, egyre több Napfény-ember szorgoskodik a bolygón, növelve a Tisztaság erejét. Soha ne felejtsd el, néha elég egy kedves szó, egy őszinte ölelés vagy egy tiszta mosoly - és máris komoly lépéshez segítettük a másikat - az Igazság Ösvényén.

Tisztulás

2009-06-03T07:00:00.001-07:00

Nagy az ember kihívása az életben: meztelenre vetkőzni évszázados utazások során magára aggatott jelmezeiből... Minden fájdalom, félelem a Tisztaság által válik semmivé... Ez az egyetlen út, amely a Szenvedés enyhítéséhez, a Felszabaduláshoz elvezet....

Öngyógyítás

2009-06-03T04:11:00.000-07:00

Árnyékok között bújkál az ember, míg múlt-puttonyaival a hátán keresi a kiutat a világból. Korábbi életeink lenyomatai égő sebként torzítják szívünket, akadályozva lényünket a szabad lélegzetvételben. Maszkjaink saját magunk elől is takarják Valónkat, így gyakran sejtésünk sincs, melyek azok a múltbéli események, amelyek meghatározzák jelenünk történéseit. Lemondóan sóhajtozunk szerencsétlenségünk felett, miközben bűntudat-billogjaink fájdalmát erősítjük önsajnálatunkkal - és mindvégig odakint keresünk megoldásokat bajaink enyhítésére. Csak a tudatos kereső, aki kész feladni hamis önmagát az Igazságért - érheti el a Világosságot, amely fényével megmutatja, melyik út vezet oldódásainkhoz.
---
Minden egyes tett következményekkel jár, bűnbocsánatot kizárólag saját magadnak adhatsz azzal, hogy felismered tévedéseidet, tanulsz belőlük, és átadod lényedet az isteni erőnek, alázattal, hálásan. "Legyen meg a Te akaratod" - és akkor megnyílik előtted a Csodák világa.
---
Nincs Igazság - egónk feladása nélkül. Nincs Szeretet sem.
Álarc nélküli önmagunkhoz csak akkor juthatunk el, ha megtanuljuk érte az ELENGEDÉST. Ha készek vagyunk szabaddá tenni minden létezőt - és így önmagunkat is - ezen a Földön, áldozatos szeretéssel, tiszta alázattal.
És ha ez megtörténik - minden válasz megérkezik Hozzád arról, ki is vagy valójában, és merre kell tartanod ahhoz, hogy Szüntelen Boldogságra lelj.

SOHA, senki nem segíthet rajtad.
A kulcs a Te kezedben van. Használd!

Áramlás

2009-06-03T00:43:00.000-07:00

Nyisd ki a Szívkapudat, tárd szét a karjaidat, és sóhajtsd bele a Világba: "Legyen meg a Te akaratod...". És ebben a fénnyel átitatott csöndben megérkeznek a válaszaid...

Szabadulás

2009-06-02T11:05:00.001-07:00

Az igaz tanítók, mesterek feladata, hogy inspirálják lényünket az önfelfedezésre és a kiteljesedésre... a Tudás azonban mindig is bennünk volt, van és lesz - legfeljebb egónk makacskodása nem engedi számunkra a hozzáférést.
...

A látszat ellenére minden eszközöd megvan ahhoz, hogy boldoggá alakítsd napjaidat.
Az egyetlen, ami ebben akadályoz: a biztonságos (mert megszokott) szenvedéshez való ragaszkodásod. Az egó önsanyargatásra ingerlő akarnoksága.

A szíved mélyén ebben a pillanatban is örömben táncolsz - csak emberi elméd nem tud róla.
Ha felnyitod harmadik szemedet és látóvá teszed magad: elcsodálkozol, micsoda gazdagságban van részed isteni származásod által ezen a Földön.

Harmónia

2009-06-02T00:26:00.000-07:00

Oldozd fel magad! Ami megtörtént, az immár a múlt "gyömölcse", és Te azóta új ember vagy. Tapasztaltabb, tudatosabb, érettebb. A következményekkel már ezen új minőségedben kell szembenézned, és megoldást találni rájuk SZÍVBŐL, itt és most. Ha beépíted személyiségedbe, lényedbe a tanulságokat, többé nem kísért fájdalmas karmád - a Te lelki győzelmed, ha bűntudatoddal sem ostorozod többé magad. Ennek elengedése szintén kihívás, hiszen az ébredező ember, bármennyire is érti már az Univerzum és a karmakör törvényeit - mégis, hajlamos belépni önmarcangoló tépelődéseibe, zsibbasztva ezzel a jelen pillanat szépségét.
Nem véletlenül ismétlem újra meg újra az ITT és MOST nagyszerűségét - ez az egyetlen, ami a középpontunkban és harmóniánkban képes tartani bennünket, bölcsen feldolgozva a bennünket érő hatásokat. Hangsúlyozom, miközben tudom, ennek felfedezése és fenntartása az egyik legbonyolultabb emberi művészet. Az egó ugyanis folyamatos ellentámadásban van, ő épp ebből a tudatos létezésből kíván kizökkenteni. De a Felébredt már nem harcol - megmosolyogja egója örökös kísérleteit, megbocsát neki, majd továbbengedi a felmerülő fölösleges gondolatot. Csak arra fókuszál, ami ITT és MOST lényeges. Ebben merül el, de csak annyira, amennyire küldetése megkívánja. Kész bármikor az elengedésre... és nem törődik valójában mással, csak a Szív nyitva tartásával, a Világszerelemmel. Hogy ne ítélkezzen, hogy ne ártson, hogy fényével simogasson, hogy az Isteni Tervnek megfelelően lépjen és haladjon előre.
Minden létezőnek megadathat ez a Tiszta Bölcsesség, ha ledolgozza évszázadok során felhalmozott karmáit, és felkínálja szolgálatait az Univerzumnak - tudatossággal, szeretettel, fénnyel...

Szeretet-ösvény

2009-05-27T10:10:00.000-07:00

Benned van.

Lépj ki a színjátékból, akaszd fogasra a jelmezed - és smink nélküli arcoddal tekints a tükörbe.
Ne félj meglátni, ki is vagy valójában.

Végre ragyogsz. Úgy, ahogyan maszkod sosem engedte láttatni: isteni leszármazottként. Az Önazonosság boldogságától felszabadultan.
Ugye, milyen könnyű így a lét? Bűntudat-palástod, vágy-cilindered nélkül, melyek ember-gúnyád kiegészítői voltak, és amelyek kétirányba szakítottak, szüntelen szenvedésre ítélve téged.
LÁSS és ÉLJ! A Szeretet-ösvényen járva.

Csoda-folyam...

2009-05-27T05:57:00.000-07:00

Árad... ha befogadóvá válunk rá.
Aranyfolyóként sodor bennünket magával, és átitat Szépségével, Fényével...
A Csodák útjelzőként vesznek részt életünkben - vajon készek vagyunk felfigyelni üzenetükre?

Küldetés

2009-05-27T00:25:00.000-07:00

Mindaz, ami életünket árnyalja, vagy épp fényessé simogatja - az Univerzum jelzése, hogy hol tartunk éppen az Önazonosságunk felé vezető úton. A Szeretetlényünkhöz való visszatalálás, és annak földi mindennapokba való beillesztése, ezáltal bolygónk és az emberiség emelése a leglényegesebb küldetésünk.

Figyelemelterelőhadművelet

2009-05-26T08:32:00.000-07:00

Két ember találkozása soha nem előzmény nélküli. Korábbi életek összefonódott életútjai alapot nyújtanak jelenünk ítéleteihez. Nincs "szerelem első látásra": egymásra ismerés van lélek és lélek között. Nincs szimpátia: kölcsönös ismerősség-érzetek vannak. Nincs ellenszenv: lenyomat-villanások vannak, amelyeket egymásban tapostunk régmúlt korokban.
Együtt utazunk hosszú ideje már. Lélek-sejtjeinkben hordozzuk emlékeinket, amelyek sokszor tudattalanul, önálló életre kelnek egy-egy viszontlátás során.
Jelen életünk kapcsolatai tükrök - azt mutatják, épp hol tartunk fejlődésünkben; a göröngyök jelzik: eltévesztettük a helyes irányt... Minden fizikai vagy lelki szenvedés, fájdalom, emberi csalódás jelzőtábla: bizonyossága annak, hogy eltértünk az Isteni Tervtől. Saját érdekünkben változtatnunk kell. De ha nem, az sem baj: az univerzum rendíthetetlenül küldi a tanításokat - a kérdés egyedül az, hogy mi mikor válunk nyitottá, befogadóvá rájuk; mikor vagyunk készek büszkeségünk feladására, a benső hang követésére. A(z egó által előnyben részesített) szenvedésről való lemondásra.
A Világszínház tökéletes felépítésében, valamennyiünk számára hibátlan Életiskolát biztosít. Szüntelenül hatunk egymásra: ha egy Csepp változást él, a teljes Fényóceán megmozdul. Ha egy lélek visszatér a Fény állapotába - az emberiség is tesz egy lépést, fölfelé. Ha mi közelítünk szabadságunk felé - az Együtt Utazókat is emeljük a megvilágosodás irányában. Éppen ezért a felelősségünk nagyobb, mint hinnénk. És a lehetőségeink is határtalanok.

***
Ezeket az igazságokat magába fogadni csak az tudja, aki a Szívével gondolkodik. Aki túllépett már a fizikai színház csodálatán - és immár a kulisszák mögött keresgéli a Szabályokat, amelyek által könnyíthetne terhein, közelebb kerülhetne Önvalójához.
***
Mind egy Család, egy Társulat tagjai vagyunk. Az, hogy épp milyen szereposztással fut az aktuális előadás - az Égi Rendező döntése. Ő az, aki úgy látja el feladatokkal színészeit, hogy azok a legtöbbet tanulhassanak szerepeikből és kollégáiktól - Önmagukról. Ha pedig viszály támad két játszó között, vagy épp őrületté formálódó, irányíthatatlan szerelem, az is csak azért adatik meg, hogy megértse az Ember: az "én" kiiktatása az egyetlen út a boldogság felé. Hogy elengedni és megengedni tudni kell, mert a másik létező akkor is szabadságra született, ha mi legszívesebben rabként szemlélnénk őt hátralévő éveiben. Minden szülő-gyermek konfliktus, minden baráti összezördülés, minden fönök-beosztott háború, és minden harctéri összecsapás - üzenet az Univerzumból: hogy még mindig nem tudunk úgy szeretni, ahogyan az a Fényóceán Cseppjeinek természetes. Azaz: még mindig nem vagyunk Önazonosak... Eltévedtünk, valahol, valamikor... és megnyugvásra akkor lelhetünk, ha hazatalálunk. Épp ezért a Bölcs tudatosan választ: hazát, szülőket, barátokat, társat, otthont, szakmát, munkahelyet, hobbit (még emberi formát és stílust is) - azon az Úton halad (és ahhoz az Úthoz teremti meg a megfelelő körülményeket), amely fejlődéséhez leginkább hozzásegíti őt, a (Befelé) Hazakészülő Lelket.
Minden, ami ezen túli döntés - emberi csapongás, energia-tékozlás, vagy egyszerű: eltévelyedés, emlékezet-kihagyás. Az egó figyelem-elterelő-hadjáratának való "bedőlés".
Mert a Válasz mindig BENT van - soha nem IDEKINT.

Időtlenségben

2009-05-26T07:44:00.000-07:00

Az a különös az emberi természetben, hogy mindent az IDŐ fogalmával viszonyít. És gyakorlatilag ezzel zárja félelem-burokba önmagát, mert kialakít egy olyan feltételrendszert, amely örökös szorongásban dajkálja az egót, világra hozva benne a halálrettegést.
---

Vagy.
ITT és MOST.
És ebben a teljességben bármi megtörténhet veled, hiszen a szíved kitárva, a gondolataid némák - az Időtlen Szeretetet éled. Nincs benned várakozás - csak elégedettség. Befogadás. Harmónia.
---
Aki így él - annak minden szépség-nyelven fogalmazódik meg.
Azt nem üldözik a múlt kísértetei, és nem csábítják a jövő ezerarcú nimfái sem.
Nincsenek előítéletei, sem elvárásai.
Nyitott arra, ami számára érkezik, mert az Egyben való bizalma töretlen. Teljes.
Éber harmadik szeme csak azt veszi észre, amire emberi fejlődéséhez szüksége van, hogy folyamatai által felkészült sejtjévé válhasson az Isteni Terv Nagy Egészének.

---
Mindegy, hogy ki vagyok ma, és mindegy az is, Te ki vagy nekem.
Kétségtelen, hogy találkoztunk már - és fogunk is még - hosszú vándorutunk során, hiszen a tekintetedben csillanó fény ismerős.

Jól van ez így.
Ma barátom vagy, holnap férjem leszel, tegnapelőtt anyám voltál. Sirattalak - nem egyszer - emberi gúnyád levetésekor, és olvadoztam a bölcsőd felé hajolva is, gyöngédséggel átitatottan. És temettél te is engem, nagyanyámként, hogy megtapasztald és megtanuld az elengedés csodáját, meg persze markoltál is, bugyuta birtokvággyal, féltve tőlem földi élményeimet.
Persze, hogy volt így is.
Voltunk egymásnak így is, leszünk egymásnak úgy is.
Egy társulaton belül mozogva a színészek már csak így működnek: jelmezeket cserélve, új szövegeket megtanulva... "Ide nekem az oroszlánt is" - lendülettel.
És igen, a színésztársak, ha emlékezetük erős, fel-felismerik egymást, és bizony, egy-egy jól sikerült szerepet ismét felvállalnának egymás oldalán, régről ismerős helyzetekben. Az ismétlés biztonságillúziója néha "elcsavarja fejüket" is - múlékony körtáncba, érthetetlen kapcsolathálóba rántva közös sorsukat, újra meg újra. Jutalomjátékért dübörög az elme, és gyakran bizony elnyomja a Szívdobbanás moraját is, amely pedig Tudatosságra tanít, halkszavú megbocsátással, türelemmel. Mert Ő tudja: sietni nics miért, hiszen a Végtelenben létezünk. Nincs idő, amelyhez alkalmazkodnunk kellene.
---
Hány évesek vagyunk? Öt, ötven, ötszáz vagy ötezer. Nem mindegy? Földi gúnyánk kopik, a többi Örök.
Hány szerepet játszottunk végig jól vagy rosszul?
Felejtsd már el ezt is! A spirituális egód az, ami szenzációra vágyik, nem TE.

A körítés emberi találmány, énközpontúságod hozta létre, hogy legyen lehetősége mártíromszomját éltetni azáltal, hogy félelem-köröket teker maga köré, tomboló magányban, visító elszeparáltságban.

A lényeg másban van: az időtlenségben.
Abban az igazságban, hogy a lelkünk akkor is AZSÁG-tudatától ragyogó és boldog, ha színészként a feladatunk épp mást hoz számunkra. És hogy összetartozunk, végtelen szeretetben akkor is, ha épp ellenség-szerepbe kényszerít bennünket a bölcs égi-földi rendező, kölcsönös tanulásunk-fejlődésünk érdekében.
Nincs más, csak a SZERETET: amely Időtlen és valóban Végtelen.

A Jelen Szépsége

2009-05-26T07:20:00.000-07:00

ITT és MOST.
Ennél komolyabb titka az emberi harmóniának nincs.
...mert ha a múltadban kotorászol, kincseket keresve, mint a lázas gyermek nagyanyja százéves retiküljében, csak poros, erejüket vesztett értékekre találsz, vagy pedig azóta is magyarázatra szomjazó bűntudat-fuvallatra, a padlón végigcikáztatott dermedtségre- mozdulatlanságra.
...ha pedig a jövő felé nyújtózkodsz világító kíváncsisággal, testetlen bágyadtsággal - tovasiklasz a jelened felett, és időd sem marad megalkotni a holnapod.
Egyedül a középpont hozhatja meg a Szabadságodat. A Jelenben rejlő széles spektrumú lehetőség-tár. Amely bármit magába fogad, és bármit útjára enged - ha úgy akarod.
Felejtsd el, hogy ki voltál tegnap, és mit tettél azért, mert megfelelésre kívántad bírni önmagad. Lépj át sötétlő démonjaidon, arcnélküli fantomjaidon - ne tápláld félelem-energiáddal többé fénytelen mozgalmukat.
Csak LÉGY - mert ITT és MOST olyan vagy, amilyennek nem észlelt még a Világ, de Te sem saját létezésedet - megismételhetetlen a milyenséged, amely ebben a másodpercben születik. Kivételes lehetőség ez a fejlődésre. A változtatásra. A Jövő tervnélküli átformálására.
Az amnézia áhítata olvad szét bensőmben. Nyomomban kullogó, korábbi élet-lábnyomok, válasz nélkül maradt kísértetek, ez életben vert tévedés-bilincsek - mind belehullnak a Megbocsátás-folyóba, amely Tapasztalat-Földjére sodorja megcibált rémképeimet. A Tanulság tiszta patakként áramlik tovább onnan, a Szív-Tó meleg gödrébe, ahol gyémántiszappal keveredve formál egy Új Holnapot.
Bizsereg bennem a lét. Nem gondolkodom. Aranyfényű csöndem átitat AZSÁG-tudatommal.
Ez volna a boldogság? A boldogság boldogságot teremt.
Boldog jelen - boldog jövőt.
Öleljük egymást, Emberek, ahogyan csak ITT és MOST lehet - mert a következő pillanat már más minőségű megélést kínál... amiben szintén ott egy új lehetőség, az önmegvalósításra.

Nyaram-Szívem

2009-05-26T04:48:00.001-07:00

Felfedeztem a Béke Szigetét. Selymes ott a fű, és lágyan ringató a madárdal.
Ülök - a közepén, fészkemben - széttárt szárnyakkal.
Körülöttem egység-táncot jár az Óceán.
Szövetségesem ölembe hajtja fejét, lehunyt pilláin át is nevet rám a lénye... Gyönyörködöm fényének áradásában...
Nagy a Csönd.
Megfogalmazhatatlan derűvel simogat a Lét.

...
Ha netán erre jársz, látogass meg minket. Szív-mosoly-öleléssel engedünk utadra majd, szépséges Vándor-testvér...

Ébredés

2009-05-26T03:17:00.000-07:00

Ne aludj tovább, ne menekülj a "kis halál" állapotába, elrejtve ezzel a Valóság Szépségét Önmagad elől. Az ébredésnek van itt az ideje... mert változásokat csak az tud behívni, aki készen áll a befogadásukra, ünneplőbe öltözött lélekkel...

Hálaadás

2009-05-25T04:13:00.000-07:00

Hosszú, göröngyös az Út, amely a MOST-ig vezet. Ám elérkezik egy különleges Pillanat, amikor az ember végre készen áll a Nagy Felismerésre, amikor kitárul a Szív, és megszületik a Csönd - a Fátyol lehull, az Igazság felfedi önmagát.
És Te csak állsz a Fényben - és potyognak a könnyeid. Mert annyi évszázad vaksága után LÁTÓVÁ válsz, és felismered a Szépséget, amely mindig is körül-ölelt, csak Te nem voltál nyitott a befogadására.
Kiderül, hogy mindaz, amit valósnak hittél - csak a Te teremtésed, látomásod volt, nem egyetemes bölcsesség. És hogy mindaz, ami az egód által megfogalmazódott erő vagy gyöngeség volt magadban, vagy másokban - szintén csak a látszat: teljesen félreismerted önmagad és tetteid értékét.

Ez azonban már nem összeomlás - hanem az alapokról való építkezés kezdete... mert innen már a Szíved vezet.
És ráébredsz, micsoda Isten által vezérelt csapatmunkában tüsténkedtek lélekszövetségeseid - különféle szerepekben, a legkülönbözőbb helyzeteket teremtve számodra -, hogy felismerd végül Igaz Önvalód. Mind azért dolgoztak végtelen hangyaszorgalommal, azért álltak melletted döngicsélő méhszerelemmel, hogy segítsenek a felépülésben: meggyógyítsanak. Szabaddá tegyenek. És Te mégis, hányszor láttál ellenséget, vagy szimpla földi barátot bennük - holott Segítőid, Színésztársaid voltak a Nagy Isteni Terv végrehajtásában. Tudatosan vagy tudattalanul, de mindenképpen égigérő Lángpallossal védelmezve Téged, saját hazugságaidtól.
Az egész Világ, amelyről azt gondoltad, hogy jó vagy rossz irányodban - tükör volt, hogy meglásd végre igaz arcodat, és felismerd küldetésedet. Hogy hazatalálj - itt, a Földön. Égi szerepvállalóként.
Semmi nem véletlen... mondtam már?
Köszöntsük egymást bizalommal, fényöleléssel - mert mi mind összetartozunk, Emberek...

Utólag...

2009-05-25T01:23:00.001-07:00

Sose bánd, ami megtörtént - azzal csak lényedet húzod egyre mélyebb mocsarakba... nem segítesz vele, senkinek. Ennél bölcsebb döntés: tanulni az eseményekből, többé nem elkövetni hasonló tévedéseket - így emelni Önmagad és környezeted a Fény felé.

Ébresztés

2009-05-24T09:57:00.001-07:00

"Csak lenni" - ez a legnagyobb kihívás az ember számára. Mélyebb, akár az óceán, és magasabb, akár az égigérő hegycsúcs. Isten által inspirált Művésznek kell lenni hozzá, másképp nem sikerülhet.
Vagy. Szeretsz Világszerelemmel, válogatás nélkül. És kizárólag azzal foglalkozol, ami emel - mert akkor vagy Saját Földi Utadon. Segíteni embertársaidat csak így tudod - az akarással legfeljebb gyöngíted erejüket, és tévutakra vezeted őket. Tévutakra, amelyek a Te múltbeli tapasztalataidból hívják őt - és amelyekhez neki épp ezért, mert nem róla szólnak, nincs köze. Saját ösvényeit kell megtalálnia ahhoz, hogy kiteljesedhessen.
Légy - és ragyogj! Ez az egyetlen módja a Világébresztésnek.

Nem AZ...

2009-05-24T08:10:00.001-07:00

Nem AZ a tartalmas emberi élet, amely tökéletes színjátékban mutatja meg a külvilágnak önmagát.

Nem AZ az igaz emberi kapcsolat, amely hibátlan összeforrottságban működik percről percre, konfliktusok és próbatételek nélkül.
Nem AZ az őszinte, érett ember, aki a tükör előtt állva elégedett mosolyra húzza száját, miközben ragyogása mégsem inspiráció a világnak.
Az Igazság ennél jóval összetettebb.
Az Út ennél sokkal szerteágazóbb.
Az emberi Természet ennél megfogalmazhatatlanul bonyolultabb.
Minden Tisztaság tisztulás eredménye. Minden Igazság hazugságfalak lebontása árán tárható fel. Minden Szeretet megélésének függvénye a Megértés, az Elfogadás, melynek előzménye a Tapasztalás (Tudom, mit érzel, mert... lehet, hogy nem itt és nem most, de egy korábbi életben biztosan éltem már, amit Te... Szerepeink váltogatásával Körforgást élünk, és nincs emberi kihívás, amellyel ne kellene egy nap szembesülnünk, majd győzedelmeskedni felette.)
Ne ítélkezz, mert Egység-társad helyzete által saját sorsodat is megpecsételed... Aki megbélyegzi mások életminőségét, döntéseit, önkifejeződésének módját - még nem tudja, hogy a szemlélt helyzet, amely most megérinti őt, benne is feloldatlanság, amivel egyszer szembesülnie kell neki is. Nincs gyöngeség, amely ne hívná be a lehetőséget a fejlesztésre; nincs hiányosság, amely ne keresne alkalmat a kiteljesedésre. És nincs ember, akinek az Ég felé nyújtózkodva először ne kellene elsajátítania és szeretettel elfogadnia a földi lét kihívásait...

Jövőformálók

2009-05-24T07:59:00.000-07:00

Ne irigykedj a másikra, ha számára látszólag tökéletes az élet. Nem is biztos, hogy amit kívülről észlelsz belőle - a valóság. És ha mégis, tudnod kell: a jelen pillanat a múltból formálódik, korábbi gondolatok, érzések és tettek következményeként fogalmazza meg az adott létező - Univerzum által - leszűrt tanulságait. Az, amit itt és most élményként kapsz - korábbi lépéseid visszhangja, így egyedül Te felelhetsz érte: Te vagy a szülőanyjuk. Ebben a másodpercben is épp a jövődet teremted azáltal, ahogyan vagy. Ha pozitívra fordítod odabent elkeseredésed, félelmeid kilengéseit - máris tettél egy harmonikusabb holnapért. Felelősséggel bír minden ember.
A boldogság nem a szerencse dolga, hanem a fejlődés érdekében befektetett kemény munka gyümölcse.

Nézd meg Őt!

2009-05-24T07:44:00.000-07:00

Nézd meg Őt! Idegennek érzed? Korábbi tapasztalataid nyomán úgy ítéled meg: nem egy nyelvet beszéltek? Ilyen csak akkor lehetséges, ha zárva van a Szívkapu. Ha két, egymásnak megfelelni vágyó egó ütközik, az emberi korlátoltságban.
Zavaró az önszembesülés, ám az emelkedést mindig, törvényszerűen fájdalmas tanulási és elengedési folyamat előzi meg. Önfeladás nélkül nincs fejlődés.

És most ismét nézd meg Őt! Ismerd fel, hogy ami lényében, megnyilvánulásaiban zavar: az Benned gyöngeség, vagy betegség-góc. Elfojtás, harag, félelem gyulladt sebe. Önmagadat bünteted szeretetlenség gondolataival, harmóniátlan érzelmeiddel - Általa. Az, ami számodra benne taszító: Rólad árulkodik. És meggyógyítani a betegségedet csak saját lényeden keresztül tudod - ő pusztán tükör a folyamatodban, amely Téged önismeretre tanít.

Nézd meg jól Őt! Érezz rá lényének szépségére! Mert a páncél és a maszk alatt mindenki gyönyörű... Mindenki AZ.

Ha végre felfedezed Benne a csodát, engedd hatni - és máris megszületik az Elfogadás, a Nyitottság, amely a legdermedtebb létezőt is felszabadulásra, ragyogásra inspirálja. És - Általa - a Te lelked is önfeledt muzsikába kezd...

Élet-Virágzás

2009-05-23T02:21:00.001-07:00

Szüntelen siratod az életed. Panaszáradatod, rutinként megnyilvánuló betegségtudatod falakat húz köréd.
Szilánkként szúr beléd a fájdalom, ha boldog arcokkal találkozol.. Azonnal, némán megszólal a fejedben az emberi gyöngeség: szerencsés létezők! Ők igen - bezzeg én nem...!

Irigység sajdul Benned, ha - nagy ritkán - fénnyel világító emberi szövetségeket látsz a világban.
És meg sem engeded magadnak azt a lehetőséget, hogy felismerd: minden szenvedésed oka Te vagy, mert nem vállalod fel a küzdelmet - a boldogságodért.
Minden egyes örömteljes emberi lény, és minden egyes szeretetben lubickoló kapcsolat - komoly erőfeszítések eredményeként születik - egyik sem a szerencse hozadéka. Életeken át tartó, kitartó, tudatos tréning az, ami az Örömforráshoz elvezet... és ennek felderítéséhez mindenkinek megvan az esélye... csak élni kell vele.

Egó-szelídítés

2009-05-23T00:44:00.000-07:00

Saját egónkkal úgy kell bánnunk, mint megvadult kancával, amelyet betörése árán békíthetünk csak meg - együttműködésünk érdekében. Meg kell szelídítenünk, máskülönben erejével, alattomosságával, furfangos természetével pusztítóvá erősíti önmagát.
Minden az egóból fakad, ami nem szeretet. Félelmek hullámaival ő sodor bennünket, ő az, aki haragra vagy fájdalomra, élet-emberellenességre, irigységre, tombolásra nevel minket. És ő az, aki azt suttogja lihegve fülünkbe: nem érsz semmit, kevesebb vagy, mint más - alázd meg magad, és ha nem megy, legalább vállald fel az áldozat-szerepet mások oldalán. Az is ő, aki azzal áltat, hogy fontos vagy, és megmentője lehetsz másnak, aki gyöngébb, mint te - vagy azt igyekszik elhitetni veled, hogy bizonyítani, hajtani minden percben kötelessége az embernek, mert megfelelés nélkül nincs teljesség.
Ha bármelyik jelenség megmutatkozik életedben (és a felsorolást lehetne még folytatni) - jelzés arra, hogy az egód átvette mindennapjaid, lényed felett az irányítást. Változtatnod kell. Nem kint. Bent.
Nincs földi létezés egó nélkül. Azonban azt, hogy az mennyire uralja életünket - mi kell, hogy meghatározzuk: tudatosságunkkal. A megvilágosodott ember is működteti egóját, de - és ez a különbség - sosem adja át neki a gyeplőt, és csak azokban a helyzetekben engedi érvényesülni, amikor valóban szükség van rá az életben-maradáshoz. A kulcs tehát: a tudatosság, az erő és a szív együttes alkalmazása.
Érd tetten magad: az egó ugyanis azon dolgozik, hogy elhitesse veled: különbözöl másoktól. Kevesebb vagy több vagy - és ennek tükrében a másik ember is több vagy kevesebb. Falakat épít az EGYségben létezők közé. Elhiteti veled, hogy vannak lélek-távolságok, és azt, hogy a megfelelés az egyetlen út az érvényesülésre. Kintről szemlélődővé tesz, lakatot húz a szívedre - és a füledbe kiáltja: védd meg magad! az egész világ ellenség! ha nem felelsz meg az elvárásoknak - elpusztulsz... és szép lassan a matéria félelmekkel küzdő foglyává tesz... majd megvakít. Szerepet ad neked, jelmezt húz rád, maszkot helyez arcodra és kacag... mert játéka hitelesnek ható (legalábbis az illúziók világában), és ő elégedetten szemléli remekművét. Te pedig - emlékek híján - azonosulsz szerepeddel: nemcsak kint, de bent is átalakulsz olyanná, amilyenné e huncut rendező megálmodott magának. Viselkedsz. Élés helyett.
---
Van, amit fel kell ismernünk ebben a történetben: az egó nem ellenséged. Barátod. Vagy inkább: szövetségesed. Ő az, aki felvállalta, hogy küzdelemre buzdít - elfeledteti, ki vagy, hogy komoly tanulással, kemény megpróbáltatások árán egy nap visszatalálhass emlékeidhez, majd Önmagadhoz. Olyan, mint a szigorú, néha kegyetlennek ható tanár: harcra szoktat, arra ösztönöz, hogy dolgozz meg a Valódi Életért. Máskülönben csak lebegnél az EGY állapotában - így azonban: tapasztalsz is, a földi lét helyzetei által.
Éppen ezért fogadd el: szükséged van rá. Szükséged van rá, de meg kell tanulnod bánni vele. Szeretetteljes szigorral. Tudatossággal. Hogy a hátára ülhess és együtt bejárhassátok a vidéket úgy, hogy közben nem dob le hátáról: engedelmeskedik neked. Mert a fegyelmezett egó ilyen...
A betanítás folyamata azonban nem könnyű - szív nélkül nem sikerülhet. Erő nélkül nem sikerülhet. Tudatosság nélkül nem sikerülhet. Mert amikor már úgy véled, jó úton haladtok együtt: egyszer csak megmakacsolja magát, és lázadóvá válik. Tajtékzóvá. És az a legnagyobb erőpróba - e fröcsögő, lázas pontokon is kitartani Önmagad mellett. Nem feladni. Haladni tovább, előre...
...az egó a fényállapotba emelkedés előtt a legharsányabb, a legdühödtebb - olyankor kell a leginkább vigyázni rá. Közben sem letérve a szeretet útjáról...
Hiszen olyan valójában, mint a huncut gyerek - játszani hív. És ha belemész a játékába - magával ragad. Ha pedig nem: megtanulja, hogy vannak közös szabályaitok, szövetségetek jegyében.
---
Az az ember, aki Önmagát éli, soha nem belelépve hamis játszma-körökbe - már tudja, miként bánjon jó szülőként egógyermekével. Ő a szívét követi, és ha egója mégis háborogni kíván, megeteti látszat-falatokkal, jóllakatja illúziókkal, hogy e szédült "gyermek" elhiggye: kiharcolta, ami neki jár... Majd halad tovább, szívében békével, örömmel. Az ember, aki megszelídítette emberi természetét.